Etalon

TIZENNÉGY

- "Everybody knows that I want ya

If you want me, baby show me" - dúdolásztam a véleményem szerinti legjobb Big Time Rush számot, miközben igyekeztem egyensúlyban maradni és nem pofával előre dőlni, mivel eléggé begörnyedt pózban igyekeztem befotózni a szőnyegemen beállított ruhadarabot, hogy tökéletes képet tudjak lőni róla, ezzel is elősegítve a mihamarabbi eladását. Nyilván rettenet a világítás meg a fényviszonyok a szobámban, csak ez volt az egyetlen opció, amivel viszonylag esztétikus fotót tudtam lőni.

- Figyelj csak Gerda... - trappolt be Luca a szobámba mamuszban, mire csak mintha mindennapi szituáció lenne, hogy húz előre a gravitáció, teljes nyugodalommal fordultam felé. Bezzeg ő, teljesen lefagyott, ahogyan felmérte a körülményeket. -...mit csinálsz?

- Fotózom be ezeket - böktem a már kisebbik kupac mellé, amit sikeresen tudtam rendezni, ahogyan Stefi lelépett. Igazából miután lerendezte Konrádot és "ne zavarjanak" üzemmódba tette át helyettem a telefonomat, biztos, ami biztos alapon, hogy még véletlenül se tudjon elérni Ráday, közölte, hogy ő elindul vissza, mielőtt még "Levi babája" hiányolni fogja őt. Gergőnek pedig mikor szóltam, hogy elhúzott Stefánia, konkrétan engem hajtott el, hogy ő most elvan, majd jön. Több se kellett, folytattam azt, amibe belezavartak. Átválogattam, ami visszament a szekrényembe, kikotortam egy dobozt, amibe az már befotózott és eladásra szánt cuccok mentek és annak is túrtam ki egy helyet a fal és a szekrényem között. - Mi az?

- Gergő? - kapkodta a fejét, amikor beljebb jött és látta, hogy teljesen egyedül vagyok, pedig az inas nem is olyan régen, még kényelembe helyezte magát.

- Kint van Fülöppel meg Fédrával - vontam meg a vállamat, miközben pikk-pakk összehajtottam és dobtam is bele a lefotózott kardigánt a dobozba.

- Ezt nem mondod komolyan - képedt el Luca.

- Pedig de. Ha nem hiszed el nézz ki a nappali ablakán! Pixinek dobálják a labdát - legyintettem egyet lemondóan. - Miért jöttél?

- Nem tudod, hogy Szabina hol van? Hívtam őt és nem veszi fel - huppant le az ágyamra Luca, egy óriási sóhajtással megspékelve a kérdését.

- Mi van velem? - érkezett egy kérdés az ajtóm felől, ráadásul az emlegetett anyámtól.

- Mondj ki gyorsan egy másik nevet - sürgettem Lucát, akivel azonnal összenéztünk és egyre gondoltunk. - Nem lehet Kristóf - kötöttem ki gyorsan, mielőtt elszólta volna magát és bevonzza azt a személyt, akit jelen pillanatban látni sem szeretnék.

- Harry hol vagy? - tette fel a nagy kérdést ugyanolyan hangsúllyal, mint ahogyan anya holléte felől érdeklődött.

- Idióta, millió Harry van - szóltam rá, hiszen nem elég konkrétat mondott. Lehet ez Harry herceg is akár.

- Igaz - csettintett egyet, amolyan "jó, hogy figyelmeztettél" stílusban. - Hol vagy Harry Styles? - módosította a kérdést, majd szorosan behunyt szemmel, összeszorított ujjakkal várta a nagy megjelenést, ami nyilvánvalóan elmaradt.

- Ááá, hamarabb kellett volna a teljes neve. Elrontottad - csóváltam meg a fejemet csalódottan, elvégre egyáltalán nem bántam volna, hogyha megjelent volt és lenyom egy privát koncertet, hogyha már nem sikerült jegyet szerezni rá.

- Eddig azt hittem, hogy Axel a furcsa - pillantott először Lucára, majd rám anya, aki szerintem elgondolkozott azon, hogy vele, vagy velünk van-e a probléma. - Visszavonom.

- Azért ez Axelhez képest labdába nem rúghat - védtem be rögvest magunkat, legfőképpen magamat, elvégre a bátyám milliószor furcsább.

- Nem is reccsent a lépcsőfok - tűnődött el hangosan Luca, hiszen amikor valaki érkezik fel az emeletre, legtöbbször azt észre lehet venni csukott ajtók mögül is. Főleg, hogyha Fédra rohan felfelé, mert csoda, hogy a holtakat nem képes felébreszteni azzal a hanggal.