Admirable - hu [L.S.]

Chpt. 12

Szerintem az egész programmal kapcsolatban, én jobban izgulok, mint Louis.

Megbeszéltük, hogy Louisval inkább együtt találkozunk Niallel olyan 5 fele, hogy legyen elég időnk megtalálni helyeinket a stadionban. Mivel ismerem legjobb barátomat, tudom, hogy nem lesz képes sör nélkül végig ülni a meccset, így azt is kerüljük, hogy ő vezessen oda minket.

A megbeszélt találkozó hely a metrólejáró előtt van, ahova Louival még Niall előtt érkezünk. Amíg várunk szőke barátomra, Louis rágyújt és fél vállal a mögöttünk lévő falnak dől. Egyik kezének ujjai enyémmel van összekulcsolva és ahelyett, hogy elengedné, egy kézzel veszi ki a cigit, majd gyújtja meg azt.

Őszinte leszek, Louis valami egyetemi dologról beszél éppen, de nem nagyon figyelek másra mozdulatain kívűl. Amit ő is észre vesz, ugyanis nem igazán próbál meg tovább beszélni miután már meggyújtotta a cigit.

Amikor észhez térek, gyorsan elrántom tekintetemet kezéről és arcára nézek. Barátom szája félmosolyra húzódik, amitől elpirosodok és a földet hirtelen rettentő izgalmasnak találom.

— Aw, elpirultál — Lóbálja meg kezeinket, hogy újra ránézzek.

— Nem, nem igaz — tagadom hirtelen az egyértelműt.

Louis csak aranyosan kuncog egyet-kettőt, amíg én észre veszek egy ismerős kocsit lelassítani az út előtt. Valamiért az első reakcióm, hogy elengedjem Louis kezét, majd előrébb lépek egy kicsit miközben kinyitódik az autó ajtaja.

Niall kilép, széles vigyorral az arcán és az egyik csapat mezével felső testén, fekete farmerral lábain. Rajta kívül semelyikünk nem vett fel mezt, de megpróbáltunk a csapat színeibe öltözni.

Én gyorsan intek Rosenak, aki a volán mögött ül, majd miután ő is köszönt, elhajt, hogy ne tartsa fel a közlekedést. Amíg Niall felénk indul és megölel engem, addig Louis elnyomja a csikket.

— Louis, Niall. Niall, Louis — Mutatom be őket.

Ők köszönnek és leökölpacsiznak egymással, majd utunkra is indulunk. A metro út talán egy kicsit kínos, de ezt is lehet, hogy csak én érzem. A legnagyobb változást talán Louison veszem észre. Niall, mint mindig be se fogja a száját és az ő figyelmét éppen megfogó témákról dumál.

A stadionhoz álló hosszú sorban állás közben egyre több közös topikot találnak Louisék, de még mindig úgy érzem, hogy én vagyok az összekötő ember. Ez az érzés persze egyből eloszlik, ahogy elkezdődik a meccs.

Egy kevésbé kényelmetlen helyzet érdekében én kerültem a kettő fiú közé, de ahogy a szurkolásra kerül a sor, én, mintha megszűnnék létezni. Louis és Niall az első húsz perc után már együtt ugrálnak és koncentrálnak az eseményekre, amíg én próbálom kideríteni mi is történik pontosan a pályán előttem.

[...]

A félidőben Niall felajánlja, hogy hoz a büféből nekünk inni meg talán enni