Nem démon! Sárkány, ha mondom! (Dabi x Reader, Hawks x Reader)

2. fejezet

Végre besötétedik és elindulunk a banda búvóhelyére. A közeli szántó szélén találunk egy vadászlest, ahonnan pont belátunk arra a területre, amit meg akarunk figyelni. Fejünket elődugjuk, de amennyire csak lehet próbálunk rejtve maradni. Nem túl tágas a kis építmény, Dabi többször rá is térdel a szárnyamra. Hiába szólok neki nem figyel. Ismét mozdul, maga alá gyűri szárnyam.

- Áú! Vigyázz már! – Elegem lesz.

- Túl nagyok a szárnyaid. Menj odébb! – Tol odébb, hogy jobban kilásson.

- Nem tudok. Már így is a deszkákhoz vagyok préselődve. – Morgom. – Kicsit összébb húzhatnád magad! Úgy se kell neked ennyi hely vézna! – Könyököm oldalában landol, mire felnyög.

- Kis mocsok! – Mérgelődik. – Ha leégetem a szárnyaid jobban el fogunk férni.

- Próbálkozz csak! A te gyönge erőddel ez esélytelen. – Villogó kék szemei szinte felnyársalnak. Tudom, hogy kifejezetten érzékeny az ilyen beszólásokra, így mostanában előszeretettel használom őket.

- Akkor kitépem! – Keze megindul szárnyam felé és már rá is markolna, de karmaimmal belekapok kezébe, mire felszisszen.

- Most már elég! – Végleg besokallok. Nem csak a mostani viselkedéséből, hanem úgy általában a köztünk lévő feszültségből. – Mi a szar bajod van?

- Idegesítő vagy. Amúgy semmi. Mi lenne? – Acsarog velem tovább.

- Már lassan hónapok óta ilyen vagy. Morogsz, durcás vagy, folyton elvonulsz, ezen felül vagy veszekszel velem, vagy hozzám se szólsz. Bökd ki mi fáj, mert marhára elegem van ebből! – Kikelek magamból, de próbálok nem üvölteni, nehogy észre vegyenek.

- Semmi bajom. Ilyen vagyok. Kész. – Vállat von, ami csak olaj a tűzre.

- Nem igaz! Mikor hozzátok kerültem nem voltál ilyen. – Elgondolkozok. – Azóta vagy ilyen, mióta Toga elkezdett szekálni, mert együtt látott minket reggel. – Megvilágosodik az agyam. – Még mindig ez a bajod? Toga már egy ideje nem piszkál, úgyhogy ideje megnyugodnod!

- Még mindig szokott nyúzni azzal, hogy beléd estem... - zavartan motyog. – Csak úgy csinálja, hogy ne vedd észre.

- Megfolytom! Ezerszer kértem, hogy hagyja abba. – Nagyot sóhajtok. – Sajnálom! Sajnálom, hogy igy alakult! Hidd el, hogy rosszul érzem magam emiatt! Ha akkor nem a saját kényelmemmel foglalkozom, akkor nincs ez az egész. Szeretném, ha úgy tudnánk beszélgetni, mint az elején! – A végét már az orrom alatt dünnyögöm.

- Ne érezd rosszul magad! Nem ez zavar. – A férfira kapom a tekintetem, de ő nem akar rám nézni.

- Hát akkor? – Mély levegőt vesz, majd kifújja, szemét kicsit megforgatja, mintha össze akarná szedni magát.

- Az, hogy igaza van. – Lopva rám néz. Kíváncsi a reakciómra, de túl büszke és nem mer teljesen a szemembe nézni. Elsőre fel sem fonom mit mond, majd mikor eljut végre lassú agyamig az infó felpattanok mellőle.

- Mi? – Kiáltom el magam, olyan hangossággal, hogy azt szerintem még az ország másik felében lévő társaim is hallják.

- Mit csinálsz? Shh! – Dabi is felugrik, befogja a számat és lehúz magával a deszkák takarásába.

A hely szűkössége miatt, szinte teljesen rám fekszik, hogy lent maradjak. Erősen átkarol, közben még mindig számat takarja tenyerével. Fényeket látunk meg, amik a vadászles felé világítanak. Dabi még közelebb húzódik, beszorít a sarokba. Szárnyaimat amennyire csak lehet összehúzom. Még szerencse, hogy feketék, így nem túl feltűnőek. Halljuk, ahogy a környéken járkálni kezdenek. Megremegek, mire a férfi rám kapja tekintetét. A kevés fény ellenére is szemei szinte világítanak. Dorgálóan néz rám, mert lehet, hogy elszúrtam az egész küldetést, de engem jelenleg nem ez foglalkoztat.