A LEGJOBB HIBÁM

1. - A kezdetek

Már jó ideje úton vagyunk az új házunk fele. A lehúzott ablakra könyökölve rájöttem, hogy Miami az egyik leggyönyörűbb város, amit valaha láttam. Tökéletes levegő, a meleg szellő és a benzin illata számomra elképesztő kombináció, amit sosem tudnék megunni. A pálmafák szépsége lenyűgöz. Szó szerint mindenhol ilyen fák vannak, és ez egy idegen országból származó személynek újdonság. A színek káprázatosak. Gyönyörű graffitikkel vannak díszítve az utcák, érdekes szövegekkel, és ez szerintem hatalmas összhangot nyújt. Bár nem a legszebb látványok közé tartozik, mégis így gondolom gyönyörűnek. Nem hiába mondják Amerikát a szabadság földjének, és azt hiszem kezdem kapizsgálni, hogy miért. A tengerparti oldalon egyszerűen érezni lehet, hogy szabad vagy. Ez Bostonban egy csöppet másképp volt. Ott nem voltak pálmafák, óceán, örök napsütés, és tikkasztó hőség. A borongós, esős idő elvette a maradék életkedvemet is, így hát sosem éreztem igazán a szabadságérzetet. De ahogyan figyeltem a hangulatosabbnál hangulatosabb épületeket és a belvárost, egy megmagyarázhatatlan izgalom lett úrrá rajtam. 

Zach, a mára már apám helyett apámnak tekintett nevelőm, megállt egy csendes kis zsákutcában. Kifelé pillantottam, és aligha elállt a lélegzetem a ház szépségétől. Sőt, nem is mondanám már háznak. Inkább palota volt, vagy villa. Hatalmas hármunknak, mégis azonnal beleszerettem, és alig vártam, hogy itt éljem a mindennapjaimat. A hófehér kapu egyszer csak kinyílt, Zach pedig sebességbe téve az autót, lassan bemerészkedett. A szemeim a szokottnál is nagyobbra nyíltak, miután teljes egészében megláttam az új otthonunkat. A luxus összes definíciója ölelte körbe. Medencék, gyönyörű, hatalmas ablakok, teraszok, pálmafák. Egyszerűen csak nem hittem el, hogy ez megtörténik.

- Mit szólsz hozzá Maeve? - kérdezi anya izgatottan, kissé elfojtott hangon. - Olyan, mint egy álom!

Anya hirtelen kiszállt a kocsiból, és Zach nyakába ugrott, aki éppen az ingatlanossal váltotta az utolsókat. Anya boldog kirohanása megzavarta a beszélgetést, és boldogan csókolta meg szerelmét. Ez a kis örömpillanat mosolygásra kényszerített. 

- Hát igen anya. - sóhajtottam, majd elszakítottam a tekintetemet róluk, és a házra néztem. - Ez tényleg olyan, mint egy álom. 

A költöztetők néhány órával később meg is érkeztek, így nekiálltunk a meló nagyobb részének: a beköltözéshez. Sokkal fárasztóbb volt, mint legutóbb gondoltam. Mondanám, hogy szinte megszoktam, hogy sokat költözködünk, de az elmúlt tizenhét évem során ez a harmadik alkalom. Franciaországból Boston, ez négy éve történt, majd elérkeztünk a jelenhez. Vagyis, hogy Bostonból Miami-ba vándoroltunk. Tulajdonképpen nem hozattunk annyi mindent a költöztető busszal. Zach ragaszkodott, hogy az új házban friss bútorzat legyen, így csak néhány nagyobb szekrényt, és a sok apróságnak tűnő személyes dolgainkat hozattuk el, illetve a zongorámat, amit néhány éve kaptam születésnapomra. Nem voltam hajlandó megválni tőle, és szó sem lehetett arról, hogy esetleg egy újat kapjak. A zongorámnak eszmei értéke van. Rengeteg dalom rajta játszva született meg, ezért vált számomra fontossá.

- Na Maeve, megnézed az új szobádat? - kérdezte Zach, és mosolyogva átkarolta a vállamat. Kellemes, ámbár erős parfümének illata  körbelengte az orromat, és teljes mértékben meg tudom érteni, hogy anyám miért szeretett bele ebbe az emberbe. Jóképű, nem mellesleg elképesztő intelligens, kedves és alázatos. Egy igazi kincs.

- Persze, hogy megnézem! - feleltem óriási izgalommal a gyomromban, hiszen egy tinédzser lány se mondana nemet egy új álomszobára.

- Emelet, balra fordulsz, és az utolsó szoba a tiéd. - intett mosolyogva Zach, hogy szaladjak nyugodtan, és mint egy kisgyerek, úgy rohantam fel az üvegből készült csigalépcsőn.