21. Hogy mi?

65 8 2
                                    

Miközben megvacsoráztunk anya végig árgus szemekkel nézte a vele szembe ülő színészt. Apa többször is bokán rúgta, hogy hagyja már abba a bámészkodást. Miután megettünk mindent leszedtem a tányérokat és elkezdtem elmosogatni. Hirtelen két erős kezet éreztem meg a derekamon és elmosolyodtam.
- Jól laktál Chris? - pillantottam rá a vállam mögül.
- Igen! Isteni vacsorát csináltatok anyukáddal. - ekkor a hajamat előre tűrte, hogy hozzá férjen a nyakamhoz és egy gyengéd csókot adott a bőrömre. Egyből kirázott a hideg és megéreztem a fenekemnél éledező farkát.
- Chris... - suttogva szóltam rá, de közben vigyorogtam.
- Jól hallottam Grace, hogy anyukáddal a farkam méretéről beszéltetek?
Ekkor kicsúszott a kezemből a tányér, viszont majd megfulladtam mert iszonyatosan nevetnem kellett.
- Szóval jól hallottam.. - válaszolta, ugyan háttal álltam neki, de érződőtt a hanglejtésén, hogy fülig ér a szája.

Felé fordultam és megtöröltem a kezem az egyik konyharuhába.
- Anya kíváncsi ember.. - röhögtem.
- Hmm.. Szerinted elájulna, ha látná élőben a felső testem? - kuncogott.
- Lehet.. De az is előfordulhat, hogy meghal.. - röhögtem.
- Nem baj, szívesen újra élesztem.
- Chris! - vágtam fejbe.
- Ugyan már! Ha te is ilyen dögös milf leszel viagrát kell majd szednem.. - közelebb lépett és újra azt a ködös tekintetet véltem felfedezni a szemeiben.
- Kanos vagy?
- Naaagyooon...- szenvedő fejet vágott.
- Mennyire? - kicsit közelebb léptem hozzá.
- Fogd meg és megtudod..

Neki nyomtam Christ a konyhapultnak és a kezemet rácsúsztattam a farkára és kicsit megmarkoltam neki.
- Baby...megakarlak érinteni.. - súgta a fülembe.

Elnéztem Chris háta mögött a nappali irányába ahol a szüleim kicsit bebólintottak, majd újra a férfire néztem és az alsó ajkamba haraptam.
- Elaludtak..szóval menjünk fel..
- Nem! - mondta halkan. - Itt akarlak. - hirtelen odanyúlt a gatyámhoz, kigombolta és a kezét lassan becsúsztatta, bugyin keresztül kezdett el simogatni és a fejemet a mellkasára hajtottam.
- De kibaszottul nedves vagy Grace.. Teljesen átázott a bugyid..
- Chris.. Menjünk fel.. - nyöszörögtem.
- Itt akarlak, azonnal.. - ködös tekintettel nézett rám.
- És ha felébrednek?
- Vállalom a kockázatot.. - odahajolt a számhoz és vadul csókolni kezdett. A keze közben egyre gyorsabban mozgott a gatyámba, és halkan belenyögtem a csókba.
- Gyere velem, hangoskodni akarok és itt azt nem lehet! - gyorsan megfogtam azt a kezét amivel a nadrágomba babrált és elkezdtünk felmenni az emeleten lévő szobámba. Chris vadul becsapta maga mögött az ajtót és szinte nekem esett. Az ingemet egy másodperc alatt letépte rólam.
- Chris! Ez volt a kedvencem!
- Veszek neked egy újat! - kezét a mellemre csúsztatta és közben a nyakamat forró csókokkal árasztotta el.
- Bassza meg... Dugj meg azonnal! - türelmetlenkedtem.
- Megduglak kegyetlenül édesem.. - végig simította az ajkamat majd a mutató ujját becsúsztatta a számba.

