Cseszd Meg! {+18}

8.

Trinity:
- Azt kapard le! - szólok rá Ezrára az égett pirítósát látva.
A fiú megmerevedik, miközben a vajért nyúl, így a keze megáll a levegőben, majd felvont szemöldökkel felém fordul.
- Ugye csak viccelsz?
Bármennyire is vicces látni az arcát, ebben a témában nem szoktam poénkodni.
- Hónapokig kellett anno keményen diétáznom, hogy ne kelljen megműteni és kivezetni a vastagbelem, majd mégis divertikulitiszem lett, amibe majdnem belehaltam, hónapokig sztómazsákkal éltem és a visszavezetés után még majdnem egy évig diétáznom kellett - rázom a fejem. - Végighallgattam két különböző dietetikustól, hogy miket ehetek és miket nem, és hogy miért nem jó az égett pirítós. Nem bírjuk megemészteni a kátrányt, ami rajta van - bökök a kezében tartott szelet felé, majd kiveszek egy kést a fiókból. - Kapard le róla az égett részt, vagy csinálj újat, de biztos, hogy nem hagyom, hogy megedd azt a szeletet. Ilyennel nem viccelek.
Volt idő, amikor képtelen lettem volna mindazt elmondani, amit most összefoglaltam néhány mondatban. Szégyelltem magam és a hegeket a hasamon, de ma már nem esik nehezemre beszélni a betegségről, ami egyszer majdnem elvitt még évekkel ezelőtt.
Nem mondom, hogy sokkal könnyebb lett, hiszen néha a mai napig félek megenni valamit, amit akkor nem lehetett és ahányszor fáj a hasam, vagy feszül a hegem egy-egy időjárás változásnál, megijedek, hogy baj van és sírni tudnék olyankor, de már el merem mesélni a történetemet, hiszen annak köszönhetem, hogy az orvosit választottam. Az, hogy akkor megmentette a sebész az életemet, ráébresztett, hogy én is ezt akarom tenni: segíteni másokon, életeket menteni. És nem hagyni, hogy mások az én helyzetembe kerüljenek. Persze tudom, hogy nem irányíthatok mindent, de ha csak ennyivel is hozzátettem ahhoz, hogy Ezra egészséges maradjon, akkor volt értelme.
Vannak olyan emlékek, amiket sosem fogok kiheverni teljesen és a gondolat is mindig ott lebeg majd felettem, hogy egyszer majdnem meghaltam, de már nem lovagolok úgy ezen, mint régen. Bár az is igaz, hogy a hegek eléggé érzékeny pontok a számomra, nem véletlen borított ki anno, amikor az egyik seggfej, akinek nemet mondtam, miután bepróbálkozott, azzal állt bosszút, hogy azt terjesztette az egyetemen, hogy azért vannak a hegek rajtam, mert a dékán felcsinált, majd azzal fenyegetett, hogy kicsap, ha nem vetetem el a babát. Mintha az abortusznak, vagy a császármetszésnek ilyen hegei lennének...
Ma már tudom, hogy igazából csak magát járatta le azzal, hogy bebizonyította, hogy ennyire hülye a biológiához és az emberi testhez, de akkor komolyan kikészített. De legalább ezzel megtörte a jeget Charity és köztem és összehozott minket, őt meg kicsapták.
A lényeg, hogy az, hogy majdnem egy évet sztómával kellett élnem, örökké megmarad bennem és régen nem is bírtam elviselni a hegeket, de ma már inkább vagyok büszke rájuk, minthogy szégyellném őket.
A fiú nagyot nyel, majd elveszi tőlem a kést és a kukához megy, hogy lekaparja az égett részeket.
- Nem tudtam, hogy ilyet kellett átélned - feleli halkan, de én megint megrázom a fejem.
Nem akarom, hogy sajnáljon.
- Rég volt, már jól vagyok, azóta voltam vizsgálatokon, nincs bajom, ehetek megint rendesen mindent, még ha én mértéket is tartok. De vannak dolgok, amik örökké bennem maradnak majd ezzel kapcsolatban. De hé, ne nézz így rám, már egészséges vagyok - mosolygok rá, amikor meglátom a szemében az aggodalmat. - Különben sincs miért panaszkodnom, bombázó vagyok, nem igaz? A hegek csak még szexibbé tettek - vigyorodom el, ami szerencsére őt is megmosolyogtatja.
- Az nem is kétség, szépségem, tényleg igazi bombázó vagy.
