Emlékezz

56 5 0
                                    

Bucky szemszöge

Nem kellett sok idő, hogy megtaláljuk a helyet.

Viszont nem erre számítottunk.

Egy katonai létesítmény volt az erdőben.

Elég sok fegyveres ember sétált. Kellett valami terv, de kevesen voltunk ehhez, először.

Már három órája a létesítményt próbáltuk felmérni, amikor Sam hívást kapott. Fury volt.

Everett Ross kereste meg és szólt neki, hogy gond van. Húsz embert hozott magával.

- Remélem nem gond, hogy be akarunk szállni a buliba - állt meg előttünk.

- Ennél jobb hírt nem is kaphattunk volna - hálálkodott Sam.

- Mondják mit találtak eddig.

Furyt nem hiába hívta Stark mindig AZ ügynöknek. Hamar összedobott egy tervet.

Brucenak pedig elmondott mindent, amit régen Mike-ról derített ki, aki ezáltal épített egy szerkezetet, ami gátolni tudja az erejét. Talán teljesen meg is szüntetni. A nehezebbik része, hogy belé kell szúrni.

- Akkor leszünk nagy bajban, ha Bella már nincs magánál - mondja Fury is.

- Ezt bízzuk Barnesra - adja meg a végső választ Sam.

- Rendben. Akkor mindenki tudja a dolgát!

Kint csak katonák voltak, akikkel ennyien eltudtunk bánni. Az épület hatalmas volt, három szintes. Bella bárhol lehet. Már ha ide hozták.

Elég gyorsan bejutottunk az épületbe, ahol addig tudtunk könnyedén haladni, amíg nem jelent meg Mike.

Viszont nem számított Fury egyik új ruházati trükkjére. Ő már rég számított arra, hogy egyszer Mike-ot el kell fogni és ehhez felkészült. Mindenkin olyan ruha volt, ami elnyeli azt az elektromosságot, amit ki lő.

Persze az ember feletti erejével nem tudunk így sem mit kezdeni. Ezt a feladatot John kapta meg.

Én tovább mentem három emberrel.

- Merre Barnes őrmester?

- Menjünk jobbra.

Sorban iktattunk ki mindenkit.

- Van egy gondunk - szólt a fülesbe Clint.

- Mi lenne az? - kérdezte Sam.

- Bella itt van és ne haragudjatok, de aki a közelébe megy az nem éli túl.

- Bucky. Menj oda!

Nem kellett kétszer mondani, tehát tényleg törölték az emlékeit.

Percekbe telt mire Clint mellé értem. Bella háttal állt nekem.

- Nos? - kérdeztem.

- Nem mozdul onnan. Próbáltam egyszer beszélni vele, de a többit rád bízom - csapott a hátamra.

Kiléptem és lassan felé indultam.

- Bella? - kérdeztem.

Megfordult és azonnal lecsapott. Keményen a falnak vágott. Szóval ezért nem akarja Clint újra megpróbálni.

- Bella! Én vagyok. Ismersz engem!

Felálltam, de nem mentem közelebb.

- Emlékezz kérlek!

- Róluk beszéltem neked - lépett be a terembe valaki az egyik folyosóról. - Ők azok akik bántottak téged és ezt tették veled.

- Ne higyj neki! Emlékezz rám! - most tettem egy lépést felé. Nem kellett volna, mert újra a falat kaptam magam mellé.

Elfelejtett múlt ( Bucky Barnes ff) /Befejezett/Where stories live. Discover now