Cseszd Meg! {+18}

12.

Trinity:
Délelőtt megengedem magamnak azt a luxust, hogy egy kicsit pihenek. A kevés alvás miatt amúgy sem hiszem, hogy sokat érne, ha nekiállnék tanulni. Ha nem dolgoztam volna előre az egész éves anyaggal, akkor valószínűleg így is megpróbálnék készülni az óráimra, de mivel szerencsére jól állok, elvonulok a garázsba, hogy bütyköljek a motoromon. Már hetek óta rá szeretném szerelni a LED szalagot, amit rendeltem, de mivel egészen tegnap estig leginkább bujkáltam itt, hogy ne fussak össze Ryderrel, ez elmaradt. Most viszont semmi nem akadályoz már meg. Mostantól kiélvezem az itt lakás előnyeit, mint ez a hatalmas garázs, amibe megengedték a fiúk, hogy beálljak a motorommal.
Alig egy órája dolgozom, amikor kopognak az ajtón. A szívem akaratom ellenére is nagyot dobban, ahogy arra számítok, hogy Ryder jött ki, de aztán képzeletben fel is pofozom magam ezért. Csak mert tegnap elástuk a csatabárdot, egészen jót beszélgettünk és megbocsátottam neki, még nem fogok a karjaiba omlani. Rendeznem kell az érzéseimet és ehhez - ahogy neki is mondtam - időre van szükségem. Ráadásul, ha adnék is Rydernek egy második esélyt, a szívemet akkor sem bíznám rá megint. Lehet, hogy már nem az a fiú, aki anno volt, de túl jól tudom, hogy mekkora kárt tud okozni nekem és nem célom megint hagyni neki, hogy összetörjön.
Persze valószínűleg Ryder nem is akarja a szívem, csak szeretné megismételni az együtt töltött éjszakánkat. Pechemre a testemnek ez egyáltalán nem lenne ellenére. És még nagyobb pechemre, ezt Ryder is pontosan tudja.
Azt hiszem, hogy bajban vagyok. Amíg feszültség volt köztünk, volt okom elkerülni őt és így lényegesen egyszerűbb volt uralkodni a testem reakcióin és a tomboló hormonjaimon is. Csak a vele kapcsolatos vad álmaimat kellett valahogy kizárnom a tudatomból eddig. Nem akarok megint feszültségben élni, de mostantól határozottan jobban kell majd figyelnem magamra az érzelmeim rendezésén túl is, ha nem akarok hülyeséget elkövetni.
- Hahó! - dugja be a fejét Zack, mielőtt még jobban elmerülnék a Ryderrel kapcsolatos gondolataimban.
Már így is mélyebbre mentem bennük, mint amennyire most szerettem volna.
- Máris ebédelünk? - nézek a fiú szemébe és akaratlanul is elmosolyodom.
Most, hogy a többiek is megtudták, hogy Ryder és én igyekszünk rendezni a sorainkat, kijelentették, hogy ezt egy közös ebéddel ünnepeljük meg. Utoljára akkor volt ilyesmi, amikor beköltöztem. Akkor azt ígértem, hogy igyekszem majd a munka, az edzések és a tanulás mellett annyi időt velük tölteni, amennyit csak lehet, de a Ryderrel kialakult helyzet miatt ez elmaradt. Éppen ezért most nagyon örülök ennek a közös ebédnek.
- Nem, még nem - rázza meg a fejét - hacsak nem vagy éhes. Mert akkor nekiállhatunk megcsinálni.
- Még jól vagyok - ingatom meg én is a fejem, majd oldalra is biccentem azt. - De téged, mi szél hozott ide? És hol hagytad a barátnőnket? - viccelődöm azon, hogy Charity nélkül van itt.
Nem mintha nem tudnának egymás nélkül is létezni, de azért ez túl magas labda ahhoz, hogy kihagyjam.
- A barátnőnk - vigyorodik el egy jelentőségteljes pillantás kíséretében - felment készülni az egyik jövőheti vizsgájára. Azt beszéltük, hogy szól, ha kellek neki, hogy kikérdezzem. Ha helyesen válaszol, jutalmat kap - kacsint rám huncut fénnyel a szemében, amitől felnevetek.
