A LEGJOBB HIBÁM

8.- Visszavágó

"Kedvellek annyira, hogy úgy szétbasszalak ezen az asztalon, hogy holnap lábra se tudj állni, és hogy az egész iskola hallja a nevemet abból a mocskos szádból, ahogyan sikítva elélvezel."

Az elmúlt időszakban újabb mérföldkőhöz ért a mi viszonyunk, és a gyűlöletből lassan kedves ellenségek lettünk. Már nem utáltam a közelében lenni, nem utáltam ha rá kellett néznem, és lassacskán megismerve őt, rá kellett jönnöm, hogy bár elképesztő nehéz személyisége van, mégis kezdem őt megkedvelni, és egy teljesen más aspektusból megközelíteni. Valahogyan éreztem, mindig is, amikor mi kettesben vagyunk, vagy arra kényszerülünk, hogy így legyen, tűkön ülve várom. És ez pontosan azért van, mert elképesztő módon forr köztünk a levegő. A kémia, amit már az első korrepetáláson éreztem, és imádtam. Az a sok pillanat, amikor akárhányszor belenézek a szikrázó, gyönyörű zöld szemeibe, és látom bennük a vágyat, azt az elfojtott mohóságot, miattam. Nem voltam hülye, talán egy kicsit tisztában is voltam a tudattal, hogy Ace North mintha egy kicsit hajlana felém. Nos, pénteken pedig a fülembe súgva be is vallotta, az ő sajátos, mocskos stílusában, és amint ez beigazolódott, elvesztettem minden maradék hitemet, mert azt akartam, hogy rontson el. A hasam újra görcsbe rándult, ahogyan visszaemlékeztem az ujjai lágy simogatására a bugyimon. Sosem éreztem ilyesfajta vágyat, ő pedig pontosan tudta, hogyan is játszon velem, és miként érje el, hogy ne haragudjak rá tovább. Egy gonosz, jóképű ördög, aki önként hív a Pokolba, én pedig gondolkodás nélkül adnám el neki a lelkemet.

Miután kicsengettek az utolsó óráról is, egész végig az járt a fejemben, hogy miként érhetném el Ace-t, anélkül, hogy én keresném. Plusz, ma egyébként is korrep nap van, és eddig egyszer sem hagyta ki. Ha pedig megtenné...

Na akkor azt hiszem megismerné milyen az, ha egy francia lány igazán dühös.

- Na végre már! - támadt le hirtelen Sadie a folyosón, miközben kifelé igyekeztem a tömeg nyomorban. - Ezek a gyíkok nem akartak menni csengetés után, és bent kellett maradni.

- Húha, te szegény áldozat. - mosolyogtam rá gúnyosan, de aztán elnevettem magamat. - Mi volt az utolsó órád?

- Fizika. - öklendezett mellettem Sadie, amire a reakcióm természetesen egy kuncogás volt. Sadie az a lány, akin mindig lehet nevetni, ugyanis a fő tulajdonsága a humor, és ezt nem is rejti véka alá. - Neked?

- Francia. - válaszoltam vissza.

- Nem értem minek jársz egyáltalán be, hiszen jobban beszélsz, mint maga a tanár. Gondolj már bele, lehetne egy lyukas órád. - pillantott rám Sadie féloldalas mosolyra húzva a száját.

- Szeretem azt az órát. Így legalább nem kopik a tudásom. - ez részben igaz, de otthon anyával általában mindig franciául kommunikálunk egymással, és a fő oka, hogy bejárok az órára, az Ace North, bár ezt senkinek sem kell tudnia.

- Ja, meg talán Ace sem bukik meg, mert belé vered a franciát. - röhögött fel, és itt volt az alkalom, hogy érdeklődjek róla.

- Tényleg, tudsz valamit róla? El kellene vinnem neki a leckét, meg ma van a korrep is. - álltam elő egy egészen elfogadható kifogással, de a valóság az az, hogy nagyon szeretném végre látni.

- Ez egy barom! - fakadt ki hirtelen Sadie, és nem jó kedvében. Azonnal lefagyott az arcomról a mosoly. - Esküszöm neked Maeve, nem normális!