Solaria

A sárkány és a családja

Solaria nagyon boldognak tűnt. Leszálltunk a fiatal sárkányok elé, leugrottam a barátom hátáról és Eretet is magammal rántottam. Sol elképesztően lelkes volt, úgy ugrálta körbe a többi sárkányt mint egy kiskutya. Megszaglászták egymást, majd a fényfúria grimaszolva ránk pillantott. Hallottam, hogy rámordult Solariara, aki visszamorgott, mintha csak magyarázkodna. A többi sárkány kételkedő fejet vágott, olyan volt, mintha az éjfúria győzködte volna őket, hogy mi igen is barátok vagyunk. Aztán a másik fúria elém lépett és megszaglászott. Hagytam neki, hogy orrát a tenyeremhez nyomja. Pupillája kissé kitágult, majd beletörődően megcsóválta a fejét. Zuba és Szelesfelleg is leszálltak. A fiatal sárkányok üdvözlően megszaglászták egymást. Láttam, hogy Solaria keresett valamit. Idegeskedve pillantott körbe a sárkányok között.
-Mi baj kislány?-Guggoltam mellé és megsimogattam a vállát. Üvöltött egyet, majd pár perc múlva egy idős éjfúriát pillantottam meg.-Na hát!
A sárkány már nagyon öreg volt, akár közel 100 éves is lehetett. Teste tele volt hegekkel, sokkal több tüskéje volt, mint Solnak. Az éjfúriák korát a fejük oldalán és a hátukon nőtt tüskék számából lehet megállapítani, ennek a példánynak már ránézésre is legalább háromszor, ha nem négyszer annyi volt, mint Solnak. Egyik szeme barnás-zöldes színű volt, a másik szürke, az utóbbiban a pupillája is halványabb volt. Az állat fél szemére vak volt.
Az öreg alaposan megszaglászta Solariat, majd engedte neki, hogy hozzádörgölőzzön. Úgy gondoltam, ez a sárkány lehet az én drága barátnőm nagyanyja. Elkezdtem elnevezni a sárkányokat, hogy ne csak sárkányokként hivatkozzunk rájuk.
-Legyen a neve Lucia.-Néztem a fényfúriára, miközben hangosan gondolkodtam.
Björn is beszállt a név kitalálásba.
-Legyen a neve Vénmancs.-Nézett Solaria nagyanyjára. 
Nagyon tetszett a javaslat, nagyokat bólogattam rá.

Már egy ideje lent voltunk a barlangban, de nem találtunk több éjfúriát. Aztán egy eldugott kis barlangban három kölyökre bukkantunk. Testvérek voltak, hasonló vonásokkal. Pikkelyeik kissé halványabbak voltak mint Solaria pikkelyei. Volt köztük egy zöld szemű nőstény, őt Lunettenek, egy sárga szemű hím, őt Vukasinnak és egy másik zöldes szemű nőstény is, akit pedig Nyxianak neveztem el. Csodálatos érzés volt ott járni köztük, de aztán elgondolkodtam és furcsállni kezdtem, hogy nincsenek itt a bébisárkányok szülei. Közelebb mentem, hogy jobban megnézhessem őket, mire a kölykök felkapták a fejüket és szó szerint rávetették magukat Solariara. Szaglászták, körbeugrálták, rágcsálták. Kuncogtam rajtuk egyet, majd egy hangos ordításra lettem figyelmes. Egy fényfúria ereszkedett le mellénk, aki amint földet ért, rámordult a kölykökre, akik azon nyomban hozzá szaladtak.
-Ő lenne az anyjuk?-Gondolkodtam hangosan. Jobban megnézve észrevettem Nyxian farkincáján egy fehér foltocskát.-De akkor hol az apjuk?-Tanakodtam.

Ekkor egy ölvész szállt le mellettünk. Csodálkozva néztem, ahogy a hím odalépett a kis családhoz, majd védelmezően a fényfúriához bújt.
-Lehetséges, hogy a sárkányfajok képesek egymással keveredni?-Kérdezte Aksel.-Akkor lehetséges, hogy az éjfúriák valójában a fényfúriák és az ölvészek közös utódai.
-Ha jobban belegondolok, hallottam már olyanról-Kezdte Eret.-hogy egy sárkányvadász elkapott egy fényfúriát, mert megfigyelte, hogy a fényfúria egy éjfúriával élt párban. A fényfúriát csalinak használta, hogy elkaphassa a párját. Szóval az tény, hogy a fény- és éjfúriák keveredtek egymással.
-Akkor lehet, hogy más fajta sárkányok is keverednek és így egy harmadik féle sárkányt hoznak létre!-Vonta le a konklúziót Freja.
-Tehát akkor egy fényfúria és egy ölvész kölyke lehet éjfúria,-Előkaptam a füzetemet, majd jegyzetelni kezdtem, amit hangosan fel is olvastam.-aztán az éjfúria párosodhat másik éjfúriával, az ő kölykük pedig szintén éjfúria lesz..-Írtam.-De pározhat fényfúriával is, akkor pedig a kölykük egy..
-Éjifény!-Találta ki a sárkányfajta nevét büszkén Freja.
-Éjifény.-Írtam fel.-Ez elképesztő! Akkor az éjfúriák valójában nem is haltak ki! Sőt, ameddig vannak fényfúriák és ölvészek, addig nem is halhatnak ki.-Örvendeztem.
-Ideje lenne lassan hazaindulnunk.-Mosolyodott el Eret, látva a gyerekes örvendezésemet.-Hablaty teljesen le lesz nyűgözve, ha ezt meghallja.
-Csak még egy kicsiit.-Nyavalyogtunk együtt Frejával, mire a fiúk sóhajtva legyintettek.
Imádtam, hogy újdonsült barátnőm ilyen rajongással tekintett a sárkányokra. Nem tudom, hogy mindig ilyen volt-e, vagy ez csak az én ráhatásom volt, de nagyon boldoggá tett. Freja és én még utoljára körberepültük a termet, hátha találunk még pár érdekes sárkányt, de nem jártunk nagyobb sikerrel. Láttam Solarian, hogy kicsit elszontyorodott attól, hogy már ilyen gyorsan búcsút kellett vennie a barátaitól, ezért odahajoltam a füléhez és susogtam neki egy kicsikét.
-Ne aggódj, megígérem, hogy jövünk még ide.-Cirógatni kezdtem a nyakát.-Hazamegyünk, aztán visszajövünk ide.-Ekkor szálltunk le a fiúk elött. Eret visszaült mögém, aztán haza indultunk.

