Elfelejtett múlt ( Bucky Barnes ff) /Befejezett/

Barátok

1932

Bella szemszöge

Rohantam át az utcákat. Nem laktunk messze egymástól.

- Bucky! Steve! - kiáltottam, amikor megláttam őket.

- Hát beléd meg mi ütött, hogy így kiabálsz? - kérdezte Bucky.

- Nem két nap múlva indulunk, hanem most - lihegtem.

- Előrébb hozták a szüleid az indulást? - ijedt meg Steve.

- Igen. Azért szaladtam. Már ezt az ocsmány ruhát is rám adták.

Anya szeretett szép kislány ruhákba öltöztetni és szalagokat rakni a hajamba.

Én inkább nadrágot húztam és a két barátommal játszottam. Hallottam, hogy anya mondja apának, hogy jobb is, ha távol maradok tőlük.

Nekem Steve és Bucky volt a legjobb barátom. Még az iskolában ismertük meg egymást.

Két évvel voltak idősebbek nálam, de Steve akkora volt, mint én. Pedig anya szerint a koromhoz képest olyan vagyok, mint egy tíz éves.

Nyolc évesen találkoztam velük először. Az iskolabál volt és Stevet kinevették, mert nem táncolt vele senki. Akkor ragadtam meg a karját és kértem fel én őt.

Bucky azt mondja, hogy belevaló csaj vagyok. Mint egy lány testbe bújt fiú.

Vele utána ismerkedtem meg.

Tizenegy évesen kezdtem máshogy nézni rá. A barátom volt ő is, de mást is éreztem.

Az egyik legjóképűbb fiú volt a környéken, a lányok oda voltak érte és én is. De nekem elég volt, hogy a barátja lehetek.

Öt évvel ezelőtt kötöttünk barátságot, de most a szüleim költözni akarnak és én is megyek.

- Mennyi időd van? - kérdezi Bucky.

- Semmi. Úgy szöktem el és futottam eddig.

- Jönnek is a szüleid - mutat hátra Steve.

A szüleim a leggazdagabbak köré tartoznak, ezért sem tetszett anyának az, hogy egyszerű gyerekekkel barátkozom.

- Isabella! Gyere ide azonnal! Nézz magadra! Hogy nézel ki!? - indult felém anya.

- Drágám, állj meg - fogta meg apa anyát. - Kapsz pár percet Kicsikém - kiáltott nekem.

Apa más volt, mint anya. Őt mindig érdekelte, hogy milyen kalandban vettem részt a fiúkkal. És mindent el is meséltem neki, amiken jót nevetett. Mindig azt mondta, hogy hallja a történeteimből, hogy a fiúk vigyáznak rám, így nem bánja, de ez anya előtt titok volt.

- Mikor jössz vissza? - sírta el magát Steve.

- Ne sírj, Steve! Nem tudom. Anya és apa erre a kérdésre sosem felel.

- Mert nem fogsz visszajönni - szólt szomorúan Bucky.

Megöleltem Stevet.

- Vigyázz magadra és ne kerülj bajba! És ne veresd meg megint magad!

- Tudod, hogy mindig belém kötnek.

Stevenek igaza volt. Kisebb volt, mint a kortársai és ezért a nagyok bántották, de Bucky mindig megvédte.

Most őt öleltem át, talán kicsit szorosabban is.

- Te is vigyázz magadra és próbálkozz azon, hogy ne verjék őt laposra.