Ꭺ ᏦᎪᎷᎬᎡᎪ ᏦᎬ́Ͳ ϴᏞᎠᎪᏞᎪ́Ν

ҒϴᎡᎷᎪ́Տ ᏦᏆՏᏞᎪ́ΝᎽ

2021. 07. 06.

-Szerintem lassan mennünk kellene.-szólalt meg hirtelen Áron.

-De még szinte csak most jöttünk.-lepődtem meg és próbáltam visszatartani, ne rohanjon.

-Nem szeretnélek feltartani. Amúgy is még egy helyre be kellene ugranunk, utána pedig dolgom van.

Érezhetően megfagyott a levegő, amiért magamat kezdtem hibáztatni...Hiába akartam marasztalni, ő menni akart.
Összepakolás közben, Sebastian hívott, én pedig nem tudtam mit csináljak, felvegyem-e vagy sem?

-Szia Seb.-vettem fel éppen mielőtt lerakta volna.

-Szia életem! Hogy vagy, mi újság veled?

-Jól vagyok, köszönöm, ott mennyi az idő? Hogyhogy hívsz?-a kérdésem teljesen őszinte volt. Meglepődtem hogy felhívott.

-Nemsokára kezdünk, aztán még vannak kis fennakadások, addig gondoltam felhívlak. Mit csinálsz?-beszélt boldogan.

-Semmi különöset.

-Naa, valamit csak csinálsz. Mesélj, hogy vagy? Vagy, zavarok? Valakivel együtt vagy?

-Igen, most annyira nem jó, estére felhívlak, ha neked jó lesz.

-Nem tudom, hogy fogunk ma haladni, de ha lesz rá időm, akkor természetesen felveszem neked. Azért remélem tényleg jól vagy.-milyen érdekes, végre eszébe jutott már, hogy van egy barátnője...

-Jól vagyok, igen.

-Rendben, ennek örülök, akkor szia.

-Szia.

A kocsiba beültünk, majd elindultunk vissza a városba. Áron adta az instrukciókat, hogy hol merre forduljak, majd a végállomás, egy régiesebb, de szépen rendben tartott házikó volt.

-Most hova jöttünk?-kérdeztem értetlenül.

-A nagyszüleimhez.

Egy pillanatra megtorpantam. Pár családi rendezvényen találkoztam a nagymamájával, talán kétszer a nagyapájával, szóval nem értettem, milyen indíttatásból jöttünk ide.
Ment elől, én pedig utána. A házba belépve egy apró előszoba fogadott, majd onnan beljebb léptünk és ott volt a konyha és ebédlő.

-Végre már hogy itt vagytok.-fogadott nagy örömmel Lujza mama.

-Mondtam Nagyi, hogy délután fogunk jönni.-rázta meg a fejét Áron.

-A süti nemrég készült el. Frissen szedett meggy a fáról. Vigyázzatok vele, mert nagyon meleg.-tett le egy nagy tálca meggyes pitét az asztalra, majd intett, hogy üljünk is le.

Én udvariasan helyet foglaltam, majd vettem is egy süteményt.

-Jázminkám, olyan régen találkoztunk már. Mesélj magadról. Nem mintha nem hallanánk persze eleget rólad a városban, de azért mesélj, hogy vagy.

-Nagyon jól, köszönöm a kérdést, munka van és pihenés. De jelenleg minden tökéletes az életemben. Ennek nagyon örülök.

-Pista gyere már! Nézd ki van itt.-intett az ajtó felé, ahol épp akkor lépett be Áron nagyapja.-Ezt örömmel hallom angyalom. És a barátod, Amerikában van igaz?

-Nagyi, erre semmi szükség.-szólalt meg végre Áron.

-Igen, Amerikában forgat.

-Mondom én ennek a fiúnak is,  főleg mióta megvolt a műtéte, hogy kereshetne már magának valakit. Ne legyen magában.-simogatta meg Áron karját Lujzika.

-Milyen műtét?-néztem kérdőn.

