A Látszat néha csal

5.fejezet

 Érezted már azt, hogy megállt körülötted minden, és nem tudsz mit tenni? Elvesztél, és nincsen helyes út? Én pont ezt éreztem akkor. Ott ültünk a vonaton és tehetetlennek éreztem magam. Mi van, ha csak átverés és amint leszállunk és elkapnak minket? Vagy ha nem az és perceken belül itt a rendőrség? El kellett tűnnünk onnan, de nagyon gyorsan. Már hallottuk a rendőrautók szirénázását. Biztos az erdőhöz közeli úton jöttek. Megmerevedve néztem magam elé.

- Hallod? – kérdezte Bálint.

- Hé, itt vagy? – nézett rám aggódva Anna

- Jól vagy?

- Hívjunk mentőt?

- Volt már valamelyikőtök a mosdóban? – kérdeztem elhaló hangon.

- Én már voltam – mondta Anna mit sem sejtve.

- Van ablak?

- Van, de nem túl nagy.

- Tökéletes lesz. Kimászunk.

- Nem túl rizikós? – kérdezte Bálint.

- Rizikósnak rizikós, de nincs más választásunk.

Egyre hangosabb lett a szirénázás. Óvatosan elmentünk a mosdóig, majd sorban kimásztunk. Beszaladtunk az erdőbe. Épp időbe másztunk ki. Abban a pillanatban, mikor mind kiértünk benyitott a vagonba Bence.

- Kezeket fel! Senki nem mozdul és nem megy sehova! - Az utasok ijedten néztek a rendőrre és egy szó nélkül tették, amit mond.

- Nem hiszem el, hogy már megint itt vagyunk! – akadt ki Anna.

- Azt tudjuk egyáltalán, hogy pontosan merre kell menni? – nézett rám Bálint.

- Azt hiszem, tudom fejből.

- És még mennyit kell mennünk?

- Gyalog kb 1,5-2 óra.

Csöndben gyalogoltunk tovább. Egyikünk sem gondolta volna, hogy ma még ez vár ránk. Egy óra séta után a távolban megláttam a Tiszát, felcsillant bennem a remény. Valójában azt sem tudtam merre megyünk.

- Itt a Tisza, ez már jó jel! Szerintem egy fél óra és ott vagyunk.

- És honnan lesz kajánk? – kérdezte Bálint.

- Unokatesóm ott lakik a telek másik felén. Biztos segít.

A reménysugarat észlelve már gyorsabban szedtük a lábunkat. Alig vártuk, hogy végre lepihenjünk, és kialudjuk magunkat. Nagyon megkönnyebbültem, mikor odaértünk.

- Itt is vagyunk - bekopogtunk.

- Hahó! Van itthon valaki?

Unokatesóm ajtót nyitott.

- Sziasztok! Hát ti?

- Bemehetünk?

- Persze, épp most értem haza. Most kezdek főzni – bementünk, leültünk a nappaliba. - Szeretitek a paprikás krumplit?

- Igen, köszönjük! – mondta Anna.

- Kéne a segítséged!

- Azt ne mondd, hogy csináltatok valamit! – nézett rám, de biztos volt benne, hogy történt valami. Túl jól ismer.

- Nem nézed a híreket? – kérdezte Bálint.

Kitti rosszat sejtve leült velünk szembe.

- Ezek szerint lebuktatok.