Tudjátok van az az érzés, amikor már nem látsz értelmet a dolgokban, ezért legszívesebben mindennel felhagynál, és kijelentenéd, hogy ennyi volt. Igen... velem is ez történt. Azon a délutánon, mikor semmi másra nem vágytam, csak hogy az azonosítómat valahol a lista elején lássam. És akkor megfordult bennem valami. Valami, amit nem lehet visszafordítani, egy ideig biztos nem. Nem tudom, miért, vagy hogy a picsába gondoltam, hogy nekem összejöhet. Megmondjam? Amikor hónapok óta, csak azt hallgatod, hogy ,,Á, te úgy is bekerülsz!" ,,Á, mit parázol, téged úgy is felvesznek!". Akkor, még ha tudat alatt is, de te is kezded azt hinni, hogy menni fog. Aznap reggel, mikor megláttam az egyik iskola rangsorát, azt hittem megállíthatatlan vagyok, azok után, hogy ezen a helyen első lettem. Az a 1,5 óra az iskolák között napoknak, sőt heteknek tűnt, majd megjelent az a bizonyos link. Félve, de rákattintottam, nem tudtam mire számítsak. Rákattintottam, majd eltűnt. Csak annyit láttam, 404 Not found. Akkor még nem tudtam, de most már igen. Ez egy jel volt, egy kibaszott jel, hogy ne nézzem meg, ezt nekem nem szabad látnom. Hajthatatlan voltam, látni akartam, hanyadik vagyok. Több, mint fél órán keresztül ott ültem a gép előtt. Ott ettem, ott írtam, ott éltem. Aztán megjelent. Ott volt a honlapon. Megnyitottam. Görgettem, görgettem és, csak görgettem. A lista vége felé érve megtaláltam a jeligémet. Újra és újra elolvastam ,biztos az az enyém, nem valaki másé? Bármeddig nézhettem volna, az volt odaírva. Ott állt a jeligém a 80-as szám mellett. 80 pontos felvételi, 80.hely...kurva 80! Az elkövetkezednő két órában sírtam. 1 óra elteltével elkezdtem nézni egy sorozatot, és közben is sírtam. Az estémet egy tál fagyi, dupla adag Piña Colada és a kedvenc spanyol sorozatom társaságában töltöttem. Persze megadtam a módját, piros overál, szürke póló és persze a fejem tetején a nélkülözhetetlen maszk. Milyen érdekes, pont abban a részben volt szar napja 3 női karakternek is. Majd, késő este az dobott fel, mikor az egyik kedvenc szereplőm helyzete jobbra fordult. Végre egy kis vidámság is elért hozzám, mire lefeküdni mentem. Az ágyamban fekve rájöttem valamire. Valamire, amire már sokan előttem, csak senki nem hiszi el. Hogy mit csesz el a felvételi az életedben?...Mindent!
Másnap reggel nekiálltam pakolni. Nem tudtam, hova akarok menni, mit akarok csinálni, de azt biztosan, hogy el innen. Jó messzire...De aztán rájöttem. 2 táskával a vállamon, baseball sapkámban és napszemüvegemben útnak indultam.
Folyamatosan az járt a fejemben, vajon mit ronthattam el? Miért nem sikerült? Nyolc év készülődés megy most a kukába, csak tudnám miért.
A hosszas, önmarcangoló gondolkozásomból a telefonom csörgése riasztott fel. A barátnőm, Anna volt az, nem tudtam mit akarhat korán reggel.
- Hol vagy már? Rég megy az óra! – a háttérben az osztálytársaink és a tanárnő hangját hallottam.
- Gyere ki!
- Mivan?
- Gyere ki a kapun, de senki ne lásson!
- Csak úgy sétáljak ki óráról? Majd ki a kapun? Mégis, hogy a fenébe gondoltad ezt Dóri?!
- Okos lány vagy, megoldod – Anna nehéz eset volt, de jelenleg ő volt az egyetlen, akivel beszélni akartam.
Mire odaértem a suli melletti utcába, ő már ott várt. Karba tett kézzel, a falnak dőlve várt rám, nem túl nyugodt idegállapotban.
- Tessék! Ezeket vedd fel! – a kezébe nyomtam egy ugyan olyan szettet, mint ami rajtam is volt, egy telepakolt hátizsákkal.
- Jó, jó! De áruld már el, mire készülsz?
- Majd meglátod!
- Bármi is az, gondold át még egyszer! Ne csinálj hülyeséget!
- Nyugi, ismersz, nem?
ČTEŠ
A Látszat néha csal
FantasyDóri ( a történetünk elején még) fiatal lány sok korabeli kudarcát éli át. A problémája semmiségnek tűnhet, ám őt mégis túlságosan felzaklatja. Ezzel hősünk meggondolatlan döntések lavináját idézi elő.
