Tűt a szénakazalban •mendes• ✔️

Prológus

A nevem Tessa Altman, tizenhét éves vagyok. A Riverstone Művészeti Gimnáziumba járok, ahol a rajztudásomat csiszolgatom, több-kevesebb sikerrel.
Mióta az eszemet tudom, rajzolok. Kiskoromban csodájára jártak a tudásomnak, ugyanis négy évesen nem egyszerű pálcikaembert rajzoltam, hanem komplett személyt alkottam meg. Anyuék azonnal felismerték a tudásomat, így már akkor tanárhoz járattak, habár erre nem volt sok szükségem. Mikor bekerültem a gimibe, ahol a tornászok, a baletttáncosok, a festők, és a költőtehetségek is együtt tanulnak, a tanár azonnal felismerte a tehetségem. George, és Helga, a szüleim mindent megadtak nekem. Rajzversenyekre jártam, amiket rendszerint meg is nyertem, egész nap a vászon előtt ültem, egy cseppnyi szabadidőt sem hagytam magamnak, habár ennek a szüleim nem mindig örültek. Mindig volt nálam papír, ceruza, bárhol képes voltam rajzolni.

Az osztályteremben ültem, és egy tál gyümölcsöt szuggeráltam. Már egy órája csak rajzoltam, a tanárom pedig szakértő szemekkel vizslatta a művem.

- A kontúrra figyelj. - okított, én pedig megforgattam a szemeimet tudálékossága miatt. Mire végleg befejeztem a rajzot, Mrs. Smith tágra nyílt szemekkel nézte a lapot, én pedig elégedetten elmosolyodtam. - Egész jó, Tessa. - ez nála dícséret. - Mára vége. Vidd a rajzod is. - köszönt el hűvösen. Kiléptem a folyosóra, és a szekrényemhez siettem. Beraktam az új művem a többi közé, majd felkaptam a farmerdzsekim, aminek hátán California felirat ékeskedett, és kifelé indultam. Jó lenne azt mondani, hogy a suli előtt a barátom várt, aki felkapott, és megpörgetett, azonban ez távolról sem igaz. Ebben a rohadt kertvárosban nincs nagyon helyes fiú, viszont aki még viszonylag az, annak barátnője van. Ilyen az én szerencsém. Sietve igyekeztem haza, ugyanis lógott az eső lába, én pedig nem terveztem hajat mosni. Becsaptam magam mögött az ajtót, majd a konyhába sétáltam. A nyakamat nyújtogatva lestem a készülő vacsorát.

- Sushi. - segített ki anyu. Míg én a rajzban voltam tehetséges, anyu a főzésben. Csodálatos szakács volt, és minden nap valami fantasztikus kajakölteménnyel lep meg.

- Ugye lazacot tettél a közepébe? - érdeklődtem.

- Igen. Meg uborkát, ahogy szereted. És vettem hozzá szójaszószt. - bólogatott, miközben algába tekerte a japán különlegességet.

- Ma este még találkozom Carla-val. - jelentettem ki.

- Hogy mondtad? - vonta fel a szemöldökét.

- Úgy értem, szeretnék találkozni Carla-val. - mosolyogtam angyalian.

- Mindjárt jobb. - nevetett fel. Miután betoltam a lazacos-uborkás sushit, felviharzottam a szobámba, és leellenőriztem a kinézetem. Fekete farmert viseltem, ami a térdénél ki volt szakítva, felül fekete-fehér csíkos pulcsit, rajta pedig a California-s farmerdzsekimet. Hosszú, szőkés-barnás hajamat kiengedve hagytam, majd bedobtam pár cuccot a táskámba. Elköszöntem anyutól, majd a közeli cukrászda felé vettem az irányt. Carla már bent ült, és szokásához híven egy könyvet olvasott. Carla, a legjobb barátnőm is a gimibe jár, bár ő író akar lenni, így irodalom szakra iratkozott be. Amint beléptem, felkapta a fejét, és mosolyogva köszöntött. Rendeltünk két kávét, és sütit, majd beszélgetni kezdtünk.

- Tudtad, hogy jön egy új gyerek az osztályotokba? - mosolygott rám.

-Mi? Nem. Honnan tudod?

- Az ofőd erre hivatkozva ment ki telefonálni.

- Aha, értem. És, kicsoda? Azt nem tudod?

- Azt hiszem, valami Shawn. Shawn Mendes.