Megtalállak (Stray kids - Felix)

Első rész

„2025. március 25-én Szöulban két férfit láttak kizuhanni egy felhőkarcoló ablakából. Habár az eset hitelességét több szemtanú is alátámasztja, a férfiak holttestét sehol sem találták a tragédia után, illetve az épület ablakain sem volt nyoma az állítólagos történéseknek. Lehetséges volna, hogy szellemek járnak köztünk?”

Három héttel korábban (2025. március 3. – hétfő)

-Lee, hol van már a kávém? – Morgolódott Mr.Choi, az újonc nyomozók főnöke.

-Itt van uram. – Sietett oda hozzá Felix az itallal a kezében. – Feketén, ahogy szereti.

Choi Seojun alacsony, testes, ötven év körüli férfi volt kopasz fejjel, aki látszólag nagyon utálta a munkáját, viszont azt nagyon is élvezte, hogy ugráltathatja az újoncokat. Lee Felix pedig pont egy volt ezen szerencsétlenek közül.

A főnökének eszébe sem jutott megköszönni a kávét, csak vetett a srácra egy amolyan „na végre” pillantást. Felix nem is csodálkozott ezen, hiszen Choi hétfő reggelenként még a szokásosnál is rosszabb hangulatban volt.

-Ha szabad megkérdeznem, főnök – kezdte Felix óvatosan – mi lesz a következő feladatom?

-Mostanában nem érkezett be sok olyan munka, amit még ti is el tudnátok végezni. – Sóhajtotta Choi. – Szóval marad az iratrendezés és a takarítás.

-Takarítás?

-Igen. Talán valami nem tetszik?

-Nem erről van szó, uram, csak…

-Ó, dehogynem erről van szó! – Csattant fel egy másik újonc, Minseo.

A lány középiskolás koruk óta Felix legjobb barátja volt, és mindig inkább ő volt a „hangosabb” kettőjük közül. Amíg Felix mindig igyekezett udvarias és visszafogott lenni, Minseo mindig kimondta, ha nem tetszett neki valami. Emiatt nem egyszer keveredett balhéba diákokkal és tanárokkal egyaránt. Ugyanakkor nagyon okos volt, segítőkész és mindig megvédte a gyengébbeket, szóval nem igazán lehetett nem szeretni.

–Itt dolgozunk hónapok óta, mégis az volt eddig a legkomolyabb feladatunk, hogy le kellett nyomozni, hol hagyta el egy nagymama a telefonját.

-Ha jól emlékszem, egyszer egy eltűnt macskát is kerestetek. – Grimaszolt a főnök.

-Az meg a saját macskám volt!

Tényleg. – Emlékezett Felix. – Szegény Micike egy hétre eltűnt, és Minseo betegre aggódta magát. Aztán később kiderült, hogy csak a szomszédba ment, és az ottani gyerekek nem voltak hajlandóak kiengedni. Minseo azután chipet szerelt a nyakörvébe, hogy mindig követni tudja, hol van.

-Miért nem kaphatunk mi is valami normálisabb munkát? – Folytatta a lány. – A többiek hetek óta egy eltűnt ember után nyomoznak, mi miért nem segíthetünk például abban?

-Mert még nem vagytok elég tapasztaltak. Nézzétek meg Juwont, neki semmi baja nincs a takarítással. – Biccentett Choi a fejével a harmadik újonc felé, aki nagy lelkiismeretesen sepregetett. – Ő tudja, hogy azt kell csinálnia, amit mondanak neki. Szóval vegyetek szépen példát róla, és ragadjatok seprűt vagy felmosót vagy bánom is én mit, csak tegyétek hasznossá magatokat!

Felix aggódott, hogy barátja tovább fog küzdeni, de Minseo szerencsére beletörődött a sorsába, és vonakodva bár, de megindult a takarító szertár felé.

-Nyugi, Seo! – Ment utána a srác. – Engem is idegesít, hogy nem állítanak tényleges kihívás elé, de hát Choi profi, nem? Csak tudja, mikor jön el az ideje, hogy komolyabb feladatot is kapjunk.

