Solaria

Felmentősereg

Miranda szemszöge

Hirtelen kipattantak a szemeim, amikor ismerős hangokat hallottam a fedélzetről, majd a következő pillanatban a hajó megremegett. Zúgolódás támadt. Nem tudtam pontosan, hogy mi történhet, de sejtettem, hogy rövidesen kijutok innen.
-Miranda!-Anya hangját hallottam, mire hatalmasat dobbant a szívem. Belekapaszkodtam a rácsba és kiabálni kezdtem.
-Anya! Itt vagyok!-Dugtam ki a kezemet a rácsok között és csápoltam mint egy félbolond. Léptek közeledtek, majd kicsapódott az ajtó. Csak ugyan anyám és Felhőugró sietett a segítségemre. A sárkány egy egyszerű mozdulattal letépte a cella ajtaját, majd a velem szemben álló Álombogarat is kiszabadította. Mindig is csodáltam Felhőugró hatalmas erejét.
-Úgy örülök, hogy megvagy!-Ölelt magához anya szorosan.-Mi történt a kezeddel? Jól vagy?-Aggodalmaskodott, én pedig türelmetlenül a rombadöntőhöz siettem.
-Persze, csak menjünk már el innen!-Belekapaszkodtam Álombogár nyakába és végigsimogattam őt.
A két sárkány hamar a levegőbe ereszkedett. Újdonsült barátom még egy utolsó tűzgolyót küldött Eret irányába, majd a tőle telhető legnagyobb sebességgel követte Felhőugrót. Nagyon bizonytalanul repült, sokáig kapkodta a fejét, már biztosan régen látott napfényt. Anyám nem jött egyedül. A gnúvadja kísérte őt, aki jeges lehelletével állította meg a hajókat. Hatalmas pusztítást végzett Eret bázisán, de egyáltalán nem éreztem emiatt bűntudatot. Megérdemelte. Átöleltem sárkányom nyakát és nagyot sóhajtottam.
-Sol jól van? Hazaért?-Kérdeztem hatalmasra nyilt szemekkel.
-Kicsit kába még mindig, de már sokkal jobban van.-Mosolygott biztatóan, majd megfékezte sárkányát a levegőben, közelebb repült hozzám, elrepült alattunk,végigsimította Álombogár hasát.-Mi a terv?
-Amint tud, Eret követni fog.-Sóhajtottam. -Sosem láttam még ilyennek. Mármint érted, Eret és én nagyjából együtt nőttünk fel. 12 voltam, amikor először találkoztunk, néha már sokkal inkább éreztem barátomnak, mint ellenségemnek.. De most tényleg ránk támadt. Azt hiszem, a játékos időknek vége. Háborúra kell készülnünk. Lelőtte Solariat valami nyugtatóval. Szerintem Mogortól szerezte. Ezek szerint Mogor és Drákó együtt terveznek valamit. Ha ez így van, akkor pedig iszonyatosan nagy bajban vagyunk.-Konstatáltam.- Eret sokkal durvábban bánik a fogjaival és a legénységével is. Idegesnek látszik. Olyan szorosan kötött ki, hogy kisebesedett a kezem. Nagyon megrémített a viselkedése.-Azt hiszem, sokszor csak össze-vissza habogtam anyámnak, de ő értette az aggodalmamat. Szeretetteljesen rámnézett.
-Minden rendben lesz. Megvédjük a mieinket. Mit akarhat Drákó?
-Nem tudom, de Eret hozzá akart elvinni. De csak engem, Solariat szabadon engedte.
Anya összeszorította az ajkát, komoly arccal figyelte a szavaimat. Éreztem, hogy valami nagyobb veszély fenyeget minden eddiginél. Drákó legendás sárkánycsapdász volt. Korábban maga Termetes Pléhpofa, az apám is összetűzésbe keveredett vele. Láttam, hogy anya szemei elé sötét felhők kúsztak. Tudtam, hogy bármit megtenne, hogy megvédje a sárkányokat és engem. A saját életét adná értünk. Én vagyok a gyermeke, aki egész felnőttkorában mellette volt, még akkor is, amikor az egész világ hátatfordított neki. Sosem árulnám el, mindig is szerettem őt. Apám és az öcsém helyett is igyekszem szeretni őt.
-Nagy lehet a baj, ha személyesen te kellesz neki. Főleg, hogyha Sol ennyire felesleges. Gondolj csak bele, Solaria az egyik utolsó éjfúria a világon, hihetetlen ereje és értéke van, de csak úgy elengedték őt.-Vonta le a konklúziót.
-Nem engedem, hogy Eret, vagy bárki ártson neked, Solarianak vagy a többi sárkánynak.-Mondtam határozottan, bár a lelkem mélyén tudtam, hogy nem lesz egyszerű feladat.
-És ezt hogy tervezted?-Mosolygott rám értelemben csillogó szemekkel.
-Még nem tudom, de úgy érzem, hogy jobb, ha most nem maradok otthon. Csak a bajt hozom rátok. Ma otthon alszunk, hogy Solaria lábadozhasson még egy kicsit, meg bekötözöm a sebeimet, aztán egy időre elvonulunk. Mindenki érdekében. Rá kell jönnöm, hogy mit tervez az a patkány.