A LEGJOBB HIBÁM

4.- Tűzszünet

- Kicsit? - rökönyödött meg Sadie. Láttam rajta, hogy szívesen mondana még egy beszólást, de végül a torkán maradt. Azt hiszem nem akart ennél is jobban a lelkembe tiporni. - Oké, rád bízom. Csak kérlek, valami kissé...bulisabb legyen.

- Kicsit bulisabb...- ismételgettem Sadie szavait, miközben most én válogattam a ruhák között, és rá kellett jönnöm, hogy egyetlen bulis ruhám sincs. Valószínűleg ennek az lehet az oka, hogy soha életemben nem voltam bulizni, és nem vettem koktél ruhát. Be kellett látnom, hogy az egyetlen bulis ruhám az a cseresznye piros Chanel kosztümöm volt. - Legyen ez!

Sadie kicsit elfintorodva nézte a szoknyát és a hozzá illő kabátot is, és szinte hallottam a gondolataiban, hogy semmi pénzért nem venné fel. Márpedig én ezekben érzem jól magamat.

- Oké, ez a legelfogadhatóbb mind közül. - sóhajtott beletörődve, hogy nem csinál belőlem miniszoknyás diáklányt. Bőven elég az iskolai egyenruhám, amiért olyan kényelmetlenül rövid az a szoknya.

Végül a kosztüm mellé választottam egy fekete necc harisnyát, a kedvenc ékszereimet, és a Chanel masnit, ami valójában egy hajcsat. Eltettem a táskámba egy bordó magassarkút is, és úgy ítéltem meg, hogy nagyjából mindent sikerült elraknom az első bulimhoz. Elköszöntünk anyutól, Zach pedig felajánlotta, hogy elvisz minket Sadie-ékhez. Anya mégegyszer azért megfenyegetett, hogy legkésőbb reggel tízre legyek itthon, mert holnap jön haza Jasper is, és programozunk.

Te jó ég, hogy kiment a fejemből!

Megbeszéltük, hogy várost nézünk, ugyanis még csak egy hete lakunk itt, és nem igazán jártuk be a környéket. Jasper és a családja pedig törzsgyökeres floridaiak, ezért felajánlották, hogy körbe vezetnek, és megnézzük a főbb látványosságokat. Hiányzott már Jasper. Akármennyire is nyuszi tud lenni néha, szeretem őt, és nélküle ez az egész Miami-s dolog nem az igazi.

Zach kirakott minket Sadie-ék háza előtt, és miután szét ölelgetett, annyit kért, hogy vigyázzak magamra. Komolyan, mintha sejtené, hogy nem a töri prezentációt akarnánk csinálni. Sadie-ék nem olyan előkelő környéken laktak, ahol mi, viszont nagyon szép kis kertes házuk van. Otthonos, és egyből melegség járta át minden porcikámat, ahogy beléptem a házba. Egyből nézelődni kezdtem, és észrevettem jó pár családi fotót is. Sadie egyke gyerek volt, ezt hamar észrevettem a fotókon. Az anyja göndör, barna hajú, zöld szemű nő, erős tekintettel, ámbár gyönyörű szép arccal. Az apja csak néhány fényképen szerepel, amit először furcsának tartottam, majd időközben rájöttem arra, hogy nincs miért furcsállnom. Magamból kiindulva, és az apámmal való kapcsolatom után azt hiszem semmi jogom nem lenne megkérdezni Sadie-t, hogy miért csak három képen szerepel, mikor van vagy tíz családi kép az egész házban.

- Na jó, este kilenckor kezdődik a buli. - csapta össze a tenyerét Sadie izgatottan. Minden szuper volt, jó időben voltunk, mégis egy dolgot hiányoltam. - Ja az anyám nincs itthon.

Igen. Ez volt a hiányérzet a dologban. A ház alapból túl csendes volt, és az sem esett le először, hogy teljes sötétség honolt bent. Talán csak a képek miatt hallucináltam be, hogy Sadie anyja itthon van.

- Hogyhogy? - kérdeztem puszta kíváncsiságból.

- Péntek esténként Jazz klubba jár, és kifulladásig Vodka Martinizik. Általában éjfélnél előbb nem is szokott hazaérni. - magyarázta meg Sadie a kérdésemet, és így valóban érthető volt a dolog. - Tudom, hogy fura.