- Micsoda motiváció.
- Ugye? Lehet, hogy el is zavarlak titeket itthonról - viccelődik tovább az ajtófélfának dőlve.
Zack rengeteget lazult tavaly óta. Mióta ő és Charity egy párt alkotnak, Zack, mintha kinyílt volna. Korábban is hajlamos volt a kétértelmű beszólásokra, de a legjobb barátnőm még bátrabbá varázsolta pedig alapvetően az ilyen jellegű témákat Charity diszkrétebben kezeli. Vagyis kezelte, mert Zack is nagy hatással van rá és ebben a témában ő is lazított Charityn. Azt hiszem, hogy rájuk halmozottan igaz, hogy a jó értelemben hatnak egymásra. Sugárzik róluk az egymás iránt érzett szeretet. Mióta minden rendben van köztük, azóta mind a ketten szinte folyamatosan csak mosolyognak.
- Csak egy szavadba kerül és lelépek, hogy kényeztethesd az egyik legjobb barátnőm - kacsintok vissza, s most ő az, aki felnevet.
- Ezt jó tudni - löki el magát az addigi támaszától. - Mondd csak, zavarna, ha csatlakoznék? Tegnap, amikor Charityvel elmentünk motorozni, hallottam, hogy valami zörög a kicsikében, meg akarom nézni, hogy mi lehet az.
- Még mindig nem hiszem el, hogy rávetted, hogy motorozzon - rázom meg a fejem, miután intettem neki, hogy jöjjön be nyugodtan. - Tudod te, hányszor könyörögtem neki, hogy üljön fel mögém a motorra, miután jóban lettünk?
- Ezek szerint van, aki immunis a bájodra - ül le velem szemben a saját járművéhez. - Vagy csak az én bájom erősebb a tiédnél - küld felém kihívó pillantást, mire felhorkantok.
- Csak szeretnéd, szépfiú, a te bájod az enyém közelébe sem érhet - vigyorgok rá. - De van valami, amivel nem versenyezhetek ebben az esetben - jelentem ki, amitől Zacknek kíváncsian felugrik a szemöldöke. - A szerelem - közlöm - Charity odavan érted, ezzel pedig nem tudok versenyezni - sóhajtok fel drámaian.
- Cserébe te viszont képes vagy elérni, hogy egy bárnyi pasi beléd szeressen egy pillanat alatt. Erre meg én nem vagyok képes - nevet fel.
- Meg ne lepődj - vágom rá azonnal - gőzöd sincs, hány pasi esik hanyatt tőled a kampuszon.
- Jogos. Akkor mégis lekörözlek - húzza ki magát büszkén.
- Persze, az álmaidban - bólintok tettetett komolysággal. - Tudod, mit? Rendezzünk versenyt. Ha a lakótársainkat te előbb tudod elcsábítani, mint én, akkor elfogadom a vereséget.
Olyan hangos nevetés szakad fel belőle, hogy a hang szinte visszhangot ver a falakról.
- És ez mégis hol fairplay? Mindketten tudjuk, hogy esélyem sem lenne. Ryder egyetlen szavadtól hanyatt esne, Ezrának szinte csak csettintened kéne. Még Warrennek is simán el tudnád csavarni a fejét, pedig ő aztán igazi úriember módjára tartja magát. Esélytelen lennék ebben - rázza meg a fejét. - De azt is tudjuk, hogy amúgy is az lennék - néz mélyen a szemembe. - Bárkit el tudsz csábítani, akit akarsz, még a csajokat is - villan megint huncut fény a szemében, de aztán hirtelen komolyra vált. - Ennek ellenére, ugye tudod, hogy még mindig a védelmem alatt állsz? Ebben és másban is - teszi hozzá egy pár pillanat után. - Örülök, ha te és Ryder elássátok a csatabárdot és tudom, hogy felnőtt emberek vagytok, így igazán nincs beleszólásom ebbe, de azért még helyben hagyhatom Rydert, ha átlép egy határt.
