Hirtelen

9.

Arina Moretti

2023.05.03.

Péntek délben hatalmas megkönnyebbüléssel a mellkasomban léptem ki az egyetem főbejáratán, magam mögött hagyva - remélhetőleg véglegesen - a tanulmányaimmal járó rengeteg stresszt és gyomorgörcsöt. Hihetetlen, de mindössze pár óra alatt megszabadultam a három év alatt összegyűjtött ólomsúlyú gondolattól. Végre nem agyaltam azon, miből kell másnapra vagy a következő hétre készülni, mi az, amit elfelejthettem, milyen vizsgáim lesznek a következő hónap során vagy mi az, amit sürgősen be kell fejeznem. Képletesen ugyan, de kilókkal könnyebbnek éreztem magamat, mint reggel nyolckor, amikor beültem a vizsgabizottság elé. A fejem tetejéről a szemeim elé húztam a fekete keretes napszemüvegem és boldogan szedtem a lábam a barátnőm kávézója felé.

- Clem, légyszíves vedd át a hármas asztalt, akadt egy kis dolgom. - hallottam meg az ismerős hangot a világos barna pult mögül, amint beléptem az üzletbe és megláttam Biancát. Amint kiadta a feladatot Clementnek, az egyik felszolgáló lánynak, sikítva ugrott a nyakamba. - Túl vagy rajta? - kérdezte izgatottan.

- Igen, remélem.

- Biztos vagyok benne, hogy jól sikerült, egy csomót tanultál rá. Állj hozzá pozitívan, ahogy a herceged mondta.

- Nem a hercegem.

- Óh, dehogyisnem. Mesélj el mindent! Könnyű tételt húztál ki? Nagyon köcsögök voltak a vizsgáztatók? Mennyi ideig tartott? - zúdította rám a kérdéseit, amik jóformán el sem jutottak az agyamig.

- Egyesével, ha lehet. Fel se fogtam őket. - nevettem a lány izgatottságán.

- Jól van, na. Szóval jó tételt húztál ki?

- Mondhatni. Kellett néhány pillanat, mire összeszedtem magam, de megvolt. Nagyjából másfél óra alatt végeztem is az egésszel, csak még be kellett ugranom a titkárságra elintézni néhány papírt.

- Este meg kell ünnepelnünk, hogy végre szabad vagy! Bezárok és hét után picivel ottvagyok nálad.

- Nincs sok kedvem hozzá, nem lehetne holnap? - semmi kedvem nem volt kimozdulni.

- Hetek óta a lakásodban savanyodsz, nem voltál sehol. Holnap este amúgy is randim van, ma megyünk. Nincs apelláta.

- Ez nem igaz. A hétvégén haza mentem anyáékhoz, utána meg Arthurral voltam.

- Az nem ugyan az. Hét után ott fogok állni az ajtód előtt.

- Jó, legyen. Kell segítség itt? - kérdeztem tőle. Ma hivatalosan nem dolgoztam volna, mert nem tudtam, mennyi ideig tart a vizsga, így inkább kivettem egy szabadnapot.

- Nem, kösz, most megleszünk, alig vannak ma. Menj csak haza, pihenj le, mert este kirúgunk a hámból. Majd találkozunk.

Még váltottunk pár szót, majd hazafelé vettem az irányt. A lakásomba belépve lerúgtam a lábamról a fekete magassarkú cipőmet, felvettem a legkényelmesebb itthoni ruhadarabjaimat, a dohányzóasztalra készítettem egy pohár narancslevet és egy kis tálba némi grissinit, majd ledőltem a kanapéra, hogy azt tegyem, amire már hónapok óta nem volt időm. Bekapcsoltam az egyik kedvenc filmemet, ami bár van vagy húsz éves, de a szememben egy örök klasszikus marad. A tévé lapos képernyőjén megjelentek a Napsütötte Toszkána első képkockái, én pedig átadtadva magam a film hangulatának magamra húztam egy világos takarót a kanapé karfájáról.

A film szereplőlistájára ébredtem, ahogy a fekete képernyőn sorra tűntek fel a fehérrel írott nevek. Nagyszerű, elaludtam... Megdörzsöltem a szemeimet és erőt véve magamon a telefonomért nyúltam. Akkor realizáltam, hogy közel két órát aludtam. Három nem fogadott hívás és egy olvasatlan üzenet várt, az utóbbi Tőle.