Nem démon! Sárkány, ha mondom! (Dabi x Reader, Hawks x Reader)

7. fejezet

Hamarosan elérkezik a következő orvosi kontroll ideje. Lassan a második trimeszter végén járok. Pocakom elég nagy, már nehezemre esik lehajolni, vagy felállni, de még megküzdök vele. Rei-sannal sok időt töltök együtt. Eldöntöttem, hogy akarok pár virágágyást a kertben és ő nagyon szívesen segít, mondván addig is velünk lehet. Mindig, amikor jön, hoz magával egy halom virágpalántát is, hogy legyen mit ültetni. Szívesen fogadom a segítségét, Hawks pedig folyton azt fotózza, hogy mind a ketten nyakid piszkosak vagyunk a sok ásástól.

Egyik reggel, a kis teraszra készítem reggeli itókánkat. Keigo kávéja már kész, az én teám pedig még ázik. Mostanában sokszor a teraszon isszuk meg a reggeli frissítőt, ami nem csoda, mind a ketten egyre szívesebben nézegetjük a szépülő hátsókertet. Visszamegyek a konyhába a kis rágcsálni való süteményekért. Szépen egy tányérra pakolok és komótosan elindulok kifelé. Nem sietek, hisz Keigo még fönt tollászkodik.

A bejárati ajtó előtt elsétálva meglátok valami furcsát. Közelebb lépek, hogy szemügyre vegyem. Egy boríték van a földön, közvetlenül az ajtó előtt, mintha valaki becsúsztatta volna az ajtó alatt. Furcsállom a dolgot, mert az ajtón nincs olyan rés, ahol ezt be lehetett volna juttatni. Mit sem sejtően lehajolok érte, már amennyire tudok és felveszem. A boríték elég díszes. Olyan, mint amikbe a szülinapi meghívókat szokás tenni.

Elsőre azt gondolom, hogy megint Keigo akar megviccelni valamivel és titokban itt van valahol, hogy felvegye a reakciómat. Vállat vonok és belemegyek a játékba. A boríték nincs lezárva, így félkézzel is könnyen ki tudom venni a benne lévő levelet. Félig mosolyogva nyitom szét a lapot, majd a mosoly el is tűnik, mikor elolvasom mi áll benne. Nagyot sikítok, elejtem a kezemben lévő tányért, ami széttörik a padlón és térdre rogyok.

- Mi történt Édesem? - Keigo egy szempillantás alatt terem mellettem. Zihál pánikjában, ahogy én is remegek.

- Olvasd! - Felé nyújtom a levelet. Elveszi és olvasni kezdi.

- „Meghalsz a fattyaddal együtt te áruló szuka!" - Hawks hangja megremeg. Tudom, hogy rám néz, de jelenleg teljesen bepánikoltam. Nem magamat féltem, hanem gyermekem. Karomat védelmezően pocakom köré tekerem. - Nem lesz semmi baj Édesem! Itt vagyok melletted! Nyugodj meg! - Letérdel mellém, védelmezően körbefog és puszilgat, de most nem tudok megnyugodni.

Eluralkodik rajtam a pánik, ami nem tesz jót az állapotomnak. A hasam hirtelen görcsölni kezd, mire felszisszenek, majd nyögök mert egyre jobban fáj. Hawks próbál nyugtatni, de már átléptük a sima „megnyugszom és minden jó lesz" dolgot. A görcsök egyre sűrűbbek és ömleni kezd belőlem a vér. Nagyon megijedek. Félek, hogy baj lesz. Megkérem a hőst, hogy vigyen orvoshoz, amit ő gondolkozás nélkül meg is tesz. Karjaiba kap és kilökve az ajtót elviharzik velem a kórházba.

Az orvosok azonnal kezelésbe vesznek. Megvizsgálnak engem is és a kicsit is, közben kapok némi nyugtatót, mert az állapotom egyre romlik. Mire vége az összes vizsgálatnak a nyugtató is hatni kezd és elnyom az álom. Rettegek, hogy elveszítem kisbabámat és emiatt rosszakat álmodom. Zihálva kelek fel a kórházi ágyon, szemem szinte kipattan, mire a mellettem lévők felugranak.

- Semmi baj Nee-san! Nyugodj meg! Kórházban vagy. - Shoto fogja meg a kezem és próbál nyugtatni, de szemein látom az aggódást.

- Mi történt? - Kérdezem halkan. Egy pillanatra kiesnek a dolgok.

- A fenyegető levél elolvasása után rosszul lettél. - Jön a másik oldalamról a válasz Tokoyami-tól, mire minden eszembe jut. Azonnal pocakomhoz kapok.

- Hogy van a pici? - Kérdezem tőlük, bár nem vagyok benne biztos, hogy ők tudják a választ.

- Ó, felébredtél? - Nyílik az ajtó és Uraraka lép be a barátnőjével Asui-val. Egyből meglátja, hogy hasamat fogom aggódva. - Az orvos azt mondta egyikőtöknek sem esett baja, de... - A békalányra néz, aki azonnal érti a szándékát.