Az arca komoly, de a szemében csillog némi nevetés. Pontosan tudjuk, hogy szó szerint nem hagyná helyben az egyik legjobb barátját, csak mert az bepróbálkozott nálam, de azért jól esnek a szavai, mert azt is tudom, hogy azért biztosan alaposan elbeszélgetne Ryderrel ebben az esetben.
- Tudom - bólintok farkasszemet nézve vele - és hálás is vagyok ezért. De ne aggódj, csak megbeszéltük a dolgainkat, nem becstelenített meg - próbálom elviccelni a dolgot, de bár Zack szája sarka halványan felfelé kunkorodik, még mindig komoly marad.
- És rendben vagy? Úgy értem... - túr a hajába elharapva a mondatot, mintha zavarban lenne. - Nem tudom, pontosan, hogy mi történt köztetek. Ryder nem sokat mondott erről, szinte semmit. És Charity sem pletykált, de azt elmondta, amikor beszéltük, hogy beköltözhetnétek hozzánk, hogy mennyire megviselt téged mindaz, amit Ryder csinált anno. Mondjuk, ha nem mondta volna, akkor is egyértelmű lett volna. Te nem vagy drámakirálynő, éppen ezért egyértelmű, hogy nem azért reagáltál úgy Ryderre sokszor, ahogy. Az, hogy mennyire bezárkóztál az összepattanásaitok után, szintén arról árulkodik, hogy mélyebb dologról volt szó köztetek. Szóval most, hogy elkezdtetek megint beszélni, jól vagy?
Nem tudom, mi van ma velem, de Zack szavai mélyebben érintenek, mint ahogy azt szeretném. Szívem szerint megölelném, amiért ennyire figyel rám és így tartja magát ahhoz, hogy a védelme alatt állok. Remélem, hogy nem látja, de még be is könnyezem ezek után. Ezt a nagy meghatottságot a kevés alvásnak tudom be, meg annak, mennyi törődés sugárzik a tekintetéből. Hála Charitynek már nem vagyok annyira képes ellenállni ezeknek, mint amikor az egyetemre jöttem. Nem csak Zackre volt és van jó hatással és emiatt néha komolyan kivagyok. Nem szeretem ennyire nyíltan kimutatni az érzéseim, pedig a jelek szerint most sem tudom elrejteni mindazt, ami bennem van, mert Zack feláll és egyenesen elém guggol.
- Kérlek, mondd, hogy nem azért nézel rám így, mert én mondtam valami rosszat - fürkészi hevesen az arcom, mint aki attól fél, hogy mindjárt tényleg elsírom magam.
Az ajkaim halvány mosolyra görbülnek a meghatottságom ellenére, ahogy én is figyelem a velem szemben guggoló fiú arcát.
Az első évem elején nem hittem volna, hogy Zack és én valaha ilyen közel kerülünk egymáshoz. Nem sokat kommunikáltunk egymással. A bátyám mesélt róla anno, amikor bekerült a csapatba. Elmesélte, hogy mennyire tehetséges a jégen, aminek köszönhetően később még nagy profi karrier várhat rá, és elmondta azt is, hogy Zack az egyik legszerényebb srác, akivel valaha dolga volt, amit nehezen hittem el egy tizennyolc éves jövendőbeli hokicsillagról, de nem volt hazugság. Párszor én is beszéltem vele, de mivel a bulikon legtöbbször Charity közelében volt, én pedig az első évünk elején nem voltam jóban a lánnyal, ezért jobbnak éreztem, ha nem megyek oda hozzájuk ezen alkalmakkor. Nem akartam kínos vagy feszült hangulatot, márpedig Charityvel a kapcsolatunk akkor szinte csak annak volt nevezhető. Aztán, amikor megtört a jég és mégis jóban lettünk, fenntartásokkal kezdtem kezelni Zacket. Nem tetszett, ahogy Charityvel viselkedett, hogy az új barátnőm már évek óta rá vár, miközben ő teljesen bizonytalan kettőjükkel kapcsolatban. De ahogy a szőkeség miatt elkezdtem jobban megismerni, rájöttem, hogy ennek ellenére, nehéz nem kedvelni. Főleg, amikor láttam, hogy a bizonytalansága ellenére is, Charity mennyire boldog, ahányszor csak a fiú közelében van.
