Gyűlöllek (befejezett)

19

Július 21.

- Várj, Dávid mégis hova megyünk?- kérdeztem eltolva egy nagyobb ágat az arcom elől

- Egy nagyon jó spotra viszlek Szörnyella- kaptam választ a kérdésemre, amivel igazándiból nem igen elégedtem meg

- Jó spot, jó spot- morogtam az orrom alatt

- És.. megérkeztünk- mutatott maga elé, mire én odaérve mellé leesett állal néztem körbe

- Ez...ez gyönyörű- ámultam el teljesen.
Igaz, hogy rohadtul izomlázam lesz később ez miatt a sok séta miatt, de ezért a látványért már megérte.

- Vetkőzz- mondta nekem, majd egyszerűen lekapta a pólóját

- Hogy mivan?- néztem rá kérdőn

- Jól hallottad- bólintott, mire én csak kínosan elnevettem magamat

- Én.. Dávid én most nem..- kezdtem, majd hirtelen megállva sóhajtottam egyet, majd megint belekezdtem- Igazán szívesen ugranék veled, de én most.. Nekem most nem lehet

- Oh..- állt össze neki is a kép, majd megrázva fejét megszólalt- Ne izgasd ezen magad Lív, tudunk itt mást is csinálni- mosolygott rám, majd felém nyújtva kezét várta, hogy belehelyezzem sajátomat.

Mosolyogva megfogtam a kezét, mire ő sétálni kezdett egy árnyékosabb hely felé.

- Itt jó lesz- jelentette ki, majd egyszerűen leült a szikla szélére. Lábát lelógatva a vízfelé. Igaz nem ért bele a lába, ugyanis elég magasan voltunk idefent, de nem baj az.

- Köszönöm- mondtam neki miközben leültem mellé

- Mit is?- fordult felém mosolyogva

- Hogy elhoztál engem erre a helyre- mondtam neki- Azt hiszem még sosem voltam ilyen szép helyen- néztem egyenesen a tengerre, melynek végét nem lehetett meglátni.

- Tizenkét évesen találtam rá erre a helyre- szólalt meg egy nagyot sóhajtva- Te vagy az első akit ide elhoztam- mondta ki, mire én megszorítottam a kezét- Akkor szoktam idejönni, ha magányra vágyom. Olyan csendes és nyugodt ez a hely. Mást sem hallasz csak a tenger zaját.

- Az már biztos- jelentettem ki halkan- Miért mutattad ezt most meg nekem?- fordultam felé, mire ő is felém fordulva mélyen a szemembe nézett

- Mert te vagy az első akinek megakartam ezt mutatni- nyomott egy csókot ajkaimra- Hihetetlen, hogy itt vagy velem- fogta kezeibe arcomat

- Én nem megyek sehova, Dávid- ráztam meg a fejemet- Igaz néha rohadt elviselhetetlen vagy, de én akkor is veled maradok- mosolyogtam rá, mire ő elnevetve magát összekócolta a hajamat

- Ha tudnád mennyire bírom a fejedet Szörnyella- simított ki egy hajtincset a szemem elől

- Oh, ne aggódj ezen- ráztam meg a fejemet- Tudom én azt- mosolyogtam rá, mire egy olyan mosollyal áldott meg engem amitől a szívem, majd kiesett a helyéről

- Hétfőn lesz egy versenyem- szólalt meg hirtelen- Lenne kedved..

- Igen- vágtam rá- Ezt kérdezned sem kell- néztem szemeibe- Mindig igen lesz a válaszom- mosolyogtam rá, mire ő közel hajolva hozzám lágy csókot adott az ajkaimra

- Sophie bír téged- szólalt meg a tengerre nézve

- Hát..én is bírom őt- mondtam neki, mire elhúzta a száját- Mi a baj?- kérdeztem meg

- Semmi csak, úgyértem nem lesz túl fájdalmas?- kérdezte meg

- Mire gondolsz?- néztem rá zavartan

- Ha vége lesz...mármint a nyárnak

- Miért lenne az furcsa?- kérdeztem meg halkan

- Ha nyár végén elmész..ezek az emberek, akik most az életed részei, lehet, hogy soha többé nem látod őket

- Most arra célzol, hogy...- kezdtem, majd megrázva a fejemet be sem fejeztem a mondatot- Szerinted nem lesznek velem ezek az emberek akik most is, ha innen elmegyek?- kérdeztem rá

- Van rá esély, igen- bólintott- Az, hogy most veled vannak, nem jelenti azt, hogy ennek a nyár végeztével nem lesz változása. Mármint, ne érts félre, de nyáron sok ismerőst szerezhet az ember azokon a helyeken ahol jár, de ez nem jelenti azt, hogy az élete részei is maradnak- jelentette ki, majd szemeimbe nézve megkérdezte- Ezt érted, ugye?