Hirtelen letérdeltem elé és a nadrágját alsóval együtt lerántottam. Végig nyaltam a merev tagját és lassan a számba vezettem, majd ütemesen mozgatni kezdtem a fejem.
- Ahhh Grace.. - beletúr a hajamba.
- Mhmmhmm.. - kézzel is rásegítettem a színész kényeztetésére.
- Grace.. Elfogok élvezni... Ne csináld...
Tövig bekaptam neki és a kezemet a becsúsztattam a pulcsija alá.
- Grace!! - hátrébb lépett és egy nagy lendülettel felhúzott a földről, lelökött az ágyra és lerángatta rólam a nadrágomat. A hasamhoz hajolt és foggal lehúzta a kis csipkés anyagot a testemről.
- Érj hozzám... - könyörögve néztem rá.
Chris betérdelt a lábam közé és a forró férfiasságát az elképesztően nedves puncimhoz dörzsölte.
- Ahhh.. - megmarkoltam a takarót.
Segítettem neki levenni a felsőjét majd a teljesen pucér hasát végig simítottam.
Megéreztem azt a feszítő érzést amire annyira vágytam már.
- Ahhh.. CHRIS...
- Grace.. El ne élvezz nekem úgy, hogy még csak az első 5 centi van bent.. - kuncogott.
- Egyből a konyhába kellett volna megdugnod...
- Én mondtam.. - kacsintott, majd tövig lökte magát.
- Jézusom! Ahh..
Chris gyorsítani kezdett és közben a fenekemet markolgatta.
- Sz.. Szeretlek.. - nyöszörögtem alatta.
- Én is szeretlek Grace. - elmosolyodott és számhoz hajolt amire először egy gyengéd puszit adott, majd óvatosan megcsókolt.
- Szeretsz velem szexelni? - néztem a szemébe.
- Imádok.. Ilyen finom punciban sosem járt még a farkam.. - lökött egy hatalmasat.
- Annyira feszítesz...
- Te meg szorítod a farkam.. - harapott az alsó ajkába.

Átfordultunk, úgy hogy hason feküdjek az ágyon, Chris pedig felém tornyosult és vadul mozogni kezdett. Úgy éreztem, hogy menten szétszakadok. Hiába voltam már vele együtt egy ideje, egyszerűen nem bírtam megszokni a farka méretét. Elképesztően élveztem minden egyes lökést, viszont amikor a kezemért nyúlt meglepődtem. Mindkét karomat hátra húzta és egy kézzel összefogta mindkét csuklómat.
- Ahh Chris...
- Olyan szívesen, kikötöznélek újra.. - mondta rekedt hangon.
- Az tetszett? Amikor azt csináltál velem amit csak akartál?
- Igen.. - csapott egy hatalmasat a fenekemre.
Próbáltam kiszabadítani a kezem mert felakartam magam tolni kutyapózba, de Chris nem engedett a szorításán.
Annyira hevesen mozgott bennem, és annyira tetszett, hogy ilyen kiszolgáltatott helyzetben voltam, hogy érezni kezdtem az orgazmus első jeleit.
- Közel jársz Grace? - lihegte.
- Nagyon... Ahh.. Chris...
- Akkor menjünk el együtt.. - súgta a fülembe, majd ezután irdatlan gyors tempót kezdett el diktálni és a fejemet inkább az takaróba temettem, mert óriásit nyögtem volna.
Egyszerre söpört végig rajtunk az orgazmus öröme és Chris farka lüktetni kezdett bennem.
- Jézusom.. Most tuti felcsináltál.. - pillantottam rá a vállam felett.
- Elfordulhat.. - kuncogva leszállt rólam, majd szorosan magához ölelt.

Csak élveztem ezt a pillanatott, boldog voltam mellette. Percekig csak némán feküdtük, majd Chris hirtelen felállt és a gatyájába kezdett matatni.
- Gyere vissza mellém azonnal! - nyöszörögtem. - Hiányzik az ölelésed.. - duzzogtam.
- Mindjárt Grace!
- Mit keresel? - néztem rá furcsán.

Chris az ágy végébe állt majd egy bordó bársony dobozt nyújtott felém. Zavartan néztem rá és amikor kinyítottam egy gyönyörű, gyémánt gyűrű volt benne.

Mikor felnéztem Chris már térdelt előttem

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Mikor felnéztem Chris már térdelt előttem.
- Hozzám jössz feleségül?
- Hogy mi? - csak ennyit tudtam kinyögni annyira ledöbbentem.
- Grace.. Nem így akartam megkérni a kezed, de már nem bírok tovább várni, azt akarom, hogy a menyasszonyom legyél, idővel pedig a feleségem.
Szóval felteszem újra a kérdést.. Hozzám jössz Grace?
- I... Igen..! - odamásztam hozzá és szorosan átöleltem.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Apr 18 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

THE MOVIE STARWhere stories live. Discover now