𝑨𝒍𝒍 𝑰 𝑾𝒂𝒏𝒕 ☆彡 𝑪𝒍𝒊𝒇𝒇𝒐𝒓𝒅

14

Na jó. Elegem van ebből az idiótából. Folyton ellök magától. Elég volt. Leszarom mit mondott neki anya, vagy mit nem. Velem nem fog kedvére szórakozni. Kihasználtam hogy egyedül vagyok az egész házban így úgy döntöttem hizlaló kaját eszek egy szomorú szerelmes film keretében. Michael Clifford miatt még el is hízom majd. Kedves gondolatmenetem az szakította félbe hogy éneklésre lettem figyelmes. Kinéztem az ablakon és Michael volt az. Egy gitárral a kezében énekelve a kertünkben.

„Taking every breath away

With all of the mistakes I made

From all the letters that I saved

This is everything I didn't say

I wish I could of made you stay

And I'm the only one to blame

I know that it's a little too late

This is everything I didn't say.."

- Hagyd abba! - szóltam közbe.

- Bocsáss meg! - kiabálta lentről.

Ajj, ettől a daltól is úgy elolvadtam.. Felsóhajtottam.

- Mássz fel! Gyorsan!

- De hát..

- Akkor nem bocsájtok meg! - vágtam rá fenyegetően.

Egyből megindult felfelé. Csak nevettem azon mit össze szerencsétlenkedett. Tudom hogy utál ablakba mászni. Bizonyította már. Nagy nehezen beesett az ablakomon. Mit sem törődve vele visszafeküdtem az ágyamba.

- Ahhh mályva cukor! - bámult az ágyon lévő zacskóra kikerekedett szemekkel.

- Rá se nézz!

- Chh a múltkor megetted az enyémet. Add csak ide!

- Na, elég mert kidoblak a francba! Minek jöttél ide? Hisz azt mondtad, ne találkozzunk többet!

- Sajnálom! - feküdt be mellém közben s közelebb csúszott hozzám hogy megfoghassa a kezem.

- Miért mondtad? - fújtattam ki idegesen a levegőt s összekulcsoltam vele a kezem.

- Mert anyukád azt mondta a Yale-re fogsz menni majd..

- Nem biztos még. És ez miért baj?

Értetlenül nézett rám.

- Azért mert.. - kezdett bele félénken, s tekintetünk hirtelen találkozott.

- Mert?

- Mert félnék hogy... Itt hagysz engem.

Megsimítottam az arcát, s a könnyei is kibuggyantak. Meghatott hogy ennyire aggódik de egyben nem értettem hiszen mi nem.. Nem járunk. Vagy igen?

- Shhh! Itt vagyok veled és itt is leszek. Csak ne lökj el magadtól folyton Michael- szinte suttogtam s közelebb hajoltam az arcához.

- Ké.. Kérdezhetek valamit?

- Persze.

- Lennél a barátnőm?

Belenéztem a gyönyörű kékeszöld szempárjába és láttam benne a csillogást.

- Persze hogy lennék - válaszoltam boldogan s az ölébe ültem.

Elmosolyodott. Imádom ezt a mosolyt, amióta megláttam.

- Én vagyok a világ legmázlistább embere! - jelentette ki boldogan.

Soha nem éreztem még ekkora boldogságot. Nem érdekel milyen dolgai voltak, nem érdekel ha kiakaszt mert mindig helyre teszi. És csak ez számít. Csak mi. Én és ő.

- Nem is.

- De is - mondta s lecsapott az ajkaimra.

Csókja szenvedélyes volt és lassú. Magához szorított, mintha soha nem akarná hogy véget érjen ez a pillanat. Nem hibáztatom, én is így voltam vele. Váratlanul levált az ajkaimról.

- Veled aludhatok? - kérdezte.

- Öhm, igen. Bezárom az ajtóm. Bár a szüleim nem díjaznák ha itt aludnál.

- Főleg ha én - felelte keserűen s lesütötte a szemeit.

Megemeltem az állát hogy újra a szemembe nézhessen. Annyira meggyötörtnek látszott.

- Nem érdekel mit szólnak ehhez a szüleim. Ha nem támogatják az sem fog érdekelni. Én akkor is veled akarok lenni. Bólintott egyet, láttam rajta hogy megnyugtatták a szavaim. Bezártam az ajtót, lekapcsoltam a villanyt, lefeküdtem és hozzábújtam.

Nem akartam bevallani magamnak, de beleszerettem. Szerelmes vagyok belé.