Nem démon! Sárkány, ha mondom! (Dabi x Reader, Hawks x Reader)

6. fejezet

A harcot végül nagy szenvedések árán a hősök nyerik. All For One-t elpusztítják, Shigaraki‑t pedig elfogják. Az ország és azzal együtt a Világ is megmenekül, de a társadalmunkban nyomot hagy az eset. A hősök megítélése is megváltozik. Ettől függetlenül azok az emberek, akik más embereket védelmeznek még mindig léteznek és tovább dolgoznak a békéért.

Az összes gonosztevőt elfogják. A sérülteket kórházba szállítják. Engem a rendőrkapitányság épületébe visznek és kihallgatnak. Ezt minden bűnözővel megteszik, de mivel én vagyok a legsértetlenebb és legegyüttműködőbb, velem kezdik. Ellenkezés nélkül mondok el mindent. Tudomásomra hozzák, hogy a csata során Toga meghalt, miközben megmentett egy hőslányt. Nem is kell mondaniuk többet, tudom jól, hogy csak Uraraka Ochako lehetett az a szerencsés, akit húgommá fogadott társam ennyire kedvelhetett. Próbálom könnyeimet moderálni a beszélgetés folyamán, de elég nehéz. A párórás cseverészés után visszazárnak cellámba.

A padon ücsörgök, szárnyaim lekötve, kezem bilincsben, de ez mind nem érdekel. Összekulcsolt kezekkel csak azért fohászkodom, hogy Touya és Hawks rendben legyenek. Napokat töltök itt. Persze közbe engem is lát orvos, de nyilván nem én vagyok a prioritás, mikor rengeteg a sérült.

Egyik nap egy ismerős hang üti meg a fülemet.

- Engedjenek be hozzá! – Morog az ismerős hang.

- Sajnálom nem lehet! – Védekezik az engem őrző az ajtó másik oldalán.

- Van engedélyem. Engedjen be!

- De...

- Engedje csak be! – Utasít egy mélyebb hang.

- De... Mit akar az első és második számú hős egy ilyen gonosztevőtől? Nekem azt mondták senkit ne engedjek be. - Habog tovább az őr.

- Az a ranglista már egy ideje nem is létezik. Hívja a felettesét! – Szól az első hang. Felállok a padról és a cella rácsaihoz lépek.

Az őr hívja felettesét, majd egy kis beszéd után beengedi vendégeimet a cellák közti folyosóra. Nyílik a nehéz vas ajtó. Ahogy meglátom a szőke hajú, arany szemű sebzett arcú hőst egyből izgatott leszek. – Hát él! – Szívem nagyokat dobban. Örülök, hogy látom. Mikor felfigyel rácsokat szorongató, összebilincselt kezeimre, futólépésbe vált és hozzám siet.

- Kismadár! – Kiált fel és azonnal ráfog kezeimre. – Hát egyben vagy!? Annyira örülök! – Áradozik csillogó szemekkel.

- Örülök, hogy te is egy darabban vagy! – Ahogy végig nézek arcán meglepődöm. Egy újabb heg díszeleg a Touya által okozott égési sebhely mellett. – Egy vágás? – Kérdezek rá, mire bal szeméhez kap.

- Igen. Toga Himiko okozta, még mielőtt eltűnt volna a képessége. – Halványan elmosolyodik. – Ez így korrekt. Megérdemeltem.

- Ne enyelegj annyit Hawks! – Morran rá az idősebb hős és ő is közelebb lép, bár mankójával és fél karjával elég nehézkesen mozog.

- Sajnálom Endeavor-san! – Vidám mosollyal az arcán mondja, mint aki egyáltalán nem sajnálja. Az idősebb férfi csak morran, majd felém fordul.

- Hogy vagytok? – Kérdése kedves. Meg is lep vele.

- Endeavor-san! Rosszul ragoztad. „Hogy vagy?" Nem ezt akartad kérdezni? – Nevet Hawks, mire lehajtom a fejem.

- Nem. Jól kérdezte. – Nyögöm. – Mind ketten jól vagyunk. A sok stressz nem tesz jót, ezért is voltak a görcsök. Jobban kell vigyáznom. – Válaszolok a kérdésre, majd Endeavor-ra nézek. – Hogy van Touya?