Gyűlöllek (befejezett)

22

Július 30.

Nos, igen. Ma van vasárnap. Ráadásul délután 17:34 perc ami azt jelenti, hogy megint Rebeka nélkül vagyok.
Mondanám, hogy Dávid után sírós hetem volt, de ez hazugság lenne. Igazság szerint a héten szinte, levegőhöz is alig jutottam úgy jöttek egymás után a programok.

Kedden, Isaval körbevezettük Rebekát a városban, este pedig az egész társaság beült a már törzshelyünkként szolgáló bárba. Szerencsére Rebekát is olyan nagy örömmel fogadták mint engem. Az este végére ki is alakult valami Josh és Rebi között, amiről később alaposan ki is kérdeztem.

Szerdán Isánál és Joshnál tengettük a napot.

Csütörtökön hajókáztunk Danék hajójával, este pedig egy rögtönzött kis tábortüzet csinálva énekelgettünk mindenféle dalt. Mondanom sem kell megfelelő alkohol mennyiséggel, persze.

Pénteken elmentünk együtt vidámparkozni egy kicsit, ahol egy elég kínos szituációba kerültem Márkkal, ugyanis megakart csókolni az óriás keréken, de én sikeresen leállítottam őt, így ebből szerencsére nem lett semmi. Viszont Josh és Rebeka között el csattant egy- két csók a nap végére, ezt bizton állíthatom.

Szombaton egésznap fürdés este pedig egy kis szórakozás az egyik klubban.

Vasárnap pedig egy igazán fájdalmas búcsú Rebekától. Képzeljétek el Josh kijött elé. Olyan romantikus volt, ahogy elbúcsúzott tőle, hogy még az én szívem is majd szét folyt belül.

Dávid egész héten próbálkozott valamilyen szinten kapcsolatba lépni velem, ám én minden szálat elzártam ami vele kapcsolatos lenne.

Éppen filmet néztem amikor Anett nyitott be a szobámba.

- Szia  Olív, nem láttad véletlenül Dávidot?- kérdezte meg tőlem feszülten

- Nem láttam- ráztam meg a fejemet- Miért?- kérdeztem meg tőle zavartan

- Péntek óta haza se jött- mondta ki egy nagyot sóhajtva

- Megkérdezem a barátait hol lehet- mondtam neki, mire ő egy hálás mosollyal az arcán magamra hagyott a szobámban.

Sophiet kezdtem el tárcsázni, ő pedig pár csörgés után fel is vette

- Szia, mizu?- szólt bele a telefonba

- Szia, veletek van Dávid?- kérdeztem meg

- Nem, nincs velünk- szólt bele a telefonba- De ez fura, mert azt mondta minden szar és egyedül akar lenni.- mondta- Mi azt hittük haza megy, de ezek szerint nem tette

- Azt mondtad egyedül?- kérdeztem meg tőle

- Igen, de miért olyan fontos ez?- kérdezte

- Azt hiszem tudom hol van- jelentettem ki- Csak ennyit akartam, köszi

- Oh, akkor nincs mit, szia- szólt bele, mire én is elköszönve tőle leraktam a tefont.

Nincs más lehetőség, muszáj lesz utána mennem. Csak egy helyen lehet és hiába nem akaródzik utána mennem, muszáj lesz.

Telefonomat felkapva ki is rongyoltam a szobámból, felkapva egy papucsot már mentem is ki egyenesen a múltkor megmutatott hely felé.

Felfelé sétálva rájöttem, hogy a papucs volt a valaha volt legrosszabb választásom. Össze vissza csúszkár a lábamon és minden szutyok bele ment, ami csak belemehetett és basztathatta a lábamat.

Felérve a helyhez ide-oda kapkodtam a tekintetemet, majd a szívemre téve a kezemet megnyugodhattam az ügyben, hogy nem kellett hiába felsétálnom idáig, mivel tényleg itt volt. A szakadék szélén üldögélt egy piás üvegből kortyolgatva.