Azt hiszem, hogy igazán viszont tavaly mélyült el a kapcsolatunk, amikor végre ő és az egyik legjobb barátnőm a megfelelő irányba billentek a kapcsolatuk kötéltánca közben. Minél több időt töltöttünk együtt, rájöttem, hogy mennyi közös van bennünk. Szerintem valahol Zack és én még lelkitársaknak is elmennénk. Félreértés ne essék, eszem ágában sincs rámozdulni a barátnőm pasijára. De én hiszek abban, hogy egy embernek lehet több lelkitársa is és azok nem feltétlenül a szerelem miatt lesznek lelkitársak. Valami ilyesmi lehet nálunk is. Ő és én egy párként egyáltalán nem működnénk, de ha mégis, akkor sem árulnám el így soha Charityt. Arról nem is beszélve, hogy bár a velem szemben lévő fiú tagadhatatlanul vonzó, engem sosem mozgatott meg ilyen szempontból. Szegényt élve felfalnám. Viszont Zack és én nagyon sok dolgot hasonlóan látunk és az érzelmeinkkel való küzdelmekben is hasonlítunk. Nem gondoltam volna, de néha már fél szavakból is meg tudjuk érteni egymást a sok együtt töltött idő miatt. Van valami furcsa kapocs köztünk, amit nem tudnék pontosan megmagyarázni, olyan testvérinek nevezném. És ha ez nem lenne, akkor is lenne valami - pontosabban valaki - csoda, ami örökké össze fog minket kapcsolni, mégpedig Charity James.
De tudom, hogy nem csak a barátnőjéről van szó, amikor Zack aggodalmáról beszélek az irányomba. A kezdeti totális más világaink ellenére, Zack sok nehéz helyzetben volt ott nekem és én is mellette álltam már nem egyszer az elmúlt évek során. Például, amikor ő és Charity szünetet tartottak. Zack velem volt, amikor tavaly bedrogoztak. Segített eljutnom a szobámba, majd képes volt hármasban kuporgni egy ágyon, hogy figyeljen rám és a rémült Charityre. Ezen túl másnap is végig mellettem volt, és mint megtudtam, a srácokkal kiderítették, hogy ki tette ezt velem, majd elmentek meglátogatni a tagod és figyelt arra, hogy Ryder ne veszítse el teljesen a fejét. Akkor is ott volt, amikor a volt osztálytársam kora reggel felbukkant az ajtónkban, kiabálva velem és megütött. Zack kidobta a tagot és egész nap leste, hogy milyen állapotban vagyok. És nem mellesleg elérte, hogy engem is befogadjanak a házukba, pedig ha úgy nézzük, az én lakhatásomhoz semmi köze nem lett volna. Én csak a barátnőjének a legjobb barátnője vagyok, nem kellett volna rábeszélnie a lakótársait, hogy engem is költöztessenek ide, ő mégis megtette.
Azt hiszem, hogy a kapcsolatom Zack Horannel úgy mélyült el az évek alatt, hogy azt észre se vettem, de ezt egy kicsit sem bánom, mert út közben igazán megszerettem a srácot.
- Nem, te semmi rosszat nem mondtál - biztosítom, megtörölve a szemem. - Csak nem aludtam túl sokat, így ma kicsit érzékenyebb vagyok. És túl jól estek a szavaid - vallom be, amitől megkönnyebbülés árad szét az arcán és az ő szája is mosolyra húzódik. - Megvagyok, Zack - felelek a kérdésére. - Még jó pár dolgot rendeznem kell magamban, de megvagyok. És őszintén örülök, hogy ha minden jól megy, akkor végre feszültségmentesen lakhatok majd itt, mert néha úgy éreztem, hogy megfulladok. Arról nem is beszélve, hogy tudom, hogy nektek sem volt túl kellemes az a helyzet, amit Ryder és én teremtettünk. Egyikünk sem kezelte jól ezt az együttélést - húzom el a szám, mert még mindig rosszul érzem magam, amiért ennyire rossz légkört teremtettünk a házban nem csak magunknak, hanem ezáltal a többieknek is.
