Medicina

7.fejezet - Kérdezz-felelek

Este hét előtt jelent meg Hetti és Mortimer. A cicaszemű cukorszilva tündér levendulalila overálban tipegett be a nappaliba, miközben olyan virágillat lengte körbe, mintha ő maga lenne a tavasz. Morti pedig szokásához híven szekrényméretű árnyékként követte. Egy kinyúlt WoW-os pulóver lógott rajta. Elmondása alapján az a piros jel a mellkasán valami Horde logó.

– Ú! Mi ez az illat? – csillant fel a szemem. Valami határozottan áttörte a virágfelhőt. Kaja! Kaja! Kaja!

– Morti csinálta – felelte Hetti büszkén. – Rántott karfiol, csípős csirkefalatok és tejszínes, snidlinges mártogatós. – A cukibogyó közelebb hajolt és oda súgta nekem: – Imádom az új hobbiját. – Aztán kuncogott egyet.

Hangos és hosszú vécé lehúzás után kinyílt a fürdőszoba ajtó. Nanika lépett ki mögüle a csapzott piros hajával, mint aki az életéért küzdött.

Egyszerre néztünk rá mind a hárman, ő pedig egy pillanatra megtorpant.

– Igen. Kakáltam – vágta oda őszinte természetességgel, aztán tovább tipegett.

Elmosolyodtunk, bár Mortiból inkább horkantás tört fel.

– Neked is szia, Pipacs! – rötyögte az óriás, aztán Hetti is vigyorogva köszönt a kis vörös ördögnek.

– Morti, kérsz sört? – kérdeztem tőle, miközben már el is indultam a hűtő felé, ugyanis olyan még nem volt, hogy ne kért volna.

– Ez kérdés akart lenni? – brummogta a behemót, aztán ledobta magát a kanapéra.

Vigyorogva nyúltam a hűtőbe, aztán az R2D2 hűtőmágneses sörnyitóval pattintottam le az üveg kupakját.

Letettem a kamumárvány konyhapultra.

– Odavinni azért nem fogom! Gyere érte! És tudod, mi a szabály! Az elsőt én adom, aztán mindenki saját magát szolgálja ki.

Morti morogva tápászkodott fel. De nem durcásan, hanem mint egy beteg öregember, akinek még a lélegzetvétel is fáj.

– Ne színészkedj! – vágtam oda neki.

Nanika eközben már elővette a felespoharakat, Hetti pedig az orra alatt bazsalyogva pakolta ki a finomságokat a pultra.

Hetti egyébként pont az ellentétem. Amikor náluk vagyunk, ő mindig mindenkit körbeugrál. Harminc fogásos vacsorával és patyolat tisztasággal vár. A seggünket is kinyalja, mintha mind az ő kis hároméves gyerekei lennénk.

A konyhapulton heverő tabletről raktam be zenét, ami mindig a BoomBoxhoz van csatlakoztatva. Először EMM Superfreak című száma kezdett el halkan dübörögni a színesen villogó hangfalból. Meggyújtottam a kandallóban meredező gyertyákat, bekapcsoltam a narancs, lila, és türkizkék ledeket, amitől az egész hely úgy nézett ki, akár egy PC játékbarlang.

Eközben Nika minden poharat színig töltött Captain Morgannel.

– Dorián? – súgtam oda a barátnőmnek.

– Biztos csak késik.

Csakhogy miután egy óra múlva sem jelent meg. Elkezdtem aggódni. Azon agyaltam, hogy biztosan valami rosszat mondtam korábban. Konkrétan borítékoltam, hogy miattam nem is fog eljönni.

Az ideges várakozásomban mindent megzabáltam, még a saját hűtőnkre is rácuppantam, aztán telicsesztem a mosogatót kajamaradékos tányérokkal és evőeszközökkel.

Hetti, Morti és Nanika a dohányzóasztalon kártyázott. Színes ledek festették meg az arcbőrüket. A kis Chihuahua mentol szagú, e-cigis gőzfelhőt eregetett magából, miközben a szőnyegen ült. A cukorszilva tündér elnyúlt a kanapén, a lábát pedig Morti ölében pihentette.