-Hanyagoljuk ezt a témát.-fordult el Áron.

-Szia Jázmin.-köszöntött közben Pista bácsi.

-Üdvözlöm Pista bá'-t. Működnek még az orgonák?-kérdeztem mosolyogva.

-De még mennyire. El nem lehet szakítani onnan őt. Állandóan azokon játszik. Ha nem, akkor bütyköli őket. Még csak vasárnaponként se ér rá, akkor meg ugye kántor.-panaszkodott Lujzika néni.

-Ennyi bajod legyen drágám. Legalább keveset látsz, így nem tudsz megunni.-szórakozott a Papa, Áronnal pedig felnevettünk. De főleg azon, amilyen arcot vágott a kedves nagymama.
Áron intett a fejével, hogy menjünk valamerre, hagyjuk az időseket.
A konyhából kiléptünk az előszobába, onnan balra mentünk tovább, ahol egy kisebb orgona foglalt helyet, 2 zongorával együtt.

-Itt aztán van hangszer.-néztem körbe lenyűgözve. A fal kék színű volt, a boltívek pedig arany színűek. Olyan érzésem volt, mintha egy kis kápolnába léptem volna be.

-Szeretnél játszani valamin?

-Nem igazán tudok zongorázni. Orgonálni pedig főleg nem.-ráztam meg a fejemet.

-Gyere, próbáld ki.

Igazából nem sokban különbözött a zongorától, csak ennek két sor billentyűzete és több pedálja volt. De nagyon szép hangot adott ki, amikor lenyomtam egy billentyűt.

-Milyen műtétet mondott a nagymamád?-tértem vissza a már korábban említett témához.

-Semmi fontos műtét nem volt.-terelte a szót.

-Áron. Légy szíves. Ne titkold előttem.-néztem mélyen, őszintén a szemébe. Ez tényleg csak a baráti aggódás volt részemről. Egy mély levegőt vett, majd belekezdett.

-Csak azt vettem észre magamon, egy átlagos napon, hogy nagyon fáj a tüdőm. Szúrt és alig kaptam levegőt.
De először úgy voltam vele, biztos csak beszorult a levegő. Húztam pár napig, hogy elmenjek orvoshoz, de egyre rosszabbul lettem. Majd mikor már tényleg alig bírtam felkelni, akkor elmentem a dokihoz, aki sürgősen elküldött a kórházba. Ott röntgent csináltak és meglátták, hogy kilyukadt a tüdőm, egy kb 2mm-es helyen.
Hirtelen nem tudták, ezzel mit kellene kezdeni, az okát se tudták megállapítani, hogy miért lyukadt ki.
Két nap múlva megműtöttek, azt az ,,elhalt,, részt kivágták. Röviden ennyi történt. Azóta vigyáznom kell, mennyire erőltetem meg magam, valamint fél évente újabb ellenőrzésre kell mennem.

A döbbenettől meg se tudtam szólalni. 26.éve hogy élek, de egyszer nem hallottam olyanról, hogy valakinek kilyukadt volna a tüdeje...

-Mikor történt ez?-hirtelen csak ennyi jutott eszembe.

-2 éve.-hajtotta le a fejét- A család nagyon megijedt, hogy mi lesz velem, de nagyon profi orvosokhoz vittek, akik kezelték a problémát.

-De akkor ez mégegyszer újra már nem történhet meg ugye?

-Dehogynem. Bármikor, egy másik ponton újra megtörténhet sajnos.

-Nagyon sajnálom Áron.-léptem közelebb, hogy megöleljem.

-Örülök, hogy megoszthattam veled.

Sziasztok kedvesek!🤗
Rég írtam már így bármit is, de képzeljétek, már igaz 2 hete lassan, de túl vagyok az érettségin🙏🏻. Ez azért hihetetlen, mert amikor elkezdtem ezt az egész wattpadozást, kb akkor voltam 9.-es, most pedig már egyetemre készülök és még mindig itt vagyok.
Ti is itt vagytok, amiért nagyon hálás vagyok nektek!🤍