Nem démon! Sárkány, ha mondom! (Dabi x Reader, Hawks x Reader)

1. fejezet

Egykedvűen járom a sikátorokat, épp egy csomagot viszek A-ból B-be. Nem kérdeztem mi van a zsákban, drog, pénz, fegyverek, vagy egy feldarabolt ember, esetleg több. Különösebben nem is érdekel, míg én megkapom a fizetésem. Alvilági mindenes vagyok, csomagot szállítok, üzenetet viszek, biztosítom az ügyfél biztonságát, vagy akár gyilkolok is, ha kérik. Már régóta nem csinálok lelki problémát ebből.

Külsőm miatt a legtöbben félnek tőlem. Az erőmből fakadó nagy, fekete, néhol pikkelyes, bőrszerű szárnyak, fekete növeszthető karmok ujjaimon és nem túl nagy, de jól látható szarvak a fejemen mindenkit elriasztanak. Ezen persze az sem segít, hogy szemeim vörösen csillognak, így tekintetemet sem állja, még a legmarconább férfi sem. Hell Dragon a képességem neve, erőm hasonlít a méltán híres sárkány hős Ryukyu-éhoz, azonban én nem tudok átváltozni. Cserébe meg vagyok átkozva a külsőmmel, amit nem tudok eltakarni. Fekete sárkányszárnyaim már távolról látszanak, így gyerekoromban a kispajtások mindig messziről sikítottak, hogy ne menjek közelebb.

Mindig is magányos gyerek voltam. Árván nőttem fel és barátaim sem voltak. Féltek a képességemtől, hisz ártani nem tudtak nekem. Erős bőröm kibírja akár a láva forróságát és a világ leghidegebb pontjának fagyosságát is, de talán még a pokol tüze és annak befagyása sem okozna problémát. Nem árthat nekem fizikailag semmi, még a kezemet sem tudom elvágni és a sav, vagy lúg sem hat rám. Kiskoromban az orvosok rendszerint szenvedtek a vizsgálataim során, majd megtalálták az egyetlen pontot, ahonnan vért tudnak belőlem kicsikarni, ez pedig a szárnytövem. Érzékeny és sérülékeny az a rész, így szárnyaimmal rendszerint takarom, már ha épp nem repülök.

Mivel érzelmileg nem kötődöm senkihez és semmihez, különösebb célom sincs az életben. Félreértés ne essék, ugyan olyan érző lény vagyok, mint bárki más, csak a sok elutasítás és egyedüllét megedzette lelkem, majd elfogadtam, hogy senkinek sem kellek. Ha én nem vagyok fontos senkinek, akkor nekem mért legyen fontos bárki is?

Nem tudtam beilleszkedni a jelenlegi, vigyorgó hősökkel tűzdelt társadalmunkba. Magam fenntartása érdekében elkezdtem elvállalni mindenféle mocskos ügyet, amit más a háta közepére sem kívánt. Így élek már jó pár éve, a sötétben bolyongva, megbízásról, megbízásra repülve.

Ma is elvégzem a munkám, megkapom a pénzem, aztán beülök egy kétes hírű kocsmába kicsit feltöltődni. Van pár hely, ahol meg szoktam húzni magam. Itt is van hely a magamfajtának. Sokszor a munka is itt talál meg, ahogy ma is. Egy régi ismerős arc, Giran szegődik mellém és kér nekem egy italt. Bár nem vagyok oda a képétől, álltalában jó melókkal szokott megkeresni. Régimotoros sok mindenkit ismer, így nincs okom elutasítani kedvességét.

- Hogy vagy ma este Démon lány? – Kezdi nyájasan. – Fogytál? Elég nyúzottnak tűnsz.

- Szarul fizettek mostanában a melók – sóhajtom. – És hányszor mondjam még, hogy sárkány!? - Mérgesen morgok rá, megvillantom hosszú éles szemfogaimat, bár nem ő az egyetlen, aki démonnak néz. Kinézetem, valóban megtévesztő.

- Tudom, tudom! – Emeli fel védekezően a kezét. – Csak szívom a véred.

- Inkább mondd, ha van meló, aztán húzz el!

- Parancsolj! – Átnyújt egy papír fecnit, amin egy cím van.

- Ismerem a környéket. Kikötő és raktárak. Mi van ott? – Belekortyolok italomba.

- Egy csapat fiatal gengszter, akik megbízható embert keresnek. Úgy tűnt valaki szúrja a szemüket.

- Értem. – Mély levegőt veszek. – Mióta All Might visszavonult ezek a kis csicskák is elkezdtek ugrálni.