Elátkozva [BEFEJEZETT]

Második

  Elképedve néztem, ahogy a fákat fújja a szél, olyan erővel, hogy látszólag kevés kell ahhoz, hogy a földre zuhanjanak, méghozzá úgy, hogy gyökerestől tépődnek ki a földből. Az ég lila, fekete, sötétkék színekben pompázott, ami alapjáraton még szépnek is mondható lehetne, de ebben a helyzetben inkább csak rémisztő volt. Az erdő fáiba másodpercenként legalább négy villám csapott bele, de a tűlevelűeknek mintha meg sem kottyant volna.

  Hevesen dobogó szívvel fordultam Kale felé.

– Be kell mennünk az erdőbe – mondtam egyszerűen. Kale még pár másodpercig a ködös, szeles tájat nézte, majd a homlokát ráncolva felém pillantott, majd ismét az elénk táruló látványt kezdte nézni.

– Te megőrültél – csóválta a fejét. Sóhajtva a ázunk előtti útra néztem, ahogyan fölötte a felkevert port elnyeli a sűrű köd.

– Nem Kale – feleltem halkan. – Muszáj oda mennünk. 

– Miért? – nézet rám ingerülten. – Meg akarsz halni, vagy mi? Okosabb lánynak hittelek Em – sóhajtotta.

– Ha nem jössz velem, akkor nem – mondtam a szememet forgatva. – Egyedül is odatalálok.

  Idegesen léptem el az ablaktól, majd a szobámban lévő székre dobott bőrdzsekimért nyúltam. Gyorsan felvettem magamra, majd a várakozó Kale-re pillantottam.

– Bánom már, hogy hozzád szóltam – dünnyögte, majd mellém lépett.

  Csendben kinyitottam az ajtómat, majd miután megbizonyosodtam arról, hogy a szüleim tudomást sem vesznek a kint lévő viharról, a lépcsőhöz siettem. Kale-lel a nyomomban letrappoltunk a faléceken, majd a bejárati ajtóhoz mentünk. Észre se vettem, hogy útközben Kale összekulcsolta az ujjainkat.

 Vettem egy mély levegőt, majd kinyitottam az ajtót. A szél őrült erővel csapott az arcomba. Szorosan Kale mellé álltam miközben kimentünk a házból. A karomat az arcom elé raktam mikor a szél felerősödött. Pár másodperc álldogálás után éreztem, hogy Kale lassú léptekkel elindul. Azon nyomban követtem őt. 

  A ködtől tulajdonképpen az orromig sem láttam el, annyira sűrű volt. Így tapogatózva találtam csak meg a kapunk kilincsét. Már éppen ki akartam nyitni, mikor a szél megtette helyettem. A kapu hangos csattanással ütődött neki a vasrácsos kerítésnek, de a szél elnyelte a hangját.  

  Kale nem sokat várakozott, rögtön elindult, maga után húzva engem. A széltől lassú és bizonytalan léptekkel indultunk meg az erdő felé, amit nem is igazán találhatnánk meg, ha nem tudnám fejből az utat.

  Kínzó percek után végre elértük a sűrű erdőt, ahol már kisebbnek bizonyult a szél ereje, így eltudtam venni a karomat az arcom elől. 

– És most? – kérdezte Kale miközben beletúrt a szél által összekócolt fekete hajába.

– Csak egyenesen – sóhajtottam fáradtan. 

  Kale erősebben megszorította a kezem, majd óvatosan haladtunk előre fele a fák között. Amikor az egyik fába belecsapott egy fényes villám megborzongtam. Összevont szemöldökkel néztem körbe valami után kutatva. Már épp mondtam volna, hogy menjünk vissza, mikor az egyik fa tövében megcsillant valami. Elengedtem Kale kezét, majd oda rohantam. Mikor elléptem Kale mellől rémülten utánam kapott, de amikor nem sikerült megfogva idegesen elkáromkodta magát.

– Az Istenért, Em! – kiáltott rám. – Jó lenne, ha nem tévednél el.

– Nyugi már – dünnyögtem, majd letérdeltem a fa mellé, ahol a csillogást láttam.

  A földre helyeztem a tenyereimet, majd tapogatózó mozdulatokkal kerestem a csillogó, fényes tárgyat. Már kezdtem volna feladni, amikor valami bársonyosat tapintottam meg. Izgatottan kitapogattam a többi részét is, majd egy erős rántással kitéptem a bortokló növények ágai közül. A lendülettől a fenekemre estem, de Kale rögtön felsegített.

– Húzzunk vissza – mondta Kale. Válaszként csak bólintottam, majd automatikusan a kezéért nyúltam, és összekulcsoltam az ujjainkat.

***

  Fáradtan ültem le az ágyamra, majd a kócos, borzos hajamat a fülem mögé tűrtem és levettem magamról a dzsekimet. Miután Kale is helyet foglalta mellettem kipirult arccal a kezemben lévő bársonyos borítójú könyvre nézett. Remegő kézzel kinyitottam, majd megpillantottam egy mondatot, amit cifra betűkkel írtak az első oldalra.

 Lauren Morgan naplója.