Szabadesés | ✓

🎄második fejezet🎄

– Rossz ember vagyok? – súgta halkan.

Isobel megtorpant a mozdulataiban. Rövid, szőke frizuráját a füle mögé tűrte és hatalmas kék szemekkel kémlelte az arcát. Az ajkaira egy halvány, megértő mosoly költözött fel, majd összefűzve az ujjaikat őszintén megrázta a fejét.

– Dehogy vagy! – vágta rá sietősen a barátnője. Közelebb csúszott hozzá. – Ha ezt éreztettem veled, nagyon sajnálom. Korántsem volt ez a célom, egyszerűen neked szeretnék jót, Astarion. A legjobb barátom vagy, így egyértelmű, hogy a legjobbat akarom neked, és nem vagyok benne biztos, hogy ez az egész jó hatással lenne rád.

– Csak pár napról lenne szó. Eljátszom a csodálatos, bájos, kamu barátot és vége, megyünk tovább az életünkkel – szorított rá Isobel ujjaira. A nő megforgatta a szemeit.

– Tudom mi a célod ezzel az egésszel. – Fáradtan dőlt el mellette. – Azt hiszed majd ez alatt a néhány nap alatt beléd szeret?

– Miért? Olyan elvetemült gondolat lenne? – pufogott halkan, de mélyen a mellkasában otthont ütött egy kellemetlen érzés.

Mi van ha tényleg nem érdemli meg Gale szerelmét? Hiszen mégis mit adhatna egy olyan sikeres, jóképű és vicces férfinak, mint Gale? Semmije sem volt. A lakása bérére is éppen csak jutott pénze, nemhogy saját lakást vásároljon. Nem volt autója, nem voltak luxus ruhái, nem volt semmije, ami egykoron Mystrának megvolt. Astarion nem volt egy híres-neves kutató, nem volt egyetemi dékán! És még sorolhatta volna. Mégis mi volt neki, ami a nőnek nem volt meg? Mije volt, ami felkelthette volna Gale érdeklődését?

Szánalmasnak érezte magát. Sírni támadt kedve, de Isobel mintha csak olvasott volna a gondolataiban, hevesen megrázta a fejét és egyet csettintve a szemei előtt pillanatok alatt képes volt kiszakítani őt a spiráljából.

– Nem! Hidd el én lennék a legboldogabb, ha végre együtt lennétek, de Gale – sóhajtott fel Isobel. – Gale annyira buta!

– Nem mondanám ezt egy egyetemi professzora és díjnyertes kutatóra – csipkelődött a férfi. Isobel megforgatta a szemeit.

– Tudod, hogy értem. Az a férfi egyszerűen nem ért semmit a flörtből, csak akkor veszi észre, ha jelzel neki, ha ott helyben térdre borulsz és férjedül kéred. – Astarion elnevette magát. Isobelnek igaza volt, Gale bármilyen intelligens és okos volt, ritkán értette meg a szociális jelzéseket. Folyton a gondolatai között matatott. – Jól van! Egyezünk meg valamiben. Ez az utolsó próbálkozásod, ha ez nem jön össze nincs több Gale! Megértetted?

– Áldásodat adod ránk? – horkantott fel.

– Megértetted? – nyújtotta ki felé a tenyerét, és mégis ki volt Astarion, hogy elszalasszon egy ilyen lehetőséget? Izgatottan rázott kezet a nővel, majd két lábra pattanva el is indult a konyha irányába. Meg kellett ünnepelniük ezt az eseményt, nem igaz?

❄❄❄

Megigazította a göndör fürtjeit, majd lesimította a fehér ingjének vonalát. A vörös köpenye kifogástalanul simult az alkatához. A címkéjét feltűzve sietett ki a pulthoz, ahol már a munkatársai fogadták. Alfira egy kedves mosollyal üdvözölte, míg tőle jobbra Lakrissa megforgatta a szemeit.

A csengettyű felszólalt, Astarion az ajtó felé se nézett, elfoglalta magát a pultnál, és lesöpörte azt az utolsó morzsát, amit annak szélén talált. A kávézót megtöltötte a karácsony illata. Frissen sült mézeskalácsok terítették be a kirakatot, amelyek fűszeres illata már beleivódott a bőrébe. Szerette a kávézót, mégha karácsony idején gyakran belefulladtak annyi ember látogatott el hozzájuk. Reggel révén még nem volt nagy forgalom, éppen csak néhány ismerős alak kortyolta a reggeli kávéját.