Nem démon! Sárkány, ha mondom! (Dabi x Reader, Hawks x Reader)

5. fejezet

Reggel lustán nyitogatom a szemem. Kellemes meleg vesz körül. Dabi átfog karjaival, mellkasa hátamnak, ágyéka fenekek simul, szárnytöveimen érzem meleg bőrét. Nagylevegőt veszek, majd lassan kifújom. Élvezem a körülöttem lévő biztonságot. Mindig is szeretett így feküdni, legalábbis mióta ismerem. Arcát hajamba bújtatja és úgy ölel, mint egy gyermek a párnáját. A fekvőhelyzettől és sérüléseitől úgy horkol, mint egy démon. Lélegzete vad morgásnak hat.

Mosolygok rajta és kezemet karjaira simítom. Most nyugodt, testhőmérséklete normális. Mikor rosszat álmodik testhője sokszor megnő. Egy normális embert szénné égetne ilyenkor, az ágyneműt is gyakran megszokta perzselni, még szerencse, hogy az én bőröm kibírja ezt a megpróbáltatást. Szomorú álmok esetén sokszor nyöszörög és mivel sírni nem tud a régi sérüléseitől, a szeme alatti heg kezd ilyenkor vérezni. Ez az állapota a legszívszorítóbb.

Most kellemesen nyújtózkodva ébred és belepuszil hajamba. Felé fordulok, hogy megkaphassam reggeli csókomat. Dabi mosolyog és arcomat simogatja. Annyira imádom ezeket a csöndes nyugodt pillanatokat. - Bárcsak mindig ilyen lenne! - Mellkasára fektetem fejem és hallgatom szívverését, míg ő nagyokat ásít és engem cirógat.

- Ma is mész felderíteni? – Kérdezi, de szinte érzem, ahogy hangulata megváltozik. Valamiért feszült lesz.

- Szokás szerint. Miért? – Feltámaszkodom mellé és arcát kezdem fürkészni. Kék szemei komorak, mintha veszélyt látnának, amit én nem láthatok.

- Lehet jobb lenne, ha ma nagyobb kört tennél. Nem kell visszasietned. – Nem értem hirtelen miért mondja ezt. Megijedek, hogy velem van baja.

- Miért? – Csak ennyi jön ki a torkomon, de ekkor mérgesen néz rám.

- Csak tedd, amit mondtam! – Ripakodik rám, mire összehúzom magam. – Kérlek! – Halkul el és váratlanul magához húz.

- Baj van? – Kérdezem remegve a mellkasán.

- Nem. Csak egy megérzés, de nem szeretném, ha bajod esne. – Puszit nyom a hajamra, majd fejemhez bújtatja az övét. – Rossz érzésem van a mai nappal kapcsolatban. Kérlek csak ma tedd, amit kértem! – Hangja kicsit keserves. Tényleg félt, de nem tudom mitől. Én semmilyen veszélyt nem érzek.

- Rendben. – Bele megyek a dologba és szorosan páromhoz bújok. – Remélem csak vaklárma, de azért vigyázz magadra! – Súgom fülébe, mire elmosolyodik és egy hosszú csókba húz.

Skeptic irodája felé haladva Dabi fura megérzésén kattogok. Benyitok az irodába, de csak egy felfirkantott cetli fogad. „Megbeszélésre mentem, írásban kérem a jelentést!" Morgok az irományon. Azt várhatja, hogy én jelentést írok. Nincs az az ég. Összegyűröm a cetlit és elhajítom, majd már mennék is a dolgomra. Hirtelen nyílik az ajtó és belerohanok valakibe.

- Óvatosan! Még a végén összetöröd magad. – Kuncog az előttem álló, mire felnézek az orromat fogva.

- Hawks! – Nyögöm. – Persze, ki másnak lenne ilyen erős felsőteste. – Csapok rá morogva mellkasára. Ő tovább kuncog és kezeit végig simítja karomon.

- Ez már a második eset. Értem én, hogy a vesztedbe rohansz, de én minden alkalommal megállítalak. Őszintén annyira nem is bánom. – Kiigazít egy tincset az arcomból. Nem húzódom el tőle, de zavarba hoz.

- Vesztembe, vagy sem. Nem járja, hogy mindig az utamat állod. – Motyogom magam elé.

- Apropó! Ma is mész felderíteni a környéken? – Hangja vidám, de egy kicsit sürgető.

- Igen. Miért?

- Csak gondoltam elmehetnél a szomszédos prefektúrába is.

- Minek? – Kérdezek ismét, de most már felnézek arcára. Mosolyog, de szemei aggodalmasan csillannak.