Az előnye annak, ha az ember négy ilyen sráccal lakik együtt, hogy az egóját mindig van, aki simogatja. Mondjuk nem bánnám, ha Ryder nem próbálná az egómat simogatni, mert ahogy ő teszi, az csak idegesítő, főleg azok után, amit gólya korunkban tett. Pontosan oda szúrt, ahol tudta, hogy az egyik legjobban fog fájni, ezek után pedig nincs joga nyomulni. Bárcsak ő is így látná ezt, ugyanis a tegnapi mutatványa, ahogy rám rontott a fürdőben, csak azt támasztotta alá, amit eddig is tudtam: hogy egy ordas nagy seggfej, nulla önmegtartóztatással, aki azt hiszi, hogy mindenki érte létezik. Kár, hogy a testem másképp vélekedik róla és reagál rá még mindig, de remélhetőleg a tegnap este után már nem így lesz.
Ezra, mintha csak a fejemben olvasna, megint megszólal:
- Tényleg, ha már itt tartunk, hol a tegnapi hódításod?
- Ma este dolgozik a bárban, úgyhogy haza kellett mennie, hogy összeszedje magát és tudjon még aludni egyet a műszakja előtt, ezért is vagyok fent. Kiengedtem, aztán hallottam, hogy ti is fent vagytok és készültök edzésre, szóval gondoltam, hogy csatlakozom a reggelizéshez.
Tegnap este nem sokat aludtunk, most mégis úgy érzem magam, mint aki teljesen kipihente a hetek óta őt nyomó fáradalmait. Maxszel remek estém volt és amennyire izgultam, annyira sült el jól a dolog a végén.
- Jól érezted magad? - lép be a konyhába Warren menetkészen, majd a pulthoz lép egy kávéért és valami kajáért az edzés előttre.
- Nagyon - kevergetem a gyümölcsökkel megszórt zabkásámat - Charitynek igaza volt, tényleg rám fért a randizás, hogy kikapcsoljak egy kicsit. És Max is rendes srác, sikerült teljesen elterelnie a figyelmemet a sok stresszről, ami nyomasztott.
- Remélem, hogy igazi úriember volt - a gúnyos megjegyzésre felkapom a fejem a mély, rekedtes hang irányába, amitől, minő meglepetés, azonnal megint befeszülök. - Kinyitotta neked az ajtót, kihúzta a széket, odaadta a kabátját, amikor fáztál és átemelt a pocsolyákon, meg minden nyálas szarságot megcsinált, amit ilyenkor kell?
Ryder mogorva ábrázatától szinte azonnal elszáll a jókedvem és visszatér a bosszúság.
Azok után, hogy rám tört tegnap a zuhany alatt, még tényleg neki van képe szemétkedni?
A konyhában megfagy a levegő és a könnyed hangulat egy pillanat alatt eltűnik.
- Valóban kinyitotta nekem az ajtót és előre engedett - felelem keményen - és igen, kihúzta nekem a széket.
- Fantasztikus - horkant fel szarkasztikusan, miközben a kávéfőzőhöz megy. - Biztos egy igazi főnyeremény.
Ha nem ismerném és nem tudnám, hogy mennyire el van szállva magától, akkor azt hinném, hogy féltékeny, de Rydert egy nő sem érdekli annyira, hogy eljusson oda, hogy féltékeny legyen, ha azt egy másik férfi is megközelíti.
- Ennyire nem komoly a dolog - csúszik ki a számon, bár nem tudom, hogy miért osztottam meg ezt vele.
- Nahát, akkor ezek szerint Max mégsem volt annyira jó az ágyban? Pedig nekem úgy tűnt, hogy élvezitek egymás társaságát.
A megjegyzésétől elvörösödöm, de nem azért, mert zavarba jövök, hanem, mert felmegy bennem a pumpa.
Mégis kinek képzeli ez magát?
- Komolyan te akarsz nekem megjegyzéseket tenni a hangerőre, amikor a múltkor a nappali közepén döngettél egy hokimuffot, aki úgy visítozott, hogy még Bostonban is hallották? - szorulnak ökölbe a kezeim és bár egyenesen Ryderre nézek, a szemem sarkából látom, hogy Warren és Ezra ugrásra készen állnak, ha esetleg szét kellene választani minket, mert egymásnak mennénk.
Szívem szerint jól leordítanám a fejét, de Charity még alszik - nem tudom, hogy hogy nem ébred fel arra soha, ahogy Zack készülődik - és nem akarom felébreszteni. Tisztelem mások alvásigényét és nem áll szándékomban direkt zavarni azt.
- Erről van szó? Visszavágtál, mert a múltkor Kaylee-vel hangosak voltunk?