-Értem én, de nem takarítónők vagyunk, a francba is már. – Morgott a lány, miközben belépett a kis szertárba, és választott magának egy seprűt. – És nem is diákmunkások, akiknek olyan feladatot adnak, amit csak akarnak. Én azt hittem, nyomozói állásra jelentkeztem…

-Hidd el, én is nyomoznék már valami jó kis ügyben. – Engedett vizet egy felmosóvödörbe Felix. – Tudod, hogy minden álmom az, hogy bűnözőket buktassak le, vagy elveszett embereket találjak meg. De most egyelőre egy elveszett felmosót kellene megtalálnom.

Ezután órákon át csak takarítottak, és alig győzték kivárni, hogy végre vége legyen a napnak. Éppen megálltak egy kis pihenőre a folyosón, amikor rájuk talált Choi.

-Lee, Yang, az irodámba. – Közölte ellentmondást nem tűrően. – Most!

-Ne haragudjon uram, csak egy kicsit pihentünk, de már folytatjuk is a…

-Azt mondtam, az irodámba. – Szakította félbe Felixet a főnöke.

-Igenis. – Indultak meg mindketten megszeppenve, felkészülve a fejmosásra. Azonban az irodában nem éppen az fogadta őket, amire számítottak.

-Jiu kisasszony a segítségemet kérte. – Mondta Choi, ezzel megmagyarázva a nő jelenlétét az irodájában. – Azt mondta, segítő kezekre lenne szüksége, de a többiek mind nagyon elfoglaltak.

Felix érezte, hogy a szíve hevesebben ver, és akarata ellenére is elvörösödik az arca. Habár Kim Jiu néhány évvel idősebb volt, mint ő, hosszú, szőkére festett hajával, igéző szemeivel, és gyönyörű mosolyával már akkor levette a srácot a lábáról, amikor először meglátta. Nem olyan régen érkezett, egy hónapja talán, azelőtt pedig Busanban dolgozott nyomozóként. Felix nem tudta, pontosan miért is költözött Szöulba, de Minseo valami olyan pletykát hallott, hogy meghalt a férje. A srác ezt nem tartotta valószínűnek, mivel a lányon egyáltalán nem látszott, hogy gyászolna, valamint semmi jel nem utalt arra, hogy valaha is férjnél lett volna.

Majd egyszer megkérdezem. – Határozta el néhány hete. – Munka után meghívom egy kávéra, és megpróbálom jobban megismerni.

Azonban ez mindeddig még nem történt meg.

-Miben segíthetek… izé segíthetünk? – Kérdezte a lánytól. – Takarítsunk ki… izé… az irodádban, vagy… valami más?

-Kedves, hogy felajánlod, de azt már Juwon kitakarította. – Mosolygott kedvesen Jiu.

-Megkapjátok az áhított nagy melótokat. – Forgatta a szemét Choi.

-Hogy mi? – Csillant fel egyből Minseo szeme. – Ez most komoly?

-Az a helyzet srácok, hogy nagy szükségem lenne a segítségetekre. – Kezdett bele a nő. – Biztos hallottatok róla, hogy a múlt héten eltűnt egy férfi.

-Segíthetünk a keresésben? – Lelkesedett továbbra is Minseo.

-Ó nem, egy csapat már rá van állítva, ők intézik az ügyet. Viszont ma kaptunk egy bejelentést még egy eltűnéstől. – Tett le az asztalra egy papírt egy fényképpel és néhány adattal. – Egy középiskolás diákról lenne szó, akit három napja nem láttak a szülei. Próbáltuk lenyomozni a mobilját, de egyszerűen semmi. Nincs sehol.

-Te jó ég, szegény szülők, hogy aggódhatnak. – Gondolt bele Felix, de barátja csak egyre lelkesebb lett.

-De mi majd megtaláljuk!

-Pontosan ez lenne a feladatotok. – Bólintott Jiu. – Persze a többiek is nyitott szemmel fognak járni, de hivatalosan a tiétek lesz az ügy. Felhatalmazást kaptok, hogy biztonsági felvételeket kérjetek ki, hogy átkutassátok a fiú szobáját, és alaposan körbe kell szaglásznotok majd mindenhol. Mit gondoltok, nem túl nagy feladat ez nektek?

-Dehogyis! – Legyintett Minseo. – Végre mi is fontos munkát végezhetünk! Úristen, imádlak, Jiu!

-Na és te mit mondasz, Felix?

A srác szíve a neve hallatán megint hevesebben kezdett verni, de ezúttal megpróbálta összeszedni magát.

-Mondd meg a szülőknek, hogy ne aggódjanak. – Felelte. – Megtaláljuk a fiukat.