Solaria

Éjjeli őrség

Miranda szemszöge

Már egy hónapja a nagy háborúnak. Szerencsére nem kaptam végzetes találatot Fogatlantól, de több, mint egy hétig eszméletlen voltam. A háborút végül mi nyertük meg, Fogatlan lett az új alfa sárkány. Bár nem tudtam meg, hogy ez pontosan hogy történt, annyira nem is izgatott. A derekamon egy hatalmas sebhej tátongott, amit a sárkány tűze égetett, már egészen beletörődtem, hogy örökre ott marad. Általában igyekszem résztvenni a falu eseményein, de mivel nem tudok a hátamon aludni a seb miatt, néha kegyetlenül fáradt vagyok és egyszerűen nem megy. Így történt ez ma este is.

-Miranda!-Anya boldog, még kacagással teli hangja töltötte meg a termet.
A nő apám és az öcsém társaságában érkezett haza. Anya körbenézett, majd megpillantott engem, elaludtam egy karosszékben. A karosszék a tűzhelyre nézett. Én kereszben feküdtem a széken, lábaim átvetettem a karfán, eléggé kitekert pózt vettem fel, fejem a háttámlának támasztottam. Jobb karom lelógott a földre, piszkavasat szorongattam benne, bal kezem pedig a testemen nyugtattam. Anya csendesen idesétált hozzám, előrántott egy kis szőrmetakarót a tűzhely mellől, betakart engem, aztán rögtön Solariat kezdte keresni szemeivel. A sárkány a ház egyik tartó oszlopáról lógva aludt, farkával a fába kapaszkodva.
Mikor másnap felébredtem, a ház összes többi tagja mélyen aludt. Megdörzsöltem szemeim, nagyot ásítottam, majd az égnek nyújtóztattam a kezeimet. Nagyot robbant a hátam, éreztem, hogy húzódott a bőr a sebem körül. Hallottam, hogy apa horkolt az emeleten, ez eléggé megnyugtattott, mert így csendben el tudtam slisszanni otthonról. Finoman megböktem Solaria szárnyát, simogattam egy kicsit, igyekeztem kedvesen felkelteni. Susmorogni kezdtem mire a sárkány kitárta szárnyait és durcásan rám nézett. Az ujjamat a szám elé emeltem, ezzel kértem, hogy maradjon csendben, majd a föld felé mutogattam, mire óvatosan lemászott.
A vállamat és a hátamat ropogtatva sétáltam végig a harmatos fűvön, majd miután minden csippát kitöröltem szememből, körbenéztem.
A sziget teljesen néma volt. A házak kéményeiből itt-ott füst áradt. A bárányokat már kiengedték, egy megtermett, szőke viking őrizte őket. Sem sárkány, sem ember nem volt az utcán. Teljesen csendben sétáltam végig a faluban, majd az egyik sarkon megpillantottam valamit. Azaz valakit. Az öregasszony sötétbe burkolózva bámult rám, egy rakás rettenetes rém társaságában. Rémülten megugrottam, átkozódni kezdtem, majd mire ismét ránéztem volna, már ott sem volt.
 -Hihetetlen, hogy ilyen öreg létére ennyire gyors.-Jegyeztem meg félvárról Solarianak.-Különben is, mi a fenét jelentsen ez!?-Csattantam fel hirtelen, teljesen más hangnemben mint idáig.-Miért bámul rám így minden falubeli állandóan!?-Kezdtem hisztizni sárkányomnak.

-Jó reggelt csinibaba.-Hallottam meg Takonypóc kacérkodó hangját a hátam mögül.-Zaklatott vagy?-Vigyorgott rám mint valami félbolond.
-Ah, Thor nevére, már csak ez hiányzott..-Morogtam az orrom alatt, mire Solaria egy röhögésre emlékeztető hangot adott ki.-Jó reggelt Takonypóc, nem, nem vagyok ideges.
-Nekem nem úgy tűnik, bébi..-Támaszkodott neki egy nagyobbacska szekérnek, ami az utcán ácsorgott. Azonban a szekér nem volt kitámasztva, így a rá nehezedő súly hatására elgurult, Takonypóc pedig hátraesett és elterült.
Én az alkalmat kihasználva felpattantam Solaria hátára és szó szerint menekülni kezdtem a viking fiú szerelmétől, vagy mi ez.. Aztán visszatértem a Harald házba. Takonypóc valami úton-módon azóta fülig szerelmes volt belém, mióta felébredtem a kómából.
-Ez a..-Elgondolkodtam rajta, hogy milyen szót is használjak rá.-Ez a Taknyos fiú, ez mindig ilyen tapadós, vagy csak én vonzom ma a nem normálisakat?-Vakargatta a tarkóját.  A kérdést köszönés nélkül szegeztem egyenesen Hablatynak, akinek megállt a kanál a kezében, majd hahotázni kezdett.-Na, ne nevess, Harald!-Mérgelődtem tovább.
-Ne aggódj, nem vagy egyedül.-Bukkant fel hírtelen Astrid is, éppen az emeletről jött le.
-Oh, szia Astrid.
-Takonypóc belém.. Sőt.. Az összes hibbanti lányba halálosan szerelmes.-Mosolygott bíztatólag és ült le kedvese jobbjára. Valószínűleg anya főzött valamit, mert nem igazán ismertem fel a tányérban lévő, ismeretlen eredetű dolog mivoltát.
-Hát ez fantasztikus.-Vágtam le magam a szabadon maradt székbe.
-Gyere, egyél velünk.-Mosolygott rám a szakácsasszony csillogó szemekkel.-Gabonakását csináltam.-Húzta ki magát.
-Nem, köszönöm, ezt most inkább kihagynám.
-Mi a mai program?-Kérdezte Astrid.
-Ha javasolhatok valamit-Nézetem Hablaty felé.-állítsatok őrséget. Eléggé rémisztő, hogy bárki csak úgy ki és bemászkálhat a szigetre éjjel.-Igen idegesített, hogy amióta megérkeztem a szigetre, még mindig nem tettek semmit a helyiek azért, hogy az ilyen Drákó féle emberek ne tudják csak úgy megközelíteni a szigetet.
Senki nem őrizte a falut, pedig már szinte minden sárkányvadász tudott a falu létezéséről, na meg Fogatlanról és Solariaról.
-Igazad van.
-Szerintem jó lenne egy kisebb falat húzni a falu köré, amihez őröket állítanánk. Ha ez segít-Folytattam.-akkor szívesen részt veszek majd az őrségben.
-Történt valami?-Nézett rám Valka.
-Semmi különös, csak ha végig gondolod, rengeteg vadász van ott kint, akik a vérünkre szomjaznak, különben pedig már tudnak Solaria és Fogatlan létezéséről.-Mondtam ki a tényt, ami számomra már egyértelmű volt. Aztán tovább kezdtem gondolkodni.
Mikor megtaláltuk Solariat, azt hittük, ő az utolsó, aztán jött Fogatlan. Mi van, ha vannak még mások is?
-Mi az?-Nézett rám Hablaty mindenttudón.
-Hát-Gondolkodtam tovább.-Igazából az előtt, hogy találkoztunk, azt hittem, hogy Sol az utolsó éjfúria. De ha itt van Fogatlan.. Akkor lehetnek más Éjfúriák odaát.
-Csak nem arra a régi kalózmesére gondolsz?-Kérdezte anyám. Gondolatolvasó.
-Melyikre?-Szólt közbe apa is.
-Mi van, ha tényleg létezik a titkos világ? Mármint.. Csak tételezzük fel.. Mi sosem kerestük a titkos világot, nem mentünk elég messzire, de ha megtalálnánk..Akkor..
-Megmenthetnénk az összes környező sárkányt.-Konstatálta anya lelkesen, majd rögtön le akart beszélni róla.-De a titkos világ csak egy mese, kalóz legenda, beszélnek azok össze minden félét, te is tudod.
-De anya..
Ha egy valamit örököltem apától, az az önfejűség volt. Bár anya is kegyetlenül önfejű.. Mindegy is. A nép összegyűlt a falu főterén, Hablaty pedig feladatokat osztott. Egy csapat vikinget fát vágni küldött, egy másikat az építkezésekhez osztott be, illetve kihírdette az éjjeli őrséget. Az őrség vezetője én voltam, az én távollétemben Astrid vette át a stafétát. A csapat tagja volt továbbá Eret, Fafej, illetve egy Norman nevű fiatal férfi és egy Helga nevű nő is.
Még egészen meg is tudtam békélni a gondolattal, hogy Eret a csapat tagja, elvégre okos, ráadásul ismeri a sárkányvadászok titkait.
Ezek után Hablaty egy kutató csapatot is kihirdetett, akik két hónap távollétre kaptak engedélyt. a csapatot szintén én vezettem. Hozzám csatlakozott még két férfi, Aksel és Björn, illetve egy nő, Freja. Már egészen örültem, mikor Hablaty újra beszélni kezdett.
-A kutató csoport másik vezetője drága testvérem mellett, Eret fia Eret. Eret jól tájékozódik, ráadásul éveket töltött azzal, hogy sárkányokat ejtsen csapdába, így nyilván ért is hozzá.-Ecsetelte az általa zseniálisnak vélt tervet Hablaty.
Egyszerűen megállt bennem az ütő. Semmi kedvem nem volt Erettel dolgozni, de tényleg, mindenhová velem kell küldeni? Ez már olyan érzés volt, mintha össze akartak volna minket boronálni. Gyűlölöm, mikor arra kényszerítenek, hogy állandóan valakinek a társaságában legyek, ráadásul nagyon haragudtam Eretre.