stress ~ jikook ✔️

𝙛𝙞𝙛𝙩𝙮-𝙣𝙞𝙣𝙩𝙝

– És ezt hogyan tervezed véghezvinni? – vetem fel a kérdést. – Ő is velem akar lenni, tehát nincs szó kényszerről – vonok vállat. – Most pedig mi elmegyünk, bármennyire is élveztem ezt a bájcsevejt – lépek az autóm felé.

– El ne merd vinni Jimint, mert beverem a képed! – szól utánam erélyesen ezúttal Taemin és meg is ragadja a vállamat.

– Azt ajánlom, hogy vedd le rólam a kezed, most – nézek rá szúrósan, de mielőtt még bepöccennék egy erőtlen hang zavarja meg a heves szóváltásunkat.

– Taemin? – kezdte nyitogatni szemeit a szőke, mire mindenki egyszerre kapta rá tekintetét.

– Jimin, itt vagyok, Chan is itt van, menjünk haza végre – simított Jimin arcára, mire hirtelen belém hasított a tömény düh ezer szikrája. Már nyoma sem volt a békének. Tudtam, nem tarthat örökké, de ahogy a felemésztő érzés újra rám talált, mintha mindent elvesztettem volna.

– Tűnjetek innen! – kiáltottam rájuk, miközben hátrébb léptem és görcsösen szorítottam a szőkeség törékeny testét mellkasomhoz.

– Jungkook – szólított meg, halk, erőtlen hangon az egyetlen személy, aki értékes volt a szememben. Lepillantottam rá, egymásba fonódó tekintetünk néma szavakat váltott egymással, s immár hidegvérrel védtem azt, ami az enyém.

– Ereszd el! – erőlködött tovább Chanyeol, pedig tudhatták volna, hogy semmit sem érhetek el az én akaratommal szemben.

– Ez sosem fog megtörténni – közöltem velük. – Most pedig távozzatok, ez egy repülőtér, nem pedig egy cirkusz, ahol kedvetekre játszhatjátok az agyatokat – vetettem oda nekik búcsúzóul és egy szó nélkül nyitottam ki a kocsi hátsó ajtaját, hogy beültessem a még mindig kótyagos állapotban lévő fiút.

– Hé, el ne merd vinni az öcsémet! – kiáltott rám Chanyeol.

– Mit művelsz? Komolyan azt hiszed, hogy csak úgy elrabolhatod, megint? – lökött félre Taemin, hogy kirángassa a kocsiból a szőkét, de a vállára fogva penderítettem hátrébb.

– Eszedbe se jusson! – löktem egyet rajta, de mielőtt még elfajulhatott volna a helyzet, Jimin a zakómba csimpaszkodva megállított.

– Induljunk, Jungkook – ejtette ki úgy a nevem, hogy az elég erőt adott visszafogni magam. – Chan, Taemin, kérlek menjetek most haza – parancsolt megálljt annak a két eszelősnek is.

– Komolyan, Jimin? – bámult rá hitetlenül a bátyja. – Ez az, amit akarsz?

– Ez – fogott kicsiny kezével az enyémre, ami miatt egy önelégül mosoly kúszott az arcomra. Győztem. Ő az enyém és ezen semmi sem változtathat.

– Jól van – tárta szét a kezét sértődötten – De majd jusson eszedbe, én megmondtam, hogy ez az aljas fickó tönkretesz – mutatott felém dühtől remegő kézzel. – És őt választottad azok helyett, akik tényleg törődnek veled – köpte a szavakat és minden további nélkül elviharzott a kijárat felé.

– Te is tudod, Jimin, hogy most igaza volt – közölte meglátásait a kedves barátja is és Chanyeol után futott, én pedig végre megszabadultam tőlük.

S Jimin még mindig fogta a kezemet, az ő érintése feledtette az összes indulatot, amit az a kettő megjelenése korbácsolt fel bennem. Ránéztem, egyenesen a könnyektől csillogó szemébe. Az enyém volt, és ez az, ami számított.

Sosem választhat mást helyettem, a helye örökké mellettem van – ez volt az örök törvény, a kettőnk húzódó kimondatlan megállapodás.

– Induljunk – köszörültem meg a torkom és miután bólintott, eleresztette a kezem. Becsuktam az ajtaját és a volán mögé ültem.

Az úton csend telepedett ránk. Jimin valószínűleg még mindig az altatók hatása alatt állt, mert mikor megérkeztünk a villához az autóból is alig bírt kikászálódni.

– Túl sokat szedtél be – morogtam, mikor elkaptam a derekát, nehogy elvágódjon a betonon.

– Mi? – nyögte ki értetlenül, mire felsóhajtottam.

– Az altatóból – világosítottam fel.

– Lehet – motyogta a halántékát masszírozva.

Az ölembe kaptam és felcipeltem a szobámba, hogy lefeküdhessen.

– Köszönöm – mondta, miközben magára húzta a takarót.

– Pihenj, hogy kimenjen belőled az altató hatása – utasítottam, majd miután bólintott a dolgozószobámba mentem, ahonnan a laptopommal és néhány dossziéval visszatértem a szobámba.

Jimin újfent elaludt. Tényleg nagyon kiütötte magát azokkal a szarokkal.

Letelepedtem mellé a cuccaimmal, hogy végre a munkámnak is figyelmet szenteljek, de ennek ellenére sem voltam hajlandó lemondani a közelségéről.

Még egy óra elteltével is aludt, csak közben közelebb húzódott hozzám, én pedig selymes tincsei közé simítottam és tekintetemmel elidőztem szép arcán. Az ő bájos kisugárzása mindig különleges nyugalmat hozott, olyat, aminek a létezéséről sem tudtam, amíg bele nem néztem azokba a gyönyörű szemekbe, amíg meg nem tanította, hogy egyetlen csókja is érhet annyit, mint számtalan olyan éjszaka, amit másokkal töltöttem, hogy egy pillanatra megszabaduljak a csapdába ejtő indulatoktól.

Az igazság, hogy egész életemben őt vártam, s nem is tudtam, hogy mindig is őt kerestem, amíg rá nem találtam. Egyedül rá volt szükségem, senki másra.

Sosem ért senki semmit sem a szememben, de ő más volt.

Bár nem hittem a nyálas érzelmek létezésében, a szerelemben – ahogy Jimin hívja –, de a szükségben igen. Nekem szükségem volt rá és neki is rám. Ez erről szólt. A vágyainkról, arról, hogy egymás által kiegészülünk, hogy általa leszek tökéletes, hogy általa lesz minden tökéletes.

S furcsa mód, így lett mindennek értelme.

__________

Sziasztok!

Végre hoztam egy új részt <3

Igyekszem majd az elkövetkező időszakban is gyakrabban részeket hozni, bár nyakamon a vizsgaidőszak, így megint csak nem tudom azt ígérni, hogy hetente jelentkezem, de megpróbálom.

Hamarosan tervezek megint hozni nektek egy kis karácsonyi szösszenetet is, ami remélem a vizsgák ellenére is megvalósul. Közben pedig néhány újabb és kevésbé újkeltű történet vázlatán is dolgozom szabad perceimben, amelyek közül egy-kettő jövőre biztos megírásra kerül, hiszen talán senki számára sem titok, hogy nem olyan sok van már hátra ebből a történetből.

Köszönöm, hogy még mindig itt vagytok velem és követitek a munkásságom<3

Találkozunk a következő részeknél!