- Egyikőtöknek sem volt egyszerű, ebben biztos vagyok - néz rám együttérzőn. - Ne mondd el senkinek, hogy ezt mondtam, mert Ryder szerintem szétrúgná a seggem, ha megtudná, de tudom, hogy mennyire megviselte a dolog, ami köztetek történt. Sosem tagadta, hogy ő szúrta el, de mindig igyekezett úgy tenni, mint aki már túlvan a dolgon. Viszont láttam, hogy milyen szinten megváltozik a hangulata, ahányszor csak szóba jöttél. Szerintem sokkal jobban szenvedett magában, mint ahogyan azt mutatta.
Ettől felcsendülnek bennem Ryder szavai, amiket a tanteremben mondott nekem.
Soha nem akarnék neked szándékosan ártani, Trinity.
Emlékszem, hogy mennyire megremegett a hangja, hogy milyen szinten sebezhetőnek láttam, ahogy az arcomat a két kezébe fogta. Összefacsarodik a szívem az emlékre, bár nem vagyok benne biztos, hogy pontosan miért reagálok így.
- Szerinted tényleg nem szándékosan bántott meg? - csúszik ki a számon a kérdés, mielőtt megállíthatnám magam.
Kyle is elmondta már, hogy Ryder mennyit szenvedett a borzalmas baklövés - ahogy magamban nevezem - reggelén. És azt is alátámasztotta, hogy Ryder már nem az a tizennyolc éves seggfej, aki akkor volt. Ezt Charity is igazolta és tagadhatatlan, hogy tegnap este én is láttam az idősebb, "új énjének" egy részét, így nem tudom, hogy miért érdekel ennyire Zack véleménye, de azon kapom magam, hogy lélegzetvisszafojtva várom a válaszát.
Zack néhány másodpercig gondolkozik a válaszon, de habozást nem látok az arcán, így gondolom azt futtatja le magában, hogy hogyan közölje velem a véleményét. Végül aztán megkapom a válaszát:
- Az egyetem első évében Ryder teljesen más ember volt - kezdi és megint összeakasztja a tekintetünket. - Nem gondolkodott annyira tisztán, mint most és hajlamos volt seggfejként viselkedni, de ki nem? Néha mind képesek vagyunk erre - gondolkodik el megint, de aztán visszatér a mi témánkhoz. - Akkor nem neveztem volna a legmegbízhatóbb srácnak, akit ismerek, bár tény, hogy eleinte kevésbé kerültünk közel egymáshoz, inkább az első szemeszter második fele hozott össze minket. Viszont az olykor seggfej pillanatai ellenére sem volt soha rosszindulatú - rázza meg a fejét. - Szándékosan sosem ártott senkinek, a szíve a helyén volt, csak nem mutatta ki. Egyszer láttam, hogy behúz egy srácnak, mert nem szállt le egy tök idegen csajról. Életében nem beszéltek még a lánnyal, de képtelen volt nézni, ahogy az a barom zaklatja és mindenkinél gyorsabban reagált. Van egy nővére, akit mindennél jobban szeret és nem akarja, hogy összetörjék, ha valaki megbántaná... hát, nem lennék a tag helyében. Így tudom, hogy Ryder is törekszik arra, hogy ne bántson senkit szándékosan. Ugyan nem tudom, hogy pontosan mi történt köztetek, de még így is biztos vagyok abban, hogy nem azzal a szándékkal tette mindazt, aminek ez lett a vége, hogy téged összetörjön. Csak hát... egy impulzív seggfej volt és mégis megbántott - húzza el a száját. - De ha az én véleményemre vagy kíváncsi, akkor szerintem nem, nem tudatosan és célzottan okozott sebeket neked. És szerintem komolyan megbánta - teszi hozzá, ahogy valószínűleg az érzéseim megvillannak a szememben. - Szerinted meg tudsz neki bocsátani valaha?