- Mit csinálsz itt?- kérdezte meg tőle, miközben leültem mellé, ő pedig egyből rám kapta a tekintetét

- Lív..- ejtette ki száján nevemet

- Szóval?- kérdeztem meg

- Magányra vágytam- mondta ki, majd egy nagyot kortyolt az üvegből, amit én megfogva elvettem tőle

- El menjek?- kérdeztem meg

-NE- kiáltotta- Úgy értem, ne menj- vette halkabbra a figurát

- Akkor maradok- húztam halvány mosolyra a számat

- Mit keresel itt Lív?- kérdezte

- Téged- mondtam ki- Péntek óta nem jöttél vissza- mondtam neki

- Jah- bólintott- Egy idióta vagyok- temette kezeibe arcát

- Ez mondjuk igaz- bólintottam, mire rám emelte tekintetét

- Elmondani nem tudom, mennyire sajnálom azt az estét Lív- nézett mélyen szemeimbe- Összevesztem anyámmal, aztán Márkkal is..én csak...még a versenyt is elvesztettem, aztán amilyen idóta vagyok még téged is- emelte rám tekintetét

- Miért vesztél össze Márkkal?- kérdeztem meg halkan, kizárva azt amit utána mondott

- Nem olyan lényeges ez most..csak a szokásos- nézett rám egy pillanatra, majd inkább tovább tanulmányozta a vizet

- Nem akarsz vissza jönni?- kérdeztem meg tőle

- Semmi értelme vissza menni, egész nap téged nézni és rájönni mennyire elbasztam- jelentette ki

- Nézd Dávid, nem fogok szépíteni. Tényleg elbasztad a dolgokat. Borzasztóan megbántottál és ezt nem tudom olyan gyorsan megbocsátani. Elhiszem, hogy megbántad, de nekem nem megy ilyen könnyen a megbocsátás. Kell még egy kis idő arra, hogy át gondoljam a dolgokat..és ezt remélem te is megérted- mondtam ki végig a szemébe nézve ezeket a szavakat

- Idő kell neked, felfogtam.. és meg is értem- jelentette ki halkan, majd előre fordulva ugyancsak a vizet kezdte el kémlelni.

------------------------------------------------------

- Milyen filmet nézünk?- huppantam le a kanapéra Márk mellé

- Démonok között?- kérdezte meg mosolyogva

- Áh, jó kis klasszikus- mosolyogtam rá

- Emlékszem mikor először néztük milyen ideges voltál- kezdett el nevetni

- Ez nem is igaz- háborodtam fel, de azért elmosolyodtam

- Dehogy nem, úgy féltél- kezdett el nevetni

- Mintha te nem féltél volna- ütöttem meg őt nevetve, mire megragadva kezemet magához rántott

- Nézzük inkább a filmet, oké?- suttogta vigyorogva, mire én csak bólogatva a tv felé fordultam

-----------------------------------------------------

- Mit néztek?- szólalt meg hirtelen a hátunk mögött Dávid, mire én ugorva egyet megfordultam

- Ne ilyesztgess- kaptam a szívemhez

- Ja, tesó ez nem volt jó- rázta meg a fejét Márk is

- Csak szólni akartam, hogy megjött a pizza, nézett ránk mosolyogva, majd tekintettét tovább vezetve rátalált összefonódott kezünkre, mire egyből lehervadt a mosolya

- Az jó, mert már nagyon éhes vagyok- álltam fel elengedve Márk kezét- Nem jöttök?- néztem felváltva rájuk.

Márk egyből felpattanva vigyorogva közölte velem, hogy mire odaérek megeszi az egészet és már magunkra is hagyott. Én Dávid felé fordulva rá mosolyogtam, ám az ő arca még csak meg sem rezzent. Ugyan olyan kifejezéstelen maradt, mint az lenni szokott.