1. Rész

99 11 0
                                    

Nem tudom már hányadik éve tanítok itt, de minden alkalom hoz valami újat. Most megyek be legelsőnek az új kilencedikesek osztályába. Reálos: matek, fizika, infó osztályhoz osztottak be irodalom tanárnak, mert az igazgató véleménye szerint, hátha majd én megfogom őket és nem fognak megbukni az érettségin. Baszki, nem ők és nem is én tehetünk arról, hogy ők más iránt érdeklődnek, nekem meg ebből kell leérettségiztessem őket kötelezően. Beléptem a terembe és mindenki beszélgetett. Amint megláttak, mindenki nézett rám, mint borjú az újkapura. Ilyenkor még úgy néznek ki, mint a kis bárányok, de majd végzősként, akkora marhák lesznek, hogy tüdő kell majd, hogy leordítsam őket a helyükre. Vagyis a tavalyi végzősöknél ez volt. Meg minden évben ez van.

-Jó reggel! Hadd mutatkozzak be! A nevem Bakugou Katsuki és ebben a négy évben velem lesztek elítélve irodalom és nyelvtan órára, heti öt órában. Magamról annyit tudni, hogy harminc éves vagyok, szeretek krimiket olvasni. Én is itt végeztem, majd egyetemen tanári szakra mentem- magyaráztam el nekik dióhéjban- Most mutatkozzatok be ti, kik vagytok, honnan jöttetek, van-e esetleg valami kedvenc olvasmányotok, esetleg írtok-e verseket, regényeket vagy valamit, meg ha van valami kérdésetek felém akkor tegyétek fel- ültem fel a tanári asztalra.

A diákok sorban bemutatkoztak, volt egy pár, aki elmondta, hogy mit olvasott, volt olyan könyv, amivel én is találkoztam már. Meg volt, aki mondta, hogy szeret verseket írni, csak általánosban nem kapott elég alapot, hogy mire figyeljen. Én megígértem, hogy megtanítom ezeket. Magyarul, próbáltam közös pontokat találni a diákokkal.

-Na akkor!- fogtam meg a tankönyvet- Ezt én szépen idebaszom- vágtam bele a kukába, mire mindenki elkuncogta magát- Jó, azért ti ne vágjátok ki, mert vissza kell adnotok, ez csak egy motívum arra, hogy a tankönyvet nem fogjuk használni- ültem le a tanári székbe és nyitottam fel a vezetőség által felkínált, csodálatosan lassú laptopot- Ki vállalkozik, hogy csinál egy osztálycsoportot, amibe betesz engem?- néztem fel.

-Sokan jelentkeztek, így felosztottam, hogy ki csinálja meg, ki vegye be a tagokat és ki adjon nevet a csoportnak. Ez a csoport most „9.B a könyv nem a kukába való" lett. Mit ne mondjak, kreatív név.

A diákok kicsit felszabadúltabbak voltak, mint az előző percekben- Na, ebbe a csoportba én beküldöm a jegyzeteket, aki akarja, kinyomtatja, aki meg nem, az onnan nézi. Ezeket a jegyzeteket alkalmazom már évek óta, tökéletesek írásbelire, szóbelire, szerintem nem ti lesztek az elsők, akik nem fogják érteni- szegeztem a tekintettem a kijelzőre.

A diákok összesúgtak. Valamelyik megjegyezte, hogy „Végre egy normális tanár, aki rendes jegyzettel áll elő" meg, hogy „Hála az Istennek, hogy legalább itt nem írunk". Még felolvastam a névsort, hogy nézzem a hiányzókat, de teljes létszámmal itt voltak. Na ez se mindennapi.

-Van még 15 percünk. Na, az elég arra, hogy felsoroljunk pár görög istent.

Nyújtotta az egyik fiú a kezét. Igen, még meg kell tanuljam a neveket- Volt a főisten Zeusz.

-Igen, a nagy baszócsászár- jegyeztem meg, mire mindenki elkezdett nevetni- Most mivan? Hát ez egyfeszt azt csinálta, hát ment kúrni mindenhogy, minden alakban- na erre még jobban nevettek. Ezt akartam elérni.