- Szerinted ennyire érdekelt, hogy azzal a csajjal keféltél? - szakad ki belőlem gúnyos kacaj. - Jesszusom, ennyire gyerekesnek nézel, hogy azt hiszed, hogy azért hozok hozzánk pasit, hogy neked visszavágjak? Az fel sem merült benned, hogy magam miatt tettem? Nem a te hülye tanácsod volt, hogy élvezzem az életet? Akkor meg mi a fene bajod van most, Ryder? - állok fel és közvetlen elé lépek.
A kezem remeg, ahogy a hajamba túrok. Annyira kivagyok ettől a sráctól, hogy az valami hihetetlen. Arról papol nekem, hogy túlságosan stresszelek a suli miatt és vissza kéne vennem abból, hogy hajtom magam, közben meg nem veszi észre, hogy ő az, aki igazán stresszel engem és kicsinál idegileg, nem az anatómia tankönyvem.
Alapvetően higgadt ember vagyok, nem szoktam kiabálni és veszekedni, mindig igyekszem nyugodt maradni és nem drámázni, mégis, mióta beköltöztünk, Ryder többször is elérte, hogy teljesen kiboruljak. Ennyire kikészít és így előhozza a rosszabbik énem.
- Nem is tudom, talán az, hogy a kocsimban kellett aludnom, mert olyan hangosak voltatok, hogy nem tudtam megmaradni a szobámban és az autómban is csak néhány órát bírtam aludni, mielőtt megszólalt az ébresztőm - néz farkasszemet velem.
Égkék szemeiben frusztrációt, dühöt és... nem hiszem el... mintha mégiscsak féltékenység csillanna meg az előbbi két érzelem mellett. De biztos, hogy csak képzelődőm, az lehetetlen, hogy Ryder Fitzgerald féltékeny legyen egy idegen srácra, amiért az velem kezd. Hiszen közünk nincs egymáshoz azon kívül, hogy lakótársak vagyunk és én ki nem állhatom őt és ezt tudja is. Bár néha az az érzésem, hogy nem hiszi el, hogy valóban mennyire nem bírom őt. Mármint én mennyire nem bírom, a testem már más tészta...
Mégis attól, hogy miattam nem tudott aludni, elönt a bűntudat. Én tényleg szoktam figyelni arra, hogy ne zavarjak másokat a pihenésükben, főleg a srácokat, akiknek tudom, hogy van, hogy reggelente edzésük van. Ráadásul eszemben sem volt ingyen műsort adni nekik, főleg nem Rydernek. A tény, hogy a kocsiban kellett aludnia, jobban összeszorítja a mellkasom, mint azt kellene.
- Nem akartam, hogy ez legyen belőle - nyelek nagyot, meg nem szakítva a szemkontaktust. - Ne haragudj.
Komolyan gondolom, amit mondok és tényleg sajnálom, de Rydernek megint sikerül bebizonyítania, hogy mekkora seggfej, ugyanis ahelyett, hogy elfogadná a bocsánatkérésem, biccent egyet és azt mondja:
- Ja, hát, úgy néz ki, hogy kettőnk közül nem csak én tudok hibázni és kárt okozni a másiknak.
Ezt nem hiszem el! Komolyan van képe összehasonlítani ezt az esetet azzal, hogy ő mennyire megbántott?
Képes egy kocsiban alvást egyenlő szintre emelni azzal, hogy én órákig zokogtam, amiért megbántott egy egyébként csodálatos este után. Hogy lehet valaki ekkora seggfej?!
- Cseszd meg, Ryder! Ugye nem mondod komolyan, hogy ez szerinted akkora szemétség volt, mint amekorra az volt, amit te tettél? - szorul ismét ökölbe a kezem.
Képtelen vagyok megszakítani a szemkontaktust vele és ettől egyre csak nő a feszültség a konyhában. Szinte, mintha puskák ropognának körülöttünk.
- Miért ne? Zavar, hogy te sem vagy tökéletes? - vág vissza.
Még életemben nem láttam ennyire szar állapotban. A negatív érzelmek csak úgy villognak a szemében és a tökéletes vonásai megkeményednek.
- Baszki! - bukik ki Ezrából Ryder mögött.
- Nem fogok bocsánatot kérni azért, mert jól éreztem magam és végképp nem fogom szarul érezni magam miatta - feszülök be én is egyre jobban. - Azt sajnálom, hogy neked emiatt a kocsiban kellett aludnod, de elhiheted, hogy nem úgy terveztem, hogy száműzlek a saját szobádból. Nem tudtam, hogy ennyire felhallatszunk, eszembe sem jutott volna ingyen műsort adni neked.
