A LEGJOBB HIBÁM

10.- Por

Maeve a maradék szívemet is összetörte, pedig nem is tudott róla.

- Beszélned kellene vele. - ült le az ágyra Sadie.

- Ez most más. - sóhajtottam, és olyat tettem, amit még soha. Elkezdtem megnyílni. - Te nem láttad az arcát, és ismerem azt a nézést. Rettegett tőlem.

Sadie egy bátorító mosoly keretein belül megfogta a kezemet.

- Mert még nem mutattad meg neki azt, aki valójában vagy. - nézett mélyen a szemembe. - Erőszakos és ijesztő tudsz lenni. Ezt tudjuk. De, mi van a felszín alatt Ace? Egy magára hagyott fiú, aki csak tartozni akar valahova, és azt akarja, hogy szeressék.

- Nem fog többet úgy nézni már rám. - ráztam a fejemet teljesen beletörődve ebbe a mondatomba. - Majdnem megöltem Ross-t, mert Maeve nevét a szájára vette. Mi lenne, ha valaki hozzá érne?

- Csak véded őt a te sajátos formádban. Pontosan azért kellene megbeszélnetek, mert Maeve mellett nyugodt vagy. Észre sem veszed magadon, de én látom ám! - mosolyodott el. - Többet mosolyogsz, a szemeid csillognak Ace! És látszik rajtad, hogy tele vagy élettel.

- Nem érdemlem meg őt. - tiltakoztam egyből. - Sosem voltam ebben jó. Én nem tudok szeretni, nem is akarok. Csak tönkre tenném.

- De tudsz! - csapott meg hirtelen Sadie. - És ami most történik veled, az csodálatos. Mert végre érzel.

Egy fintor jelent meg a számon, miután Sadie kimondta ezt a szót. Én nem érzek. Valakivel kurvára összekever. Én mindent felégetek magam körül, és boldogan nézem végig, amit tettem. Én egy szörny vagyok, egy mocskos rohadék, akit egy ilyen lány sosem tudna megérteni.

- Fogd be a szád, és inkább kérj nekem a Nagyitól egy aspirint. - kerültem ki a válasz adást, és visszadőltem az ágyba, mert tényleg rohadtul szét ment a fejem.

- Tévedtem. Te pöcs maradsz! - dobott meg Sadie egy párnával, mire a válaszul csak küldtem felé egy puszit. A lány kiment a szobából, mire megkönnyebbülten fellélegeztem.

Ez nem én vagyok. Én nem beszélek magamról, se azokról akik valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag fontosak lettek számomra. Az emberek gyengeséget látnának, ha másoknak kimutatnám az érzelmeimet, márpedig én nem vagyok gyenge. Épp ezért kell eltaszítanom magamtól azt a lányt, aki akarva akaratlanul beférkőzte magát a szívembe. Illetve, abba az egyetlen egy megmaradt darabkájába. Maeve Dawn pedig fontos nekem. Nem tudom mikor lett az, egyszerűen csak tudom, hogy bármi áron megvédeném, és senki másé nem lehet, csak az enyém. Még akkor is, ha semmi sem történt köztünk, és barátja van. Akkor is, hozzám tartozik. Pont.

De azóta nem szól hozzám. Ennek már lassan két hete. Francia órán rám se néz. Mintha úgy tenne, hogy nem is léteznék, és ez rohadt idegesítő. Nem tettem ellene semmi rosszat. Ha tudná, hogy valójában csak megvédtem...
De a világ így van rendjén. Én vagyok a gonosz, ő a jó, és számunkra nincs boldog vég. A hátsó padban ülve a kialvatlanságtól takartam magamat a kapucnimmal, amit az arcomba húztam. Az egyenruhámra felvett pulcsim tökéletes menedéket nyújtott. Maeve előttem ülve sebesen jegyzetel. Illata elkábít. Édes, de mégis fűszeres. Pont olyan amilyen ő. Haja göndör fürtökben omlik a hátán, egészen le a derekáig. Ide érzem a mézes samponját. Teljesen kikészít.

- Na jó! - csapta össze a kezét a francia tanárnő, mire kiábrándultam. - Mivel ma dupla óránk van, arra gondoltam, hogy a következőn dolgozhatnátok párban! Kaptok fordítást, na és persze jegyre megy!