*(Név) szemszöge*

Első napom a suliban és mivel kezdünk? Irodalommal. Régen szerettem az irodalmat, oda voltam érte, meg a történelemért. Ezért is vagyok történelem szakon, mert ügyvéd szeretnék lenni. Benyitott a tanár. Épp a lányokkal beszélgettem, mikor ránéztünk. Szőke, 30-as évekbeli. Odament az asztalhoz, lerakta a laptopját. Mi meg néztük, mint borjú az új kapura.

-Jó reggelt, 9.A osztály! A nevem Monoma Neito és én leszek az irodalom és nyelvtan tanárotok. Mutatkozzatok be!- ült be a székbe.

Mindenki sorra bemutatkozott, majd nem hiszitek el, belekezdett a tananyag közepébe. Feladott előre 3 könyvet olvasni, és mondta, hogy 3 héten belül témazárót iratt. Geci, én felrúgom ezt az embert. Első napunk, azt se tudjuk, hogy vagyunk fejjel előre, vagy háttal, oszt ez már témazárózik.

Olyan unalmas és nem is értem az anyagot. Na majd, ha kijegyzetelem, akkor hátha megértem.

*Time skip: január vége*

*(Név) szemszöge*

MEGBUKOK GECI! Első félévben 1,59 voltam, ez meg csak 2-es átlagnál enged át. Ráadásul kinézett magának ez a pöcs tanár. EGYFESZT BASZTAT!

Anya itt szidja a konyhapultnál a fejem- Drágám! Eddig kitűnő tanuló voltál. Azt hiszed, hogy belépsz gimibe és máris elengedheted magad? Most jönne a java! Fiúzol és az veszi el a fejed?- köpte felém a szavakat.

Én itt kiakadtam- ANYA! MAGYARÁZD MEG! Ha eddig is mindenből kitűnő vagyok, kivéve ebből a szarból, akkor szerinted elhanyagolom a tanulást?

-Velem, te ne beszélj így kishölgy! Anyáddal beszélsz, ne felejtsd el!

-DE MUSZÁJ ÍGY BESZÉLJEK, HOGY FELFIGYELJ A SZAVAIMRA!- kezdtem el bőgni.

Anya, meglendítette a karját, hogy pofon vágjon, de megállt. Én hangosan bőgtem, szavakat nem tudtam már kialakítani. Anya keze tovább indult, de nem megütni. A könnyeimet törölgette.

-Rendben. Nyugodj le és meghallgatlak.

Kellett vagy 10 perc mire lenyugodtam. Előkaptam a jegyeimet a telefonba és anya elé csúsztattam- Nézd végig őket!

Anyának döbbenet volt. Igen, ő csak a bukásomról kapott papírt, azt is jó későn, de arról bezzeg senki nem beszél, hogy színötös vagyok minden másból.

-De nem értem. Mi van az irodalom óráidon, hogy ennyire nem megy?

-A tanár nem tud tanítani. Nem én vagyok az egyetlen, aki bukásra áll. A többiek is max 3as átlaggal végeztek félévkor.

-Értem- csúsztatta vissza a telefont- Bocsánat, hogy kiabáltam veled!- simogatta meg a fejem- Csak tudod nem szeretném, hogy a jövődet tönkre vágd, hiszen jogra bejutni nem egyszerű. Keressünk egy korrepetáló tanárt?

Én elgondolkodtam- Nem tudom. Jó lenne.

Anya halványan elmosolyodott- Rendben, ráállunk az ügyre. Most pedig csinálok neked palacsintát- adott egy homlokpuszit, majd meg is indult.

Én felmentem a szobámba. Az asztalomon ott hevert az irodalom. Holnap ismét témazárót irat az a fasz. Oszt senki nem tud semmit. Puskázni se lehet, mert mindent is megles. 

💖Halihóó drágáim!💖

Új év, új könyv, remélem élvezni fogjátok. Nem gondoltam volna, hogy valaha is tanár+diák könyvet fogok írni, de itt vagyok xddd. 

Igyekszek hozni a második részt, de hát vissza kell térni a suliba, nem igaz?(Oh, ha nekem lenne olyan tanárom, mint Bakugou!.. khm khm, ja mi?😅) 

Az irodalom tanár (Bakugou x reader)Where stories live. Discover now