A hazaút különösebben nem tartalmazott semmi izgalmasat. Míg hajóval majdnem egy hét volt az út, a sárkányokkal hajnal hasadtára már a Hibbant környéki tengerek felett szálltunk. Ahogy hazafelé repültünk, szívem tele volt boldogsággal és izgalommal. Azon tűnődtem, milyen érdekes és csodálatos lények a sárkányok, és milyen hihetetlenül sok titok rejlik még bennük. A felfedezés és kutatás izgalma áthatotta a levegőt, és én már alig vártam, hogy újra visszatérjünk a titkos világba. Éreztem, hogy a többiek is kimondottan lelkesek voltak. Hátrapillantottam, tekintetem ismét találkozott Eret mélybarna szemeivel. Száját puha, fáradt mosolyra húzta, mikor tekintetünk találkozott.
-Szerintem jó csapat vagyunk, sárkánylány.-Szólalt meg hírtelen.
-Majd egyszer megismételhetnénk még ezt a kis kirándulást.-Szelesfelleg megpördült körülöttünk a levegőben. Én Frejára pillantottam, aki hatalmas mosollyal az arcán bámult minket. Björn kis rettenetes rém barátja végig ott körözött körülöttünk. Hosszú ideje, igazán boldognak éreztem magamat. Nem éreztem hiányt, semmi negatívat.

Ám nyugalmam csak egy pillanatig tartott. Hibbant-sziget kikötőjében ugyan is egy ismerős hajót pillantottam meg. A vikingek hajók építését az egyetlen fatörzsből kifaragott gerinccel kezdték, amelyhez hozzáerősítették a két vagy három részből álló orr- és fartőkét, amely erősen felfelé görbült, és végét általában meghajlították vagy faragott állatfejekkel ékesítették. A hajó orrán egy hatalmas, faragott kraken díszelgett. A hajó árbóca hatalmas volt, legalább tíz méter magas! Nem. Ez nem lehet igaz.
-Mi a baj?-Kérdezte Freja, közben aggodalmas pillantásokat címezve nekem.
-Nem, semmi..-Hebegtem, s tovább bámultam a hajót, amit Eret is észrevett. Éreztem, hogy ő is megfeszült.
-Ő az?-Kérdezte, mire sóhajtottam.
-Nem tudom, remélem.-Nem tudtam levenni a szememet a faragott krakenről. Leszálltunk a sziget peremén.
-Kiről beszéltek?-Érdeklődött Freja, de egyikünk sem válaszolt.-Na már, ne titkolóózz! Barátnők vagyunk.
Bűntudatom lett. Az éjjeli őrség már működött, Astrid sietősen hozzánk lépett.
-Ilyen gyorsan megjártátok?-Kérdezte.
-Igen. Megtaláltuk.-Mondta Eret.
-Nagyon fáradtnak tűntök, de örülök, hogy visszatértetek.. van egy kis baj. Vagyis, nem baj, csak, Miranda, beszélnünk kell.
-Miért titkolózik előlem mindenki?-Dobbantott felháborodva Freja, aki már le is mászott Zuba hátáról.

Astrid megragadta a karomat, majd magával rángatott a nagyterem felé.
-Igazából Gothi azt mondta, hogy érzi a csontjaiban, hogy még ma éjjel megérkeztek, ezért az egész csapat a nagyteremben vár benneteket.-Mondta.
-Ez kedves.-Feleltem, éreztem, hogy a kezem remegett egy kicsit.-De mi a baj?
-Van egy kalóz fiú. Egy bizonyos Niklas Ogmundson. Téged keres.
Szemeim felcsillantak ugyan, de egyszeriben levert a víz. Niklas csakugyan itt van. Ez szinte lehetetlennek tűnt, mégis itt van. Nem tudtam, mit kéne csinálnom, hogy mehetnék oda.
-Ő is ott van?
-Igen.
Nem vártam több válaszra, a nagyterem felé kezdtem rohanni. Kirántottam az ajtót, majd sietősen berohantam. Ott volt.

Az én Niklasom hosszú, göndörkés, szőke haját coppfba fogta. Mikor meglátott, kedves, világos tekintete ellágyult. Arcán borostát hordott, vonásai sokkal férfiasabbnak látszottak, mint amire emlékeztem. Hosszú, ruganyos léptekkel indult felém, majd elkapta a derekamat és egyszerűen csak megpörgetett a magasban. Megszűnt a külvilág. Magához húzott és finom csókot nyomott a számra. Azt hittem, már sosem csókolhatom meg. Orrom megtelt az illatával. Olyan illata volt, mint a fenyveseknek, a tengernek és a rumnak.