Próbálom uralni a hangom, hogy ne remegjen és ne is kezdjek hangosabban beszélni Charity miatt, de egyre nehezebb, minél jobban feszíti a húrt Ryder.
- Hát pedig sikerült! Megtudhattam, hogy Max igazi csődör, ahelyett, hogy szunyálhattam volna. Most háromszor jobban kell figyelnem majd, hogy ne taknyoljak el a jégen, olyan szinten zombi vagyok.
Komolyan nem tudom eldönteni, hogy mi zavarja jobban. Az, hogy nem tudott aludni, vagy hogy jól éreztem magam Maxszel tegnap, de bármelyik is a megoldás, marhára nem fair, hogy így beszél most velem.
- Basszus, bekopoghattál volna, hogy vegyünk vissza - tárom szét a karjaim, mire ő gúnyosan felnevet.
- Na persze! Hogy aztán letépd a tökeimet, mert szólni mertem, mint ahogy azt megteszed minden egyes tettemért és szavamért?
Hátrébb hőkölök a szavaitól, bármennyire is nem szeretnék és valami a mellkasomba nyillal.
A fenébe is!
Én nem bírom őt, összetört egyszer és nem akarom, hogy megint megtegye. Mindig kihozza belőlem a legrosszabbat és kicsinál azzal, hogy úgy tesz, mintha minden rendben lenne és két évvel ezelőtt nem okozott volna komoly fájdalmat. De akkor most miért érzem rosszul magam attól, amit mondott?
Mert nem akarok olyan lenni, mint ő. Ez lehet a megoldás. Nem akarok neki kárt okozni, nem akarok az ő szintjére süllyedni. Meg kell tanulnom visszafogni magam, hogy ne legyek olyan hárpia, mint amilyennek most beállított.
És bocsánatot kell kérnem. Ha ő képes volt rá, amikor a nappaliban zajongott azzal a csajjal, akkor én is.
Nagyot nyelek, hogy megnedvesítsem a torkom, ami hirtelen kiszáradt.
- Sajnálom - nyögöm ki halkan. - Nem akartam kellemetlenséget okozni neked, sem pedig felidegesíteni. Tényleg nem tudtam, hogy ennyire hangosak vagyunk, legközelebb jobban figyelek.
Ryder szemében a feszültség enyhül valamennyit és valamelyest a megfeszült teste is kienged.
- Kösz - biccent egyet - értékelem.
Nem mondta, hogy megbocsájt és nem vagyunk jóban, de megértem. Én sem mondtam, hogy elfogadom a bocsánatkérést, amikor ő állt ugyanígy elém a Kaylee-vel történtek után, de legalább már nem lángol mind a kettőnk tekintete.
Ellenben a gombóc szorongatja a torkomat és a szemem is mintha égne.
Basszus, ugye nem fogok sírni?
Tudtam, hogy ez az együttlakás állati nagy hülyeség, de most még nehezebbnek tűnik, mint az elején.
- Hé, haver - szólal meg halkan Ezra - mi lenne, ha mi elindulnánk a stadionhoz és beugranánk a falatozóba valami reggeliért?
Nem tudom, hogy Ezra neki, vagy nekem, esetleg maguknak akar segíteni, de jól esik, hogy próbálkozik. Valamint eléri, hogy elszakítsam a tekintetem a fiúról.
- Dehogy, miattam ne rohanjatok el - erőltetek mosolyt magamra - majd én megeszem a reggelimet a szobámban - veszem fel a tányérom.
Mielőtt elindulnék kifelé, még vetek egy pillantást Ryderre, akinek ezúttal pánik ül ki az arcára.
- Trinity... - szól utánam, de megrázom a fejem.
- Még egyszer bocs - szakítom félbe. - Jó étvágyat nektek és jó edzést - köszönök el, majd már itt sem vagyok.
Bezárkózom a szobámba és visszanyelem a könnyeimet.
Én nem bírom őt. A legrosszabb hatással van rám és most csak a kevés alvás miatt égett a szemem. Minden a lehető legnagyobb rendben.
De valamit ki kell találnunk erre a helyzetre, mert ez a légkör így senkinek nem jó.
Nagy levegő! És ne is figyelj a mellkasodban lévő fájdalomra. - szól rám a belső hangom, aki a józanság talaján szokott tartani.
- Jól vagyok - motyogom magam elé, de félreteszem a reggelimet, mert valahogy elment az étvágyam.
Jobb lesz, ha visszatérek ahhoz, hogy minél kevesebbet jövök ki a szobámból és beszélek Ryderrel, hogy ne legyen több konfliktus.