Tizenegyedik rész

71 9 4
                                    

Március 23. - vasárnap

Minseo barátnője a hétvégén elutazott a szüleihez, ezért a lány vasárnapra áthívta Felixet, hogy együtt ötleteljenek a sok eltűnés kapcsán. Felix őszintén nem nagyon hitt abban, hogy bármilyen előrelépést is tenni fognak, de attól függetlenül örömmel elfogadta legjobb barátja meghívását. Azonban Minseo sokkal felkészültebb volt, mint amire ő számított.

-Gondolkodtam egy kicsit. – Közölte a lány, miközben a nappaliban álló hatalmas parafatáblához vezette, amin a város térképe volt látható. Rajta lógott kitűzve mind az öt eltűnt férfi adatlapja, azon a helyen, ahol utoljára látták őket, és egy hatodik hely pirossal bekarikázva.

-Hát azt látom. – Bólintott elismerően Felix, a táblát tanulmányozva. – És jutottál is valamire?

-Nem igazán. – Sóhajtotta Minseo. – Próbáltam összefüggést keresni az eltűnések helye között, de nem találtam semmi logikát. Ahogy láthatod, össze-vissza vannak a város területén, szóval… Ez meg itt – Mutatott a piros karikára. – a Jeongines nő éjjeli eltűnési helye. De ez sem mutat semmilyen logikát. Mármint nem középen van, meg semmi, csak így… random ott. És igen, tudom, hogy Jiu elment már oda, de nem talált semmit, és én sem jártam nagyobb sikerrel a magánakcióm során, de szerintem nem szabadna elengednünk ezt a helyet.

-Seo…

-Csak hallgass meg! Fiatal férfiak válnak köddé, és a gyanúnk szerint minden esetben egy-egy nő van a dologban. Mi van, ha van valami ezen a helyen? – Húzta végig az ujját a piros karikán. – Vagy a környékén. Ha valahol itt gyülekezik az összes nő, aki férfiakat gyilkol vagy rabol vagy… köddé változtat.

-Seo, attól, hogy egy gyanúsnak tűnő nő egyik éjszaka itt szállt le a buszról, még nem hiszem, hogy bármi jelentősége lenne a helynek. – Sóhajtotta Felix, mire a lány egy gyilkos pillantást küldött válaszul, majd pár másodpercig hallgatott.

-Mit tudsz a nőről, aki megmérgezte Kim Seungmint? – Bökött a táblán a férfi képére.

-Nem sokat. – Vallotta be a srác, majd elővette a jegyzetfüzetét. – A szemtanúk elmondása szerint egy fekete, rövid hajú nő volt az, fekete kabátban és kesztyűben, egy anyajeggyel az arcán. Odaadta Seungminnek a tortát, és elsétált. A többiek nem találják semmilyen kamera felvételén.

-Hmm… és mit derítettél ki Han Jisungról?

-Semmit, azon kívül, hogy a barátnője megcsalja a főnökével. De nem igazán értem, hová akarsz kilyukadni.

-Nem is tudom, én csak… nekem csak egyszerűen nem áll össze ez az egész. Ezek a nők… Kell, hogy legyen valami itt! – Bökött a piros karikára.

-Jiu és a csapata már körbeszaglászott ott, és nem találtak semmit, pont az előbb említetted te is.

-Igen, de… talán csak nem vettek észre valamit, ami az orruk előtt volt. Ahogy később én sem. Úgyhogy arra gondoltam… estleg elmehetnénk még egyszer oda ketten. Hátha nagyobb sikerrel járunk.

-Több szem többet lát, ez igaz. – Bólintott Felix. – Rendben, ha ez neked ennyire fontos, akkor holnap este elnézhetünk oda. – Adta be a derekát. – Mert ezen kívül tényleg nincs semmi más kapaszkodónk. – Azzal sóhajtva körbenézett a szobában, és észrevett egy halom papírt a kanapén is. – És ezek mik? – Vette a kezébe a legfelsőt. Egy hír volt kinyomtatva arról, hogy még mindig nincs nyoma valami eltűnt férfinak, akinek a neve azonban nem volt ismerős.

-Ó, ezek? – Kapkodta össze a papírokat gyorsan Minseo. – Semmi, én csak… kutakodtam egy kicsit a busani eltűnésekről.

-Busan? – Vonta fel a szemöldökét a srác.

-Kábé két hónapja eltűnt Busanban egy fiatal férfi, Hwang Hyunjin, akit azóta sem sikerült megtalálni. Egy hétre rá pedig egy másik is, Seo Changbin, aki elvileg Hwang legjobb barátja volt.

