Kényszer vagy Szerelem

23. rész

A legendát mindenki ismeri. Ezzel riogattak mindenkit gyermekkorukban. A patkányember olyan, minta Chupacabra vagy a Mumus. Szóbeszéd amivel megmagyarázhatatlan dolgokat magyarázták vagy a gyerekeket ezzel riogatták.

El Hombre Rata, azaz a patkányember is ilyen történet. Még a régi időkben, amikor rengeteg volt a patkány, amik a betegségeket hordozták ezzel tartották távol a rágcsálóktól a gyerekeket. Ez után jött az, hogy ne mászkáljanak sötétben, a sikátorokban, mert feljön értük és leviszi őket a csatornába, majd megeszi őket. Ez pedig a kicsiknél be is vált.

Később pedig felnőttként jót nevettek rajta az emberek. Egészen tíz évvel ezelőttiig. Körülbelül 13-14 éves lehettem akkor. Két velem egykorú kislány hazafelé ment és le akarták rövidíteni az utat, mert előbb haza akartak érni, játszani egy számítógépes játékkal. Egész nap erről beszélgettek és már alig várták, hogy haza érhessenek. De nem értek haza gyorsabban, sőt egyáltalán nem jutottak haza.

Eltűnt személyeknek nyilvánították őket. Keresték, de sehol nem találták őket. A szemtanúk látták melyik sikátorba mentek be, de a túloldalon már nem jöttek ki. Két nappal később megtalálták őket pontosan ott ahol el is tűntek. A szemeiket és a szerveiket megcsócsálták a patkányok és a testük tele volt sérülésekkel. De nem csak patkányok általival.

A lányokat megerőszakolták és kínozták. Emberi nyomokat találtak, de sosem tudták beazonosítani kié. Egy héttel később ugyanez történt egy nénivel, pár utcával arrébb. Aztán egy hónappal később egy tini sráccal is. Aztán ez így folytatódott tovább hónapokon át.

Aztán egyszer csak befejeződtek. De a rendőrség nem talált bizonyítékot, hogy ki és miért tette. Ezért elterjedt a pletyka a patkányemberről, aki a sikátorokban el. Elrabol, megkínoz, megerőszakol, és végül megöl. Ez volt az egyetlen biztos pont vele kapcsolatban. Minden más rejtély volt.

Nem hittem benne gyerekként. Csak azt hittem el, hogy egy férfi embereket öl. De ennyivel le is zártam. Egészen addig, amíg meg nem akartam menteni azt a nőt és végül egy pszichopatának lettem az adósa.

- Nem érdekelt hogyan, de találjátok meg. Hozzátok elém és ne kíméljétek. Ha elkerülhetetlen a halála, akkor is hozzátok elém. Megfog fizetni az a nyomorult. –parancsolt rá az embereire Alec.

- Értettük! –válaszolták egyszerre.

Jelenleg az irodájában voltunk. Ő az asztala mögött állt, én pedig mellette a székben ültem. Előttünk sorakoztak fel az embereink. Tomas, Max és Sebastian ültek előttünk a székeken. Mögöttük pedig az ő magasabb pozícióban levő beosztottjaik foglaltak helyet. Már csak egy kosár kell és mehetünk piknikezni akár egy boldog nagy maffia család.

- Bellaza! –simított végig a karomon Alec. Én pedig felnéztem rá mosolyogva.

- Igen drágám?

- Hol találkoztál vele? –simított végig az arcomon. Az asztalon levő térképre pillantottam és rámutattam egy kisutcára.

- Itt. –karikáztam be filccel. –Ott állt a nő és vérzett, szóval utána rohantam, amikor bement.

- Aztán mi történt? –nézett rám gondolkodva Tomas.

- Meg akarta ölni magát és a segítségemet kérte. De nem tettem meg, aztán jött ő... -mélyült el a hangom. Alec bíztatóan végigsimított a hátamon. Mély levegőt vettem mielőtt folytattam. –Felajánlotta a segítségét, de cserébe én az adósa leszek. Elutasítottam, de a nő nem. Mire pislogtam egyet, a nőt már ellepték a patkányok. –láttam magam előtt újra a régi emléket. Mindenhonnan kimásztak belőle. A hasából, a mellkasából és a szájából is. Mindent beterített a vér...