Deathless '(Befejezett)

03.

Michael már megint magával vitt. De mégis miért? Miért nem tudott ott hagyni? De legalább nem haltam meg. Még. Kifelé az épületből, láttam hogy a barátnőm egy asztal alatt kuporog, és semmi bántódása nincs. Legalább ez a tudat nyugtat, hogy haza megy és elmondja apunak hogy minden oké velem, csak elvittek ezek a Mocskok. Bár, apámat nem igen érdekli. Azt sem érdekelte hogy pár hete tőlük jöttem haza, csak átvizsgáltatott és ez a küldetés előtt még csak meg sem ölelt. Apámat semmi nem érdekli, csak a gyilkolás. Anyám halálát sem gyászolta. Még egy könnycseppet sem eresztett. És nem védte meg a barátomat. 

A zombisráccal, már majdnem a repülőnél voltunk amikor megálltam előtte és felnéztem rá. Az arca csupa vér volt, az előbb elfogyasztott emberek miatt, így ijesztően nézett ki, de a szeme most veszem észre hogy milyen gyönyörű. 

-Miért hoztál ide megint?! Michael, nem veszed észre hogy rohadtul félek itt és bármikor megölhetnek engem?! És ha megtudják hogy ember van nálad, téged is bántani fognak...amit nem akarok. - Ő csak felmordult vagy inkább nyögésnek is mondhatnák, és megrázta a fejét majd kikerült és a repülő felé ment tovább. Én meg nem tehettem mást csak követtem idegesen. 

Mikor felértünk leültem az egyik ülésbe és csak bámultam a kint sétáló zombikat. 

-Éhes vagyok... -néztem rá. Kezdd idegesítővé válni a bámulása, állandóan bámul. Értetlenül rám nézett felállt és kisántikált a repülőből, néztem az ablakból és amikor már távolabb ért felálltam és kimentem a repülőből, elkezdtem szaladni. Hirtelen megtorpantam amikor megláttam egyet közülük, aztán eltűnt, és pár másodperc múlva megjelentek többen. Érzik az illatom. Elindultak felém a levegőt szaglászva. Baszd meg.. 

'Michael szemszöge'

Éhes. Aisa éhes. Mégis mit eszik egy ember? Hogy felejthettem el? Mondjuk, lehet hogy már elég régen volt. De, mindegy, amint találtam valami konzervet, azt hiszem azt. Elindultam a géphez, felmentem rá, de Ő sehol nem volt. Egyszerűen sehol. Kétségbe esetten, kisiettem, ami azt jelenti hogy nem úgy mentem mint egy reumás csiga hanem mint egy sima csiga. Elindultam az illata után. És megláttam egy repülő alatt feküdve, a társaim pedig keresték Őt. Oda mentem hozzá, és megfogtam vállát. Megugrott és felém fordult. Kicsi megkönnyebbülést láttam az arcán, amitől már majdnem mosolyogtam. Újra bekentem az arcomról leszedett vérrel és kimásztunk a repülőgép alól. Visszamentünk a repülőbe, de most a megszokottnál jobban remegett. Felmentünk a gépbe és oda adtam neki azt a konzervféle valamit, aminek Ő örült. Megnyugodtam hogy szereti, vagy csak jobb neki mint a semmi. Rögtön elkezdte enni az egyik széken, én pedig leültem a pilóta fülkébe. Valami fura amikor mellettem van, érzéseim vannak iránta. Amit nem értek. Már nem vagyok élőhalott?

Pár perc múlva visszamentem Ő csak ült a székben és a körmét piszkálta. Olyan szép. Szebb mint ezek az előhalott"nők". Oda mentem hozzá és a mellette lévő székbe ültem. Már nem félt tőlem, már megbízott bennem és nem remegett a közelemben, vagy nem ugrott fel és ment el amikor oda értem hozzá. Megfogtam a kezét. Jó, ettől talán kicsit megijedt. A mellkasomra helyeztem tenyerét, bal oldalra, ahol ugyebár a szív van. Ami az előhalottaknál nem jelent sokat. De nekem más volt. Amit a meglepődött arc kifejezése is mutatott. Kikerekedett szemekkel nézett rám, amint megérezte hogy dobog.