-Oké, tehát Busanban is eltűnt két férfi, akiket nem találtak meg. Ez nem ad túl sok reményt az ügyünknek… De miért pont a busani ügyeknek néztél utána? Annyi más helyen is tűnnek el emberek nap mint nap.

-Igen, de… figyelj, nem voltam benne biztos, hogy ezt el kéne neked mondanom, de…

-Azt hittem, mi mindent elmondunk egymásnak. – Nevetett barátságosan a srác.

-Csak… nem akartalak fölöslegesen belerángatni ebbe, elvégre nem hiszem, hogy túl sok köze lenne a mi eseteinkhez, de… - A lány idegesen beharapta az ajkát, majd a földre szegezte a pillantását.

-De?

-Ennek a Hwang Hyunjinnek volt valami köze Jiuhoz.

-Jiuhoz?

-Találtam róluk pár közös képet a neten. Szerintem ők… egy pár voltak.

-Szóval azt akarod mondani, hogy Jiu azért jött el Busanból, mert eltűnt a barátja? – Ráncolta a homlokát Felix. – Ennek nincs semmi értelme.

-Gondolj csak bele! Jiu nyomozó. Eltűnt a pasija, de nem sikerült megtalálni, ezért, hogy ne omoljon teljesen össze, új életet kezdett egy másik városban, erre itt is egyre csak tűnnek el az emberek.

-Nekem azt mondta, a barátja szakított vele.

-Lehet, hogy szakítottak, és aztán tűnt el a csávó. De mindegy, igazából ez nem is lényeges, csak az egész… valahogy olyan gyanús.

-Úgy érted, Jiu?

-Nem, hanem ez az… egész helyzet.

-Jézusom, Seo. – Forgatta a szemét Felix. – A mi dolgunk az, hogy a szöuli eltűnt embereket megtaláljuk, nem az, hogy kinyomozzuk, ki volt Kim Jiu expárja.

Ez egy kicsit nyersebben hangzott, mint ahogy a srác szerette volna, de furcsa módon dühítette, hogy Minseo gyakorlatilag Jiu után is nyomozgat.

-De… jó, a francba már, tudom, hogy nem tetszik a teóriám, de igen! Szerintem Jiu is gyanús! Mi van, ha neki is köze van az eltűnésekhez? Mi van, ha ő is benne van? – Kérdezte a lány.

-Már hogy lenne benne? – Csattant fel Felix. – Mindketten ismerjük Jiut, egy kedves, törődő lány, aki bármit megtenne azért, hogy megtalálja az eltűnteket.

-Vagy csak ezt akarja elhitetni!

-Jézusom, te beteg vagy! Nem lehetne, hogy inkább a gyanús személyek után nyomozzunk, és Jiut, a legkevésbé gyanúsat, kihagyjuk az egészből?

-Jiu Busanban volt, ahol eltűnt két ember, aztán ide jött, ahol szintén elkezdtek eltűnni az emberek!

-Ez egyszerűen nevetséges! Csak azért mondasz ilyen hülyeségeket, mert zavar, hogy tetszik nekem, igaz? Mégis miért zavarna téged az, ha végre boldog lennék?!

-Ennek semmi köze hozzád! – Morogta a lány. – Akkor is gyanús lenne, ha nem lennél belé zúgva. Én csak azt mondom, hogy óvatosan kellene bánnunk vele, mert nem tudhatjuk, hogy bűnrészes-e.

-Könyörgöm, Minseo! Ennyi erővel téged is gyanúsíthatnálak.

-Engem?! – Kerekedett el a lány szeme. – Kinéznéd belőlem, hogy embereket rabolok?

-Ja, Jiuval karöltve. – Forgatta a szemét Felix, majd kiment az előszobába, és felvette a kabátját.

-Most meg hová mész? – Kérdezte idegesen Minseo.

-Haza. Hisz épp most hívtad fel a figyelmem rá, hogy senkiben sem bízhatok.

-Istenem, Felix, ne legyél már ilyen gyerekes!

-Gyerekes?! Nem én gyanúsítgatok teljesen ártalmatlan embereket, és nem az én rögeszmém, hogy biztosan van valami abban a random buszmegállóban! – Csattant fel a srác. – További jó nyomozgatást, én ebből kiszálltam! – Azzal már kint is volt az ajtón.

Megtalállak (Stray kids - Felix)Where stories live. Discover now