𝙩𝙝𝙞𝙧𝙩𝙮-𝙛𝙞𝙧𝙨𝙩

1.7K 179 44
                                    

𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣

A hazugság, amelyet saját ajkaiddal mondasz ki; átok, mit önmagadra rósz ki.

Minden hiábavaló volt, minden próbálkozás kudarcba fulladt. Jungkook nem volt hajlandó megbocsájtani a hazugságom, s nem érdekelték az indokaim sem. Az impulzív viselkedése pedig őszintén megijesztett. Úgy éreztem magam, mint a kapcsolatunk legelején, amikor rettegtem tőle, mert annyira kegyetlen volt velem szemben. De azt hiszem ez a helyzet még annál is rosszabb volt...

Láttam a szemében a gyűlöletet, a haragot, a sértettséget, s az igazat megvallva csak sírni akartam. A szavai, a durva tettei; mind annyira fájtak és a fájdalom nem fizikailag volt a legégetőbb. Azt képes voltam elviselni, nem jelentett gondot, viszont a lelkem gyengébb volt.

Én meg akartam érteni őt, s valóban meg is értettem az okait, de igazságtalan volt az, hogy ő nem próbált engem megérteni.

Négy napon keresztül mást sem tett, csak kínzott, s kegyetlensége egyre félelmetesebbé vált. Nem a tetteitől féltem, hanem a tekintetétől, melyben már nem maradt hely a fénynek.

Bezárva tartott, még dolgozni sem engedett, és a napok múlásával egyre inkább reményvesztetté váltam. Fogalmam sem volt, hogy mikor lesz vége ennek, s miként. Taeminért is aggódtam, hiszen semmit sem tudtam róla és Chanyeolról sem.

A dolgok viszont ezután a négy nap után újabb fordulatot vettek, mivel Jungkookot három napon keresztül nem is láttam. Csak ételt küldetett be a szobába, – amit természetesen zárva tartott, hogy még csak meg se forduljon a fejemben megszökni. Dr. Choi majdnem minden nap eljött hozzám, s neki köszönhetően egyre jobban éreztem magam – nem csak fizikálisan –, hiszen egy rendkívül kedves és szimpatikus embert ismerhettem meg személyében. Bár nem sokat tudtunk beszélgetni, segített nekem, hogy jobban érezzem magam és egy fontos dolgot is hajlandó volt megtenni értem, amiért nem lehettem neki elég hálás.

– De biztos ebben? Nem akarom, hogy bajba kerüljön miattam – haraptam be alsó ajkam miközben enyhén remegő kezeimben fogtam az orvos telefonját, amit azért adott kölcsön, hogy felhívhassam Taemint.

– Ne aggódj, hívd csak fel – biccentett a készülék felé. – Senki sem fogja megtudni – próbált megnyugtatni.

– Nos, rendben – mondtam bizonytalanul és feljebb ültem az ágyban, majd egy feszült sóhaj után be is írtam Taemin számát a telefonba – amit szerencsére fejből tudtam. Pár pillanatig még vonakodtam, mivel, ha ez Jungkook tudtára jut, csak még dühösebb lesz, de aztán a doktor bíztató tekintete, s a Taemin miatt való aggodalom miatt a hívásgombra nyomtam, és alsó ajkam rágcsálva vártam, hogy felvegye a barátom a telefont.

– Halló? – szólt bele Taemin bizalmatlanul a telefonba, mire azonnal egy halvány mosoly kúszott arcomra. – Halló! – szólalt meg újra, miután nem kapott választ. – Most tényleg szívatnak? Vagy maguk telefonos csalók és most szedik le a bankkártyám adatait? – értetlenkedett.

– Persze így biztos le lehet szedni az adataid – feleltem neki, mire szinte láttam lelki szemeim előtt meglepett arcát.

– Jimin? Tényleg te vagy az? Nagyon komolyan? – lelkesült fel teljesen. – Ma akartam menni a rendőrségre, hogy bejelentsem az elrablásod – közölte velem.

– Ne! – tiltakoztam azonnal. – Nehogy megtedd! – pirítottam rá. – Én jól vagyok. Nincs semmi baj – tájékoztattam őt, bár az, amit mondtam kicsit sem tükrözte a valóságot, de nem akartam, hogy aggódjon miattam és valami hülyeséget csináljon. – Te ugye jól vagy és Chan is? – kérdeztem.

stress ~ jikook ✔️Where stories live. Discover now