2:10

2.9K 247 12
                                    

-Ugye meglátogatsz hétvégén? Kérlek, szivecském! Ha akarod, hozd Michael-t is. Már nem érdekel, csak látni akarlak! - kérlelt anya a telefonban.

Nyeltem egy nagyot.

-Majd.. Majd este visszahívlak hogy megyek-e.

-Rendben, szeretlek.

-Szia anya.

Nagyokat sóhajtva feküdtem vissza a kanapéra és TV-t néztem.

Már épp elnyomott az álom mikor berontott Joey.

-A szivinkfartust hoztad rám! - fakadtam ki s felültem a kanapén.

-Kabbe, te kis ribanc! Folyamatosan kerülsz, engem is és Michael-t is! Hogy a fenébe tudsz ennyire önző lenni? Michael gyerekét hordod a szived alatt! Az övé is!! Ketten kell döntenetek mi legyen! Te pedig egy hete hozzá sem szólsz! Tudod hogy kivan borulva? Hozzám jött segítségért! Mi a fene bajod van neked, Ariana? - kiáltott rám.

Magam sem tudtam erre a választ. Csak bekönnyesedtek a szemeim. Lehuppant mellém és átkarolta a vállam.

-Nem akartalak lerohanni, de aggódok.

-Nem akarok gyereket.

-De miért nem?

-Foggalmam sincs és.. Annyira félek..

-Mitől?

-A jövőtöl. Mi lesz, ha egyedül maradok a kicsivel?

-Michael borzalmasan örül ennek. Örül annak, hogy egy család lesztek. Komolyan. Nagyon szeret téged, Ariana.

-De én... Én.. - fakadtam sírva.

Magához húzott és megölelt.

-Édesem, annyira jó anyuka lennél. Képzelj el egy mini Michael-t vagy egy pici Ariana-t aki összevissza totyog előtted. Nem lenne übercuki?

Elképzeltem ezt a képet és elmosolyodtam.

-Talán - néztem rá picit megkönnyebbülve.

-Talán egy frászt! Olyan édesek lennének! Beszélj Michael-el. És szeretném ha egyet nem felednél. Velem mindent megbeszélhetsz.

-Rendben. Neharagudj hogy eltűntem. Olyan vagy mintha a báttyám lennél.

-Az is vagyok! Na hivd át Michael-t. Én megyek, randim van egy sráccal.

-Beszámolót kérek!

-Megkapod majd, te boszorkány! - kuncogott és adott az orromra egy puszit búcsúzóul, majd kiment.

Irtam egy sms-t Michael-nek remegő kézzel. Öt percbe sem telt, máris csöngetett. Mikor beengedtem felkapott és megölelt.

-Annyira hiányoztál! Szeretlek! - mondta szomorú arckifejezéssel.

-Én is szeretlek - mondtam s adtam egy puszit a szájára - vigyél fel.

Felvonszolt a lépcsőn s befeküdtünk egymással szemben az ágyamba. A haját cirógattam vagy az arcát ő pedig a hátamat.

-Jól vagy?

-Nem tudom.

-Baby. Én.. Nem szeretném, hogy elvetesd. Kérlek.

-Nem gondoltam ilyenre.

-Akkor ne más nevelje fel. Jó szülők leszünk, tudom!

-Miből gondolod?

-Tudom. Megoldjuk valahogy. Bármit megteszek. Akármit. Ha kell éjjel nappal dolgozom majd. Örökké szeretni foglak. Sosem foglak bántani. Te vagy életem szerelme.

-Biztos? - csuklott el szinte a hangom s könnyeim lefolytak arcomon.

-Biztos. Semmit sem akartam még ennyire. Nem érdekel, hogy fiatalok vagyunk. Csak az érdekel hogy boldogok legyünk.

-Szeretlek.

-Én is. De most komolyan! Lefogadom ő lesz a legszebb gyerek a világon! A legjobbfej a legyügyesebb legtehetségesebb! Megtanitom majd gitározni, ha fiú lesz elviszem majd focizni.. - lelkendezett Michael.

Elmosolyodtam rajta.

-Tényleg jó apuka leszel - simítottam meg az arcát.

Megfogta a kezem s a tenyerembe csókolt.

-Te pedig a legszebb, legjobb anyuka aki valaha élt a földön.

Elkomorodtam.

-Mi a baj?

-El kell mondanunk a szüleinknek.

Fájó arckifejezéssel bólogatott.

-Az a nehezebb része lesz.

-Muszáj lesz. A hétvegén hazajössz velem? Akkor szeretném.. Közölni.

-Rendben.

-Köszönöm.

-Nincsmit, babygirl. Érted bármit megtennék.

-Szeretlek.

-Szeretlek.

//

Szombat délutánra értünk a régi házunkhoz. Szinte semmisem változott. Michael nagyon ideges volt miközben a kapunál vártunk, hogy beengedjenek a szüleim.

-Minden oké?

-Pe.. Persze - habogta.

-Nem lesz semmi baj. Vagy ha igen, tudod jól, hogy eljövünk. Rendben?

Bólintott.

Abban a pillanatban mikor anya meglátott átölelt mindkettőnket. Úgytűnt, örült nekünk.

Brittany viszont nem.

Megsem öleltem.

A nővéremből egy hivatásos ribanc lett. Ahogy Ashtonnal is elbánt, az valami övön aluli volt.

Leültünk ebédelni, amihez már apa is csatlakozott.

-Meggondoltad magad, kicsim? - kérdezte apa.

-Nem. Nem jövök haza. Mostmár főleg nem.

-Mi az hogy mostmár nem? - kérdezte anya.

Nyeltem egy nagyot és nem kerteltem. Kimondtam.

-Terhes vagyok.

Apám tátott szájjal bámult rám, anya meglepődöttségében kiejtette kezéből villáját is.

-El fogod vetetni! - kiabált rám apa.

Michael dühös volt. Nagyon.

-Gyere, menjünk - mondtam neki s felálltunk az asztaltól.

-Ezzel nincs vége!

-De vége van apa. Tudod mit? Gyűlöllek. Nem vagy többé az apám! Nem akarlak többet látni sem! Ne avatkozz az életembe! Boldog leszek nélküled is! És az úgynevezett unokádat nem fogod látni! - ordítottam szinte.

Megfogtam Michael csuklóját és kirángattam onnét.

Egyenesen a partra mentünk. Leültünk a puha homokba s a tengert bámultuk.

-Tudtam hogy ez lesz.

-Én is sejtettem. De nem számit, itt vagyunk egymásnak, igaz?

-Örökre.

-Örökre, Michael - mondtam s a fejem a vállára hajtottam.

𝑨𝒍𝒍 𝑰 𝑾𝒂𝒏𝒕 ☆彡 𝑪𝒍𝒊𝒇𝒇𝒐𝒓𝒅Where stories live. Discover now