12. Vallomás.

30 12 1
                                    

Londonba kellett repülnünk Chris filmje miatt. Napokig szinte a stúdióba éltünk és csak aludni jártunk haza, Chris fáradt és feszült volt, viszont közeledett a szülinapja és én szerettem volna őt meglepni. Mióta eljöttünk Párizsból nem volt közöttünk semmi, néha egy arca puszi, meg pár simi becsúszott, de mindössze ennyi.
Chris a szülinapja előestéjén volt a legfáradtabb. Mindenkivel vitatkozott és csapkolódott egész nap.
Kivettünk egy apartmant London külterületén és amikor leparkoltam a ház előtt a férfi szinte bebaszta maga után a kocsi ajtót és úgy ment idegesen a bejárat felé. Lassan követtem őt és remegő kezét néztem amivel csak nem sikerült kinyítnia az ajtót. Kivettem a kulcsot a kezéből és kitártam neki az ajtót, dühösen tőrt előre és felkapcsolta a nappaliba a villanyt, sóhajtva mentem utána és megpillantottam ahogy a konyhába egy üveg bort húzott meg.
- Chris.. - letettem a cuccaimat a konyhapultra.
- Mi van? - rám förmedt.
- Mi bajod van? Teljesen meg vagy őrülve. Két hete olyan vagy mint aki menten felrobban.
- Semmi. - kortyolt bele újra az üvegbe.
- Chris.. Kérlek.. - odaléptem hozzá és megérintettem a kezét.
A férfi sóhajtott egyet és megtámasztotta magát a pultnál.
- Nem megy ez nekem.
- Micsoda? - megsimítottam a hátát.
- Fáradt vagyok nagyon Grace..és semmire nincs időm. Szerettem volna veled egy két dolgot csinálni, de egyszerűen szarni sincs időm.
- Sajnálom Chris, tudom, hogy kimerült vagy. Pár nap és vége az egésznek.
- Kell nekem egy társ érted? Akivel esténként összebújhatok.. Randizni akarok.
- Hát randizz, mi tart vissza?
- Az, hogy akivel szeretnék menni, nagy ívben szarik a fejemre.
- Miért szarna a fejedre? Van valaki akit kiszemeltél?
- Mert úgy látom rajta, nem keresi a társaságom és feszült amikor mellette vagyok.
- Hát mond el neki, hogy mit érzel! - kicsit összeszorult a gyomrom, mert nem tudtam, hogy Chrisnek tetszik valaki.
- Hogyan??
- Hát.. Először is ne félj. Mond el neki az érzéseidet, biztos klassz nő lehet, ha elnyerte a szíved.
- És ha vissza utasít?
- Akkor egy balfasz. - megvontam a vállam.
- De nem találom a szavakat Grace! És megbolondulok lassan...
- Akkor csak csókold meg.. Az mindent elárul. - rámosolyogtam, de erőltetetten.
Chris csak bámult engem.

- Lezuhanyzok

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

- Lezuhanyzok. Addig esetleg írj a lánynak.. Biztos örülne.. - kicsit elcsuklott a hangom, hiszen tudat alatt tudtam, hogy halálosan beleszerettem és fájt, hogy más nő kell neki.
Bementem a fürdőbe, megeresztettem a kádba a vizet és elkezdtem a telefonomat nyomkodni. Majd jött egy értesítés, Chris írt nekem.

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Fájt a szívem, lehet, hogy elkéne mondanom neki, hogy mit is érzek valójában iránta? De akkor azzal tönkre tennék mindent

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Fájt a szívem, lehet, hogy elkéne mondanom neki, hogy mit is érzek valójában iránta? De akkor azzal tönkre tennék mindent. Istenem.. Fájt a lélegzet vétel is. Újra csippant a telefonom.

Hogy micsoda? Velem? Ezt most nem értem

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Hogy micsoda? Velem? Ezt most nem értem. Feljebb ültem a kádba mert kicsit megszédültem.

Ekkor kopogott Chris az ajtón, de nem válaszoltam szóval bátorkodott benyitni.
- Te beütötted a fejed a forgatáson? - döbbenten néztem rá.
Chris leguggolt a kád mellé és a testem körül lévő habokkal kezdett el játszani.
- Nem ütöttem be a fejem. Bocsánat, hogy mostanában feszült voltam. Veled is sokszor bunkón viselkedtem. De te fontos vagy nekem Grace, nem akarlak bántani.
- Na leírtad az érzéseidet? - tereltem a témát.
- Nem, jobbnak látom szemtől szembe. Férfi vagyok és vállalom a következményeket.
- Helyes. - bólintottam. - De most kimennél? Meztelen vagyok..
- Semmit nem látni a hülye hab tengertől! - mutogatott vigyorogva.
- Menj Chris, beszélj a nővel.
- Bejöhetek melléd? - elkezdte szét gombolni az ingjét.
- Mi? Nem! - elpirultam amint megláttam a kidolgozott testét.
- Ugyan már! Tudom, hogy akarod! - vigyorgott, majd a gatyáját is letolta és pucéran állt előttem.
- Arrébb mész? - hajolt hozzám közelebb.
- Bassza meg.. - előrébb csúsztam és Chris belépett a hátam mögé majd leült, lábait széttárta és a derekamnál fogva magához húzott. A mellkasának dőltem és felnéztem rá.
- Mi van a kiszemelteddel? Én a helyébe nem rajonganék azért, hogy más nőkkel pucérkodsz.
- Éppen vele vagyok. - szorosan átkarolt és a fejét az enyémre hajtotta.
- Mi van? - elhúzodtam tőle és megfordultam, hogy vele szembe legyek.
- Te vagy az a nő Grace. - sóhajtott.
- Én? - elnevettem magam kislányos zavaromba.
- Te!
- Nem! Az nem lehet. - ráztam a fejem és még mindig röhögtem.
- Pedig de..megértem ha te nem így érzel! Hiszen csak párszor szexeltünk és ennyi. A vágyaid kielégültek és utána már nem kerested a társaságom.
- Ez, nem így van. - megvetően néztem rá.
- Több időt szeretnék veled tölteni.
- De Chris, szinte 0-24-ben együtt vagyunk!
- De párként akarok több időt veled tölteni. Bújni, filmet nézni, szexelni, beszélgetni éjszakákon át. Kedvellek.
- Miért? - nem hittem a fülemnek.
- Mert okos, vicces, csinos és gondoskodó vagy és ami a legrosszabb, hogy melletted össze vissza ver a szívem Grace!
- De.. Én nem vagyok híres.
- Szarok rá!
- És szépség királynő se vagyok.
- Nekem te vagy a legszebb. - kicsit közelebb kúszott hozzám.
- Azt mondtad nekem Grace, hogy merjek lépni, csókoljam meg azt az embert akit kedvelek, ha már nem találom a szavakat.
- Igen....
- És már nem tudok mit mondani.
- Aha... - teljesen elvarázsolódtam.
Összeért az orrunk és a kezét az arcomra tette. Gyengéden az ajkaimhoz hajolt és megcsókolt.
Ugyan volt már ilyen kapcsolat közöttünk, de ez még is olyan volt mintha a legelső lett volna.
Gyengéden a hajába túrtam és az ölébe másztam.

THE MOVIE STARWhere stories live. Discover now