LGBTQ+ Problems and more

#101 Testvéri Szeretet

Nem volt egyszerű gyerekkorom és ezért hamar fel is kellett nőnöm. Már kiskamaszként felnőttként viselkedni nehéz és attól még, hogy anyámnak segítettem, sok minden kimaradt számomra.
Anyám nagyrészt egyedül nevel(t) minket a húgaimmal, ezért automatikusan nekem, mint legidősebb gyereknek kellett a második szülőként fellépni. Főleg az idősebbik húgomról van szó, ő most lesz 16 éves.
Ő is tudja, hogy sokszor nevelem és aggódok érte, mintha az anyja lennék. Sokszor veszem észre, hogy úgy is viselkedünk, mint anya és lánya. Ő csinál valamit amit nem kellett volna, én leszidom, ő haragszik rám. Ha jó jegyet kap az iskolában megdícsérem. Amikor rosszat, akkor mindig elmondom neki, hogy ez nem a világvége, mert úgyis tudom, hogy mindig kijavítja. Előlem titkolózik édesanyánk helyett, de előbb utóbb úgyis elmond nekem mindent. Nagyon szeretjük egymást, de mint a legtöbb kamasz a szüleivel, úgy ő sem szereti felém kimutatni ezt.
Mióta egy másik városban tanulok és ritkán látjuk egymást, azóta a testvéri kapcsolatunk jobban felszínre került. Nem mondja el, de tudom, hogy bántja, hogy nem tud csakúgy bejönni a szobámba és idegesíteni. Én pedig folyton aggódok, hogy mi történik vele. Nem tudom mikor hol van és hogy, kik a barátai. Aggódok, hogy hogyan megy neki a suli. Rossz érzés, hogy távol vagyok tőle és nem tudok rá vigyázni.
Transz férfiként különösen nehéz elfogadnom, hogy a testvérem fejében tudat alatt én vagyok az anyja. Férfiként anyának érezni magam zavaró, de nem tehetek ellene semmit. Én a testvéremre mindig is anyaként leszek büszke, hiszen mondhatni én neveltem. Még akkor is, ha csak a bátyja vagyok.