A helikopteren Jax kapott meleg ruhát mivel Norvégiában hideg van és a hegységeknél pedig még inkább. Az út hosszú volt és a leszállás után az ottaniak tisztelegve köszöntötték Satumot és Jaxet. Satum saját szobát adott Jaxnek. A szoba betonból van és ablaka nincsen. Egy lámpa világítja meg és van bent ágy, szekrény és egy polc.
-Tilos az elektronikus eszköz használata! A mosdó és a fürdőszoba a folyosó végén van. Az öltözéked pedig olyan lesz, mint mindenki másé.-jelentette ki Satum és a szekrénybe már be van készítve egy teljesen fekete, nindzsás felszerelés.
-Nem túlzás ez? Kis szoba, egy öltözék és közös fürdő. Ilyenek a börtönök is.-mondta Jax és Satumra nézett.
-Ez nem olyan, mint egy börtön! A börtönben nem halsz meg az első napon.-mondta Satum és kiment Jax szobájából.
Jax értetlenül nézett, majd pedig a szobáját kezdte nézni. A polcok porosak, a szekrényben csak egy ruha van és az ágyhoz vastag takaró jár az itteni hideg miatt. Jax magára próbálta a ruhát és anyaga eléggé eltér a saját fekete ruhájától. A ruha belseje vastagabb, nincs páncélozva és kicsit könnyebb a mozgás benne. Kicsivel később Jaxhez egy nindzsa szólt be.
-Már rajtad a ruha? Remek! Kezdődik az edzés!-mondta férfi hangon a nindzsa és elment.
Jax némán az álruhás férfi után ment és egy hatalmas csarnokban találta magát. A Snohetta hegységben van beépítve a szövetség bázisa. A hegyen belül pedig ott van minden terem és szoba. A csarnokban kardos nindzsák vannak pajzsokkal és fa rudakkal amik edzéshez kellenek.
-Az újoncokat kérem lépjenek előre és vegyenek egy fa rudat!-mondta Satum és az újoncok tették amit mond.
Jax szintén egy fa rudat vett a kezébe. Használt már ilyet korábban, mivel a börtön Purgatórium részlegén küzdött hasonlóval.
-Első harcosunk a férfi aki a Kanári helyét vette át. Magasan van a léc Jax.-mondta Satum.
Jax beállt egy körbe és szembe vele egy másik férfi állt.
-Üdvözöld az ellenfeled! Ő itt Michael, a tanoncok kiképzője! A földön láttok egy felfestett kört. Ha valaki kilép onnan kiesik. Ha valaki feladja kiesik. A győztes az, aki hamarabb földre viszi a másikat bármilyen módon. Tilos a gyilkolás! Felkészültetek?-kérdezte Satum és a két félre nézett, akik beálltak a körbe.
-Igen!-helyeseltek mindketten.
-Akkor rajta!-mondta Satum.
Michael azonnal rátámadt Jaxre, akinek hárítania kellett az ütést emiatt. Egy erős lendítéssel Michael a rúdjával kettétörte Jaxét és aztán ránézett.
-Megbánod amit tettél!-mondta mérgesen Michael.
-Hogy mi?!-kérdezte Jax értetlenül.
Michael ekkor ismét csapott egyet, de Jax puszta kezével megfogta a rudat és elvette Michaeltől. Jax kigáncsolta Michaelt és a földön tartja a lábával.
-Jax nyert! Szép volt újonc!-mondta elismerően Satum.
Jax és Michael ezután pihenhetett mivel minden fő napi egy edzésen vehet részt. Michael dühösen nézett rá Jaxre, miközben mindketten a saját szobájuk felé indultak.
Brooklynban eközben már este van. Jax távozását nem sokan bírják jól, de Marynek a legnehezebb. Mary otthon van Sarahval és az apjával, Colinnal. Az ajtón kopogásra lettek figyelmesek és Sarah volt aki kinyitotta. Az ajtóban Grant áll.
-Szia Sarah! Beszélhetnénk?-kérdezte Grant.
-Szia! Gyere be!-mondta Sarah kedvesen és Grant belépett az ajtón.
YOU ARE READING
A Halál Után
ActionJax Winters, a milliárdos férfi 10 évet ült börtönben gyilkosság miatt. Számára a börtön egyenlő volt a halállal, így új embernek kell lennie, valaki másnak kell lennie. Épp ezért titkos életbe kezd ami miatt minden megváltozik körülötte.