TIZENEGY

1.3K 59 121
                                    




- És érted, annyira, de annyira kurva gáz volt - magyaráztam nagy lendülettel Eszternek a telefonba, míg vártam, hogy megálljon a busz az egyetemnél lévő megállóban.

- Várjál csak, most jól értem, ugye? Apád elment, erre megérkezett Fülöpék anyja, ti meg három és fél perc alatt konkrétan elhúztátok a csíkot? - foglalta össze az elmúlt percekben, össze - vissza hadart tegnap történteket.

- Aha - erősítettem meg, hogy nem veszett el a cselekmények hálójában. - De hallod, ez a Kristóf - jutott eszembe, hogy mit hagytam ki a sztoriból. - Teljesen meg tudom érteni, hogy Fülöp miért fúj rá ennyire - kapaszkodtam erősebben, ahogyan konkrétan egy satuféket nyomott a busz és a koszos üvegajtón át, már láttam Eszter barna hajzuhatagát, aki ki tudja mióta várt rám a megállóban, tekintettel arra, hogy késett ez a tragacs, mint mindig.

- Ő is ott volt?

- Nem mondtam? - engedtem előre egy nénit mielőtt még pofátlannak könyvelt volna és nekem hajította volna a tankját, ha már úgyis olyan csúnyán nézett rám. Mondjuk azt nem tudom, hogy mit keres a campuson, de nem is szerettem volna megkérdezni tőle.

- Hát ezt pont nem.

- Akkor most mondom. Nagyban beszélgettünk a házunk előtt Gergővel és nem hiszed el, de ott kóválygott - sztoriztam, miközben sétáltam felé, majd pedig a hívást megszakítva, folytattam ugyanúgy, mintha mi sem történt volna. - Megbeszélte még Lucával, hogy átjön, de az a barom Fülöp nyitott ajtót és elküldte mondván, hogy nincs otthon.

- Ez mekkora már - röhögte el magát Eszter, ahogyan szerintem úgy látta maga előtt az általam mesélt jeleneteket, mint valami filmet. - Mondjuk nem tudom, hogy melyik gázabb. Hogy Fülöpnek hagyja, hogy még mindig ekkora hülyét csináljon belőle vagy pedig az, hogy ennyire hiszékeny.

- Mindkettő, de várjál. Visszajött és ott ólálkodott a kapun keresztül leskelődve, mint valami kezdő betörő.

- Egy Rottweiler kellett volna nektek, leharapta volna a karját - kuncogott továbbra is Eszter. Hát igen Pixike nem éppen a legelrettentőbb kutya az univerzumban. Mondjuk nyáron, amikor a kutya bent volt a házban és mi, Lucával valami borzalmasan rossz filmet néztünk a nappaliban, ami közben bealudtam, Fülöp meg fel akart kelteni, az elmondások szerint Pixi rámorgott.

- Mondd meg Fülöpnek és figyeld meg, hogy három nap múlvára szerez egyet - legyintettem egyet, ami hiba volt, mert majd lefagyott a kezem a hidegtől, úgyhogy gyorsan vissza is dugtam a kabátzsebembe. - Szóval ott volt Kristóf is, mert én beengedtem, mikor meg Böbe feltűnt a színen, kérdeztem tőle, hogy nem akar-e eljönni velünk, mielőtt még a baj részesévé válik, mert ebből bizony az lesz, tudod mit mondott?

- Hmm, nem is tudom - gondolkozott el Eszter. - Amit hallottam róla, azok alapján valami olyasmit, hogy Luca mellett a helye ilyen súlyos helyzetben.

- Ó, ettől sokkal jobbat. Még sose találkozott az anyjával, úgyhogy most itt a remek alkalom és már amúgy is le lett beszélve, hogy nálunk alszik és hogy nézne az ki, hogyha lelépne - idéztem fel a srác szavait, amire ahogy akkor, élesben sem, valamint most sem tudtam mit kezdeni.

- Hát ez tiszta hülye - pislogott nagyokat Eszter is, sőt nekem is valami hasonló volt a reakcióm. - Mert amúgy az, hogy Böbe hirtelen beállít, be volt tervezve előre és a szétesett Czenger családrészt pont ez a nagy bemutatás érdeklte a leginkább.

- Eskü én megpróbáltam meggyőzni, hogy ez most nagyon nem a megfelelő alkalom, de hajthatatlan volt. Mondjuk eléggé benézte, mert ahogy anya mesélte reggel, Luca valami éjfél környékén rakta ki őt páros lábbal, miután összebalhéztak ráadásul - forgattam a szememet. - Nem értem, amúgy a kölyköt. Látja meg érezte is, mert nem lehetett nem érezni, hogy pillanatok alatt az alapból is feszült hangulat, konkrétan háborússá változott, minden ellentétet félrerakva egyetértettünk abban, két másodperc leforgása alatt, hogy el kell húzni a csíkot, sőt amikor közöltem Fédrával, hogy vegye a kabátját, még ő sem kérdezgetett semmit.

EtalonWhere stories live. Discover now