Medicina

2. fejezet - Málna úr

A szülőházamba érve alig vártam, hogy letegyem a piával töltött, súlyos szatyrokat. Ahogy láttam Nika is. Úgy szuszogott, mint egy TBC-s.

– Szép napot néktek, megyek kimosom a pendelyemet! – intett felénk az anyám, aztán tovább illegett a fürdőszobába, úgy, mint egy tavasztündér.

– Még mindig így nyomja? – vigyorodott el Nika két sípoló lélegzetvétel között.

A múltkori házibuli alatt kijött közénk a jóanyám. A vörös ördög itt mellettem pedig beszólt neki: „Attól még, hogy jól nézel ki, olyan öreg vagy, hogy Marie Antoinette fűzőjét is te kötögetted!" Azóta a lelkem, ha teheti úgy beszél, akár egy háromszáz évvel ezelőtti szolgálólány.

– Kipakolnád, légyszi? Mindjárt jövök! – vágtam oda a barátnőmnek.

Azzal a lendülettel ott hagytam Nikát és az édesanyám után loholtam. Épp a mosógépből szedte ki a vizes ruhákat és átpakolta a mellette lévő szárítógépbe. Friss illat lengte be az egész, púderkék csempés helyiséget.

Felhuppantam a mosógép tetejére. Így lefelé néztem rá.

– Kérdezhetek valamit?

– Igen. Akkor is teherbe eshetsz, ha – macskakörmöt mutatott az ujjaival – gyorsan kiveszi.

– Jééézus – fogtam meg a homlokom.

Komiszan kuncogott az orra alatt, miközben az utolsó darabokat is kivette a gépből.

– Szóval... emlékszel még Málna úrra?

Anyám szoborrá dermedt, az ujjai közt szorongatott egy zöld sportzoknit. Végül rám siklott a tekintete.

– Igen.

– Te hogyan emlékszel rá? Mi volt a benyomásod?

Bezárta a mosógép ajtaját. Csak azután válaszolt. De nem nézett rám közben.

– Csak egy képzeletbeli barát volt. A frászt hoztad rám vele.

– De miket mondtam róla? Miért volt a neve Málna úr? Én alig emlékszem rá.

– Hogy jutott ez most eszedbe?

Elindította a gépet, ami halkan berregett. A tetejére támaszkodott. Gondterhessé vált a szeplős arca.

– Ennyire rossz volt? – húztam fel a szemöldököm.

– Tudod, merre vannak a rózsás illatgyöngyök? Nem találtam a mosás előtt.

– Ne már, anya... – tettem karba a kezem.

– Csak egy képzeletbeli barát volt. Ennyi.

Merev mosolyt villantott. És jobbra kapta el a tekintetét. Nyilván hazudott.

– Tudom, hogy füllentesz. Nem mondasz el valamit.

– Szerintem meg túl sok időt töltesz a kis piros Chihuahua-val, és agyadra mentek azok a viselkedéstudományok – legyintett a kezével, aztán a mosdókagylónak döntötte a csípőjét.

– Áhá! Szóval miattad hasonlítok mindenkit kutyákhoz!

– Na, ne fogd rám! – emelte meg a mutatóujját.

– Akkor légy szíves, ne térj ki a válasz elől. Úgy is tudni fogom, ha lódítasz!

Összefonta maga előtt a karjait, aztán a járólapra meredt.

– Tudod, miért volt Málna úr a neve? – Vett egy mély levegőt, a hegyes vállai megemelkedtek. – Azt mondta neked, hogy azért csupa piros a keze, a karja és a felsőteste, mert málnaszörp fröccsent rá. – Megrándult a szája széle. – De amiket mondtál róla, nyilvánvalóvá tette, hogy nem egészen málnaszörp borítja a testét.