Medicina

11. fejezet - A kincskeresés

A hét végeztével elérkezett a jól megérdemelt hosszú hétvégés, sátras kirándulás, amit Nanikának köszönhettünk és persze mindannyian másként reagáltunk rá.

Nanika izgatottan várta, hogy mályvacukrokat égessen halomra a tábortűz felett, meg hogy pucéron vesse bele magát a tó vizébe.

Hetti irtózik a bogaraktól, de amitől még ennél is jobban: a sátorban alvás gondolatától. Így hát fogcsikorgatva bólintott rá a kis összejövetelünkre a természet lágy ölén.

Morti azt mondta, hogy ha lefizetjük egy láda sörrel, akkor oké.

Dorián egy vállrándítással elintézte az egészet, miközben a szeme sarkából engem lesett.

Én pedig egy darabig vívódtam, ugyanis a sötét fák emléke nem túl sok jót idézett fel bennem. Végül nyilván rábeszéltek.

Szombat hajnalban indultunk el két autóval. Nanika, Dorián és én Darth Maullal szántottuk a kilométereket, Hetti és Morti pedig a saját szürke Toyotájukkal.

Két és fél óra alatt értük el a fákban dúskáló Holdfény kempinget, ahol rajtunk kívül szerencsére csak egy szerelmespár feküdt egy-egy nyugágyon a méretes sátruk mellett, de legalább jó messze tőlünk.

A magas nyárfák lombjaiban madarak csicseregtek, és ágak nyikorogtak a reggeli hűvös szélben. Még egy mókust is láttam felszaladni egy fatörzsön.

Összehúztam magamon a kardigánomat, miután egy széllöket engem is elért és felborzolta a hajamat.

– Nika, te komolyan ilyen időben akarsz fürdeni?

Pipacska már a sporttáskáját rángatta ki a kocsim csomagtartójából.

– Naná! Én egy viking vagyok! Vasból van a tököm!

– Akkor miért tart fél napig, mire kiveszed a táskád? – vetette oda Dorián foghegyről.

– Te meg mi lenne, ha úriember lennél és segítenél? – morgott oda a bátyjának.

– Ó – horkantott a szépszemű karbatett kézzel – én úriember vagyok. Csak nem veled.

Ám amikor Vörösbegy már a Barbie játszóház méretű sátrát akarta kirángatni, Dorián odalépett és segített neki. Egy pillanatra felhúzódott a derekán az I'm an astronaut feliratú fekete pulóvere, és teljesen véletlenül, abszolút nem szándékosan odasiklott a tekintetem arra a V betűre, aminek az alja ott végződik, ahol a nadrágja púposodik elől.

Ágreccsenés hangjára bal oldalra kaptam a fejemet. Az a fél kupicányi rémület kimosta az agyamból azt, amire épp csak gondolni kezdtem.

Az egyik fatörzs mögött arany csillanást láttam meg. Összehúztam a szemem.

– Csak beakadt – sziszegte Nika.

Erre visszanéztem.

– Az agyad akadt be – borzolta fel Dorián Nika piros haját, aztán elmosolyodott.

Persze eközben fél szemmel a fákat pásztáztam és egyre szorosabban vontam magam köré a bolyhos, zöld kardigánomat, mintha az megvédhetne, ha rám támadna... akármi is.

Hetti és Morti ekkor sétált elő, miután az összedobott pénzből elintézték a fizetést. Annyira ellentétesen néztek ki. A cukortündér rózsaszín nadrágban és fehér, pufi kabátban lépkedett egyre közelebb, Mortimer pedig szürke farmerben és fekete kapucnis pulóverben döngetett, aminek a kenguruzsebébe süllyesztette mindkét terebélyes mancsát.

Mindig kézen fogva sétálnak, de ezúttal elmaradt.

Összevontam a szemöldököm, aztán a csomagtartóm felé fordultam, hogy kipakoljam a saját cuccaimat.