Minden más|| Befejezett ||

1 mp és minden más lesz

Nos... Kínos pillanatok egyike, mikor a legjobb barátnődhöz kell bemenned a kórházba, ám szakad az eső és fél órán keresztül egy légtérben kell lenned az első szerelmeddel- igen, Daniellel. De ne rohanjunk ennyire előre.

Délután 5 óra van. Azt terveztem, hogy egész nap tanulni fogok, ezért Jacket és Kirát is leráztam. Tudom én, hogy nyári szünet van meg minden, de egy kis bepótolás sosem árt.
Éppen a francia szavakat néztem át- mellesleg utálom a franciát és csodálom, hogy nem buktatott meg a tanár-, amikor csörgött a telefonom. A kijelzőn ismeretlen szám szerepelt. Nem vagyok babonás vagy ilyenek,sőt a telefonbetyárokkal is szívesen elbeszélgetek, ezért nyugodt szívvel felvettem.

-Igen?- szóltam bele.

-Jónapot kívánok. Isabella Rodennel beszélek?- szólt bele egy középkorú nő hangja.

-Igen... Miben segíthetek?

-Én a megyei kórházból hívom önt- itt egy kicsit kétségbe estem- a legjobb barátnője ragaszkodott hozzá, hogy ezt a számot hívjam elsőnek- Kira? Mit keres Kira a kórházban? Ha lehet itt már nagyon kétségbe estem.

-Mi van vele?- ezt talán egy picivel indulatosabban kérdeztem, mint ahogy akartam.

-Nyugodjon meg, semmi komoly. Vagyis eddig.

-Ezt meg, hogy érti?

-Történt egy kis baleset. A barátnője megbotlott és a hasára esett, ezzel veszélybe sodorta a kicsi életét. Azt mondta, hogy nem stimmelt valami, így bejött a kórházba. Most folynak a vizsgálatok, hogy esett-e valami baja a magzatnak. Ha tudunk valamit, akkor tájékoztatjuk.

-Nem, erre semmi szükség. Bemegyek a kórházba.
Azt terveztem, hogy elsétálok. Tudom, hogy hosszú idő, de legalább lenne időm ésszerűen átgondolni a dolgokat és kicsit lehiggadni. Másfél órával később már ott is voltam a kórházban. Nem engedtek be Kirához. Éppen egy orvosi lapot olvasgattam, mikor megcsapott egy ismerős illat. Felkaptam a fejemet. A tengerkék szemű fiú aggódva nézett le rám.

-Szia Daniel- tettem le az újságot és próbáltam magamra erőltetni valamiféle emberi külsőt.

-Na?Mondtak már valamit?- túrt bele idegesen a hajába, majd lehuppant mellém.

-Semmit- sóhajtottam egy hatalmasat.

-Mióta vagy itt?

-Mennyi az idő?

-9: 15

-Huhh... akkor már hosszú ideje. Te, hogyhogy csak most jöttél?

-Nekem csak most szóltak.

-Értem.
Ez egy olyan monoton beszélgetés volt. Kínosan éreztem magam közben, nem igen voltam azóta kettesben Daniellel.
Kb fél óra múlva kijött hozzánk egy orvos és szinte azonnal felpattantunk a helyünkről.

-Jóestét kívánok- köszöntött az idős férfi minket- Nos, van egy jó és egy rossz hírem.

-Uramisten! Temettem az arcomat a kezmbe. Úgy éreztem, hogy helyben összeesek. Hirtelen Daniel forró kezeit éreztem a hátamon, majd egy határozott mozdulattal magához rántott. Furcsa, de kicsit megnyugodtam ettől. Az érintésétől még mindig bizsergett a bőröm és elfelejtettem, hogy milyen meleg is a teste. Ilyenkor a fájdalmas felismerés futott át rajtam. Szeretem őt még mindig. Azonban Jacket is teljes szívemből szeretem, így kénytelen voltam a helyes utat választani. Eltoltam magamtól a fiút, majd egy kényszerített mosolyt varázsoltam az arcomra, majd oda tátogtam neki, hogy "jól vagyok"

-Kira jól van?- kérdeztem.

-És a kicsi?- kontrázott Daniel. Az orvos arcán megjelent egy mosoly. Megkönnyebbülésemre fellélegeztem.