- Ahogy ez is csak egy futó kaland mi?- engedtem el a kezét, majd éreztem ahogy könnycseppek homályosítják a látásomat

- Lív..- nézett szemeimbe

- Mindenki vissza az életébe, mi?- nevettem fel gúnyosan- Felfogtam- emeltem fel kezeimet- Te Pesti vagy..én pedig Győri- álltam fel mellőle- Nem fér össze a kettő igaz?- távolodtam el tőle, mire ő gyorsan felállva utánam kapott

- Ne forgasd ki a szavaimat Olív- fogta meg karomat- Én nem ezt...

- Olív?- kérdeztem meg- Semmi Lív, esetleg Szörnyella?

- Hiszen utáltad ezt a nevet- forgatta meg szemeit

- Igazad van- bólintottam, mélyen a szemeibe nézve- Utáltam ezt a nevet, ahogyan téged is- jelentettem ki, majd hátatfordítva kifelé kezdtem igyekezni

- Ne mond ezt Lív..- szólalt meg mögülem- Nem ránk értettem- szaladt utánam

- Pedig eléggé úgy hangzott- töröltem le egy könnycseppet az arcomról- Francba is már- morogtam

- Én..- kezdte

- Hagyd csak a magyarázkodást- szóltam közbe, majd elfordulva tőle sietősebben kezdtem el szedni a lábaimat

- Azt akartam mondani, hogy szeretlek- kiáltott utánam, mire az én lábam ott helyben cserben hagyott. Olyan stoppot vetettem, mint még soha és amilyen lassan csak tudtam, olyan lassan fordultam meg

- Mi?- csak ennyit bírtam kinyögni

- Ez az igazság- bólintott- A bárban...

- Mi volt a bárban?- kérdeztem meg

- Tudtam ki vagy Lív- jött hozzám közelebb- Amióta élek tudom ki vagy- jelentette ki mélyen a szemeimbe nézve- Tudod te milyen rossz volt, hogy azt se tudod ki vagyok?- kérdezte meg- Senki még csak egy fotót se mutatott rólam neked, míg az idióta öcsémet még ismerted is- mondta ki- Tudod te milyen érzés volt az, hogy oda megyek hozzád, hogy bevágódjak és mégcsak azt se tudod ki vagyok?

- De hát..

- Igen Lív..angolul beszéltem hozzád, ennek meg is van az oka, de ez most lényegtelen. A lényeg az, hogy szeretlek. Eddig csak tetszettél. A képek amiken láttalak, mindig mosolyt csaltak az arcomra.- tárta szét a karját- Mióta, pedig megismertelek meg is szerettelek- nézett mélyen szemeimbe, majd elnevette magát- Látod milyen romantikus lettem miattad?- kérdezte, mire én csak odafutva hozzá szorosan megöleltem.
Dávid engem szorosan a karjaiba zárva egy puszit nyomott a homlokomra.

- Ígérd meg- mondtam ki- Ígérd meg, hogy ami köztünk van az nem ér véget a nyárral

- Megígérem Szörnyella- nyomott egy csókot ajkaimra- Annyiszor fogsz engem látni a nyár végeztével, hogy könyörögni fogsz azért, hogy hagyjalak békén- mosolygott rám

- Azért matrica ne legyél- néztem rá vigyorogva

- Túl romantikus?- húzta el a száját

- Egy kicsit- bólintottam vigyorogva- De nem baj- ráztam meg a fejemet- Szeretem a romantikus Dávidot- öleltem magamhoz- Főleg, mert egyáltalán nem ilyen vagy- motyogtam pólójába

- Te más vagy- szólalt meg- és ezt sose felejtsd el- mondta ki, majd eltolva magától csókot lehelt ajkaimra.