00.

106 6 0
                                    

Én és a családom egy eldugott kisvárosban élünk. Igazából, csak pár száz emberél itt. És így is sokan elköltöztek. A legtöbb ember fél aki idejön. De mi már megszoktuk ezt, és tudjuk mit kell tenni. Amiről most beszéltem, az nem más mint a mellettünk lévő elkerített rész, ahol zombik élnek. Rengetegen. És amikor megéheznek, ránk vadásznak. Sok családtagomat miattuk veszítettem el. Ők és mi vagyunk a legnagyobb ellenségek. Bár félünk tőlük, de nem ezért az ellenségeink, vagyis ezért is..! A zombik, emberek voltak, és nem olyan értelemben ahogy a filmekben. Hanem ha megtalálnak valakit, és megesznek. Akkor a megevett ember emlékeit,Ők kapják meg. Ezért, lehet hogy éppen a saját anyád esz meg téged.


Pá perce vörös riasztást adtak ki, ami azt jelenti hogy kitörtek a kerítés mögül és felénk tartanak. Apám, és a többi "vadász", köztük a párom, Ron is, a fegyvereikkel, felkészülve várta a támadásukat. Én és édesanyám a házunkban ültünk és rettegtünk hogy elveszítünk valakit. Amit, mindketten tudtunk hogy megtörténik, Ők rengetegen voltak, mi pedig alig 50-en.

Már lassan másfél órája egy sötét szobában ülünk és várunk. Zajt hallatunk lentről, ezért Anya lement egy pisztolyt szorongatva, én pedig összeszorított szemekkel a térdeimet ölelve ültem az ágyamon. Pár pillanat múlva meghallottam anyám sikoltását amitől én is szerettem volna hangosan sikítani és bőgni. Könnyeimet törölgetve jobban a sarokba húzódtam és jobban öleltem térdeim. Lépéseket hallottam kintről és morgást. Zombik. Egyre közeledtek a lépések, aztán egyszer kinyílt az ajtó, és belépett, vagyis inkább bevánszorgott valaki. Oda néztem félve. Egy magas testet láttam felém közeledni, zombi volt, de nem volt büdös, vagyis nem volt rothadó szaga mint a többinek. Amikor elém ért elguggolt és morgott egyet. Nem láttam az arcát, se semmi mást de éreztem hogy közel van. Nagyon közel. Aztán egyszer csak felállt és megfogta a karom. Felrántott a földről és morgott.



Deathless '(Befejezett)Where stories live. Discover now