Hirtelen

7.

Arina Moretti
2023.04.24.

- Indulhatunk? - kérdezte Arthur, miután betettük a hátizsákomat a fekete Alfa Romeo csomagtartójába és beültünk az elképesztően kényelmes bőrülésekre.

- Igen. Mégegyszer köszi, hogy elviszel.

- Ugyan, nem tesz semmit. - vonta meg a sok edzéstől széles vállát, amin megfeszült a fekete póló anyaga. - Mit csináltál ma?

- Egész álló nap az egyetemen voltam, nemrég értem csak haza, aztán bedobtam néhány ruhát a táskámba és most itt vagyok. Röviden ennyit, de az a pár óra, amíg a vizsgákra tanultunk, felért egy örökkévalósággal. Te?

- Reggel elmentem futni, aztán még edzettem egyet. Szimulátoroztam és ebédeltem. Kb ennyi.

Időközben elhagytuk Monacot és a part menti főútról felkanyarodott a Genova felé tartó autópályára.

- Mihez kezdesz, ha megvan a diploma?

- Maradok a kávézóban, amíg fel nem vesznek valahova ezzel a végzettséggel. Ha meg nem jön össze, lehet, hogy hazaköltözöm és besegítek a cégben.

- Az autószerelő műhelyben?

- Nem, az anyai ági nagyszüleimnek volt egy vállalkozása, amit a haláluk után anya a nagybátyámmal együtt örökölt meg. Ő intézi a cég vezetését, mármint ennek az egésznek a jogi oldalát, átnézi a szerződéseket meg ilyenek. Biztosan nekem is akad majd munka, ha nem jön össze az élet itt Monacoban. - hát igen, akármennyire is szeretem a motorolaj szagú műhelyt, nem az abból befolyó összegből tudtam Monte-Carlóba költözni. A nagyszüleim kezdetben a társtulajdonosai voltak egy genovai vendéglőnek, ami az évek során egy méretes hotellé nőtte ki magát, és amint kezdett beindulni a turizmus a városban, mindent egy lapra feltéve felvásárolták az egészet. Nem igazán szerettem, sőt egyáltalán nem szerettem kimondani, hogy a családom egy komplett hotel birtokosa, mert tőlem ez egészen távol állt, de a tudat, hogy egy stabil anyagi hátteret biztosít nekünk, azért jól esett.

- Tényleg, mit is mondtál? Mikor vizsgázol?

- Egy hét múlva, addig meg lerágom a körmöm.

- Ne idegeskedj rajta annyit, árt a szépségednek.

- Szépégemnek? - kérdeztem hitetlenkedve, ugyanis két éve nem igazán éreztem jól magam a bőrömben. Ezalól kivételnek számítnak azok az alkalmak, amikor Arthurral vagy a családommal vagyok, magyarán pozitív emberekkel veszem körül magam.

- Igen. - felelte könnyedén, mire valahogy sokkal érdekesebbnek tűnt a farmerem mintázata, ahogy a tornacipőm orra is.

- Nem tartom magam annak... Mindegy... Alapvetően nem izgulok a dolgok miatt, de egy ismerősömet háromszor buktatta meg egy tanár az államvizsgán és emiatt plusz két évig dekkolhatott az orvosi egyetemen, ahelyett, hogy dolgozott volna vagy a férjére figyelhetett volna. Fogalmam sincs miért meséltem el... Arthur, én nem akarok úgy járni, mint ő...

- Ne aggódj... Menni fog. Tudom. Könnyedén túl leszel rajtuk és hamarosan a kezedben tarthatod a diplomádat. Nem régóta ismerlek, de az már feltűnt, hogy mennyire szorgalmasan készülsz és mennyit tanulsz. Én két héttel a töri érettségi előtt jöttem rá, hogy nem ártana tanulni, ezzel szemben te szinte csak a könyveidet bújod.

- Ja.. Szinte... De azért egész sok időt töltöttünk együtt az elmúlt két hétben...

- Annyi pihenés mindenkinek jár. Különben is, ennek a pofinak képtelenség ellent mondani.

- És még szerény is vagy... Azt ki ne felejtsd.

- Jó, hogy szólsz, az egyik kedvenc tulajdonságom magamban... - mondta rám nézve egy fülig érő vigyor és egy grimasz kíséretében, ami csak tetőzte, hogy nevessek az enyhén egoista megszólalásain.