Ez már megtörtént, nem ezzel van a gondom. Tegnap este lezártam magamban a múlt legnagyobb részét. Be a kis ládikámba, ahol a rossz emlékeket tartom. Számomra a kérdés még mindig a második esélyről szól, mert azt még mindig nem tudom, hogy hogyan adhatnék neki.
Már a negyedik ember mondja el, hogy Ryder nem rossz szándékú. És az igazság az, hogy mélyen legbelül én magam is tudom ezt. Legalábbis egy kis hang azt kántálja, hogy ez így van, hiszek nekik ebben. És hiszek abban is, hogy nem szándékosan tette mindazt, amit tett. De képtelen vagyok elfelejteni azt a fájdalmat, amit aznap reggel éreztem, miután Ryder hozzám vágta a szavait. És azt a fájdalmat nem szeretném újra érezni. Nem akarom, hogy megint összetörjön, így ideiglenes döntést hozok: sodródom az árral, nem zárkózom el tőle teljesen, adok esélyt annak, hogy megnézzem, most milyen ő valójában, de igazán közel nem engedem magamhoz, amíg el nem döntöm, hogy arra adok-e esélyt, hogy mi ketten ismét mélyebb kapcsolatba lépjünk. Ha a végleges ítélet az ő oldalára dől, akkor is maximum a barátságom leszek képes megadni neki, de az elmúlt éveink után azt hiszem, hogy ez még mindig több, mint amit eddig gondoltam.
- A megbocsátással nincs gondom - válaszolok Zacknek nagyot nyelve, mert a gondolataimtól valahogy kiszáradt a torkom. - Azt megtörtént, amikor tegnap este higgadtan és normálisan átbeszéltünk néhány dolgot. Megkaptam a válaszokat, amiknek a hiánya eddig nem hagyott továbblépni. Csak azt nem tudom még, hogy ezek után mit kezdjek a kettőnk kapcsolatával. De azt megígérem, hogy nem lesz több feszültség a házban. Legalábbis nagyon igyekszem majd nem azt generálni és az ő irányába is nyitottabb lenni - erőltetek halvány mosolyt magamra. - Aztán meglátjuk, hogy barátok lehetünk-e még valaha.
- Bárhogy is döntesz és bárhogy is lesz, a védelmem mindig érvényben lesz - küld felém kedves, biztató mosolyt. - Lehet, hogy Ryder az egyik legjobb barátom, de te is fontos része vagy már az életemnek és nem akarom, hogy bárki bántson - ingatja meg a fejét újra. - Gondoskodom róla, hogy Ryder úriember legyen - húzza ki magát büszkén, amennyire guggoló pózban ez lehetséges, de én felnevetek a szavaitól.
- Ugyan kérlek! Lehet, hogy alapvetően nem rossz arc és aláírom, hogy képes úriemberként viselkedni, nagyon is, de azért mind a ketten tudjuk, hogy van egy másik oldala is, ami messze van az úriembertől és képtelen lenne meghazudtolni.
Ez az az oldala, amelyik rekedtesen a füledbe súgja, hogy mit akar tenni veled az ágyban, ott pedig pajzán dolgokat morog. Ez az, amelyik szemtelen megjegyzéseket tesz a külsődre és huncut mosollyal provokál, amíg meg nem csókolod. Ez az az oldala, amelyik határozottan veszélyes a testemre és a vágyaimra, mert teljesen képes lenne elcsavarni a fejem, ha nem gondolkodnék hideg fejjel. A baj az, hogy az úriember oldala meg a szívemre lenne veszélyes, de szerencsére a hideg fejem mind a két énem ellen van és egyelőre erősebb és hangosabb is náluk.
- Oké, akkor másképp fogalmazok. Ha megint megpróbál bejutni a bugyidba, szétrúgom a seggét - vigyorodik el rám kacsintva, amitől csak mosolyogni tudok.