Crazy Love || Landoscar

chapter 9

Lando's pov

Este a hotel szobámban ültem, egy szál gyertya mellett és vacsoráztam. Nem szoktam vacsorázni, de miután az ebédem a kukában landolt, azután nem volt más választásom. Egy ideje próbálom rendben tartani az étkezési szokásaimat, kiegyensúlyozott étrend alapján eszek, általában ugyan azokban az időpontokban.

Lehet, hogy ez most pont úgy hangzott, mintha őrült lennék, de ez így egészséges. Nem szeretném ha felborulna az étrendem, és végképp nem, hogy evészavarral küzdjek.

Miután megettem a vacsorámat, megfürödtem és lefeküdtem aludni.

---

A telefonom csörgésére ébredtem. Hajnali kettő volt. Gyorsan felültem az ágyamban és ahelyett, hogy megnéztem volna, hogy ki hív, a fülemhez kaptam a készüléket.

- Halo? - szólok bele

- Neharagudj ha felébresztettelek, csak beszélni akartam.

- Kivel beszélek?

- Carlos. Carlos Sainz.

A név hallatára dobbant egy erősebbet a szívem.

- Hajnali kettőkor beszélgetni akarsz? - kérdeztem, majd ásítottam egy nagyot.

- Igen. Arról, ami az ebédlőben történt.

Ugye nem látta, hogy Oscart bámulom? Mi van, ha igen? Mi van, ha rájött? Bár tudja mi történt a Bahreini estén, hiszen ő is ott volt... Vagy nem tudja? Mikor is ment el? Miért gondolok túl mindent?

- Mond. De gyorsan, aludni akarok.

- Azért mentem oda, hogy Oscarról beszélgessünk.

Tehát tudja. Remek. Ennél szarabb helyzetben nem is lehetnék.

- Oscarról? Miért, mi van vele?

- Tudod jól. A pletykák. Csak rá akartam kérdezni, hogy igazak-e.

Ahelyett, hogy válaszoltam volna, letettem a telefont. Nem volt kedvem se vele, se mással beszélgetni.

---

Szerda este volt, már két napja Ausztráliában voltam, a következő futam helyszínén. A kanapén ültem és éppen valami normális adót próbáltam keresni, amikor kopogást hallottam az ajtómon. Feltápázkodtam a kanapéról és kinyitottam az ajtót. Carlos állt előtte.

- Te meg mit akarsz? - kérdeztem dühösen

- Beszélni akarok, Lando. A telefonba is elmondtam, de te letetted, szóval eljöttem.

- Ilyen fontos?

- Igen. - belépett a szobába - Tudni akarom, miért borultál ki annyira, amikor megláttál Rebeccával.

- Rebecca? Ez a neve? - kérdeztem összevont szemöldökkel

- Lando, kérlek ne kapd fel megint a vizet! Mond már meg mi folyik itt!

Néhány másodperc habozás után intettem neki, hogy üljön le a kanapéra, majd leültem mellé és beszélni kezdtem.

- Nem is tudom, hogy hol kezdjem... Carlos, nagyon jó barátok voltunk, ezt te is tudod. Hiszek benne, hogy még barátok vagyunk, és nem akarom, hogy ez a lány elrontsa a barátságunkat.

- Elrontsa? - vágott közbe - Miért rontaná el? Már barátnőm se lehet?

- Nem, nem erről van szó. - nagyot sóhajtva felálltam a kanapéról és járkálni kezdtem - Amikor szakítottál Isával - nagyot nyeltem - az egy kicsi reményt adott. Abban reménykedtem, hogy talán van egy kis esélyem.

Megálltam Carlos előtt és némán néztem a spanyolra, aki kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Esély? Miről beszélsz?

Nem érti. Hát persze, hogy nem érti.

- Carlos - guggoltam le, hogy ne keljen felnéznie rám a kanapéról - én szerettelek. Teljesen beléd voltam esve.

- Voltál?

- Voltam.

- Már miért nem vagy?

Nagyot sóhajtottam és felálltam.

- Ez bonyolultabb, mint gondolnád - nevettem fel

- Én végighallgatlak - mondta teljesen nyugodt hangon

- Nem, nem kell. Nincs szükségem arra, hogy megnyíljak.

- De - felelte lazán

- Örülök, hogy ilyen jól tudod, hogy mire van szükségem, de most kérlek menyj el - az ajtóhoz sétáltam, amit aztán kinyitottam és kifelé intettem egy nagy mosollyal az arcomon. - Gyerünk

- Nem. Nem megyek el. - még mindig a kanapén ült, teljesen nyugodtan. - Lando, hetek óta nem beszélünk, szeretném tudni mi van veled! Úgyhogy igenis beszélgetni fogunk.

Óvatosan becsuktam az ajtót és a kanapéhoz sétáltam, majd leültem Carlostól kellő távolságra.

- Mond szépen, mi történt veled mostanság? - kérdezte mosolyogva

Ha még mindig olyan közel lennénk, mint régebben, Rebecca előtt, akkor valószínüleg mindent elmondanék neki és valószínüleg elhülyéskednénk az egészet, amivel rájönnék, hogy mindent többféleképpen fel lehet fogni, és Carlos ezzel sokat segítene, ráadásul ezzel egy csattanós pofont adnék az életnek. De ez most nem így van. Most úgy érzem, hogy nem is Carlosszal beszélek. Eltávolodtunk egymástól. Nem beszélünk. Biztos vagyok benne, hogy neki is megvannak a saját dolgai, problémái, és abban is biztos vagyok, hogy ő teljesen máshogy fogja fel a barátságunkat. Carlos képes kezelni a problémáit, hatalmas mentális stabilitással rendelkezik, és ezt tisztelem benne. Néha teljesen el tudja rejteni az érzéseit.

- Nem tudom, hol kezdjem - válaszoltam halkan.

- Öntsd ki a lelked. Nem kell szépen fogalmaznod. Csak mond el, mi történt azóta, amióta nem beszélünk

Az utolsó két szó valamiért nagyon fájt. Végülis igaz, tényleg nem beszélünk. Akármilyen fontos és csodálatos is volt a barátságunk, muszáj elfogadni, hogy már sose lesz ugyan olyan. Tényleg úgy érzem, mintha nem is Carlosszal beszélnék.

- Nekem ez nem megy - nyögtem ki végül

- Dehogy nem! Lando, én még mindig Carlos vagyok - fordult felém. Kezeit a vállaimra helyezte - Velem beszélsz, Carlosszal. Nem változtam. Ugyan az vagyok, mint régen. Csak már nem beszélünk olyan sokat, mint régen.

- Rendben - sóhajtottam - szóval, a bahreini éjszaka után nagyon aggódtam érted. Oscarral voltam, vele derítettem ki minden apró részletet arról az éjszakáról. Rájöttem, hogy Oscar egy csodálatos ember, és imádok vele lenni. Miután rádtaláltunk napok múlva, már nem éreztem irántad semmit, mégis összetörte a szívemet az, hogy Rebeccával láttalak. Nem tudom miért. Aztán amikor Oscar visszavitt a hotelbe, betakart és megvígasztalt. Nagyon kedves volt. Aztán - egy pillanatra megálltam. Biztos, hogy jó ötlet mindent elmondani Carlosnak? - aztán átmentem hozzá és megcsókolt. Visszacsókoltam, de aztán rájöttem, hogy ez nem jó ötlet és elmenekültem. Otthagytam. Még mindig nagyon fájt a gondolat, hogy Rebeccával vagy. Oscar viszont teljesen elkábított. Olyan gyönyörű és kedves, és a szemei csillognak ha nevet. - ismét megálltam - nagyjából ennyi...

- Jól csókol? - kérdezte néhány másodperc csend után

- Igen

- Az a lényeg - állt fel a kanapéról, majd szó nélkül kisétált a szobából, maga mögött becsukta az ajtót.

Ez meg mi volt? Nagynehezen megnyíltam neki, erre itthagy?