Reckless Life [Guns N' Roses]

16. The band that wouldn't die

1985. szeptember 4. 12:08, Clark Street, West Hollywood

- Egyébként nektek van munkátok egyáltalán? - tártam szét a karom hitetlenül. Oké, hogy folyamatosan csak próbálnak, isznak, és csajoznak, de honnan van ezekre pénzük? Eddig csak Axlről és Izzy-ről hallottam, hogy dolgoznának, a többiek meg folyamatosan lógnak valahol.

- Aha - mondta tömören Slash, és lustán nyújtózott egyet, majd rávetette magát a kanapéra. Izzy megint rátalált a gitáromra, úgyhogy a saját kis világába merülve pengetett, nem figyelt. Steven a munka szó hallatán eltűnt az erkélyen, Duff pedig csak röhögött.

- Na, és mit?

- Pincérnő vagyok - emelte fel a fejét Slash enyhén gúnyos hangsúllyal és arckifejezéssel társítva, mire felröhögve megráztam a fejem, és inkább annyiban hagytam az egészet. Eddig sem mondták el, mit dolgoznak, ezután sem fogják.

- Na, tipli próbálni - tapsolt egy erőteljeset Duff, és nagy nehezen feltápászkodott az ágyról. Egy bőrgatyán kívül semmi nem volt rajta, ha az eszméletlen mennyiségű fémet a karján nem számítjuk. Szőke haja egyáltalán nem szorult tupírozásra, kócosan állt szanaszét a földön alvástól, de őszintén meg kell, hogy mondjam, akármilyen rendezetlen oroszlánsörény is jól állt volna neki. Duff lehajolt a földön heverő pólójáért, amit egy mozdulattal magára kapott, mire pillanatnyi elbambulás után összerezzentem, és gyorsan elkaptam a fejem. Komolyan reméltem, hogy nem vette észre.

- Mehetünk - lépett be a szobába Steven, és megborzongva a kinti hűvös időtől bevágta maga mögött az erkélyajtót. Izzy már az ágyon fetrengve gitározgatott, elképesztően lefoglalta egy dallam, amit újra és újra lejátszott, néha-néha javítgatva rajta.

- Oké, csak egy perc - léptem a kis szekrényhez a tévé mellett, és lehajolva kikapkodtam belőle pár tiszta ruhát.

- Jaj ne már! - kiáltott fel felháborodva Adler, mire kérdően fordítottam felé a tekintetem. - Egy örökkévalóság, mire elkészülsz.

- Honnan tudod? - tettem csípőre a kezem, mire a szőke legyintett.

- Nő vagy.

- Erre inkább nem mondok semmit - szólaltam meg, miután mind a négyen - még Izzy is - kiröhögték magukat azon a beszóláson, ami miatt egyébként minimum megrugdostam volna Stevent, de ezúttal túl másnapos voltam hozzá.

Bevágtam magam mögött a fürdőszoba ajtaját, aztán a jéghideg mosdótálra támaszkodva a tükörbe pillantottam. A hajam félig lelapult, félig tupírozva, kócosan meredt az ég felé. A szemem körül elmosódott, fekete folt, ami szerencsésen takarta a valószínűleg alatta rejlő fekete karikákat. A rúzsom lekopott, kicsit elkenődött. Az arcom koszos a földön alvástól, és úgy általában - ettől az éjszakától. Kedvetlenül elfordultam a tükörképemtől, és kibújtam a koszos, kocsmaszagú fekete felsőmből, aztán a vécé mellé dobtam. A többi füst és sör szagú ruhámat is mellé hajigáltam, aztán egy tegnapról a fejemben ragadt KISS-számot dúdolgatva beálltam a zuhany alá, és megengedtem a hideg vizet. Az első kisebb szívrohamot túlélve, amit a jeges víz okozott, villámgyorsan lemostam magamról a tegnapi mocskot, az arcomon lévő fekete tust, és vörös rúzst - hagytam, hogy a hajamra folyjon a hideg víz, ami jólesően lezsibbasztotta az egész fejemet. Nyikorogva záródott el a vízvezeték, aztán lekaptam a kád mellett lógó függönyt tartó fémrúdról a törölközőmet, és vacogva magamra terítettem. Aztán idten kaptam fel a fejem - mintha nyitódott volna a fürdő ajtaja.

- Hé, ki az? - kérdeztem egy másodpercnyi néma csend után. Semmi válasz. Gyanakodva magam köré tekertem a fehér törölközőt, aztán a függöny széléhez nyúltam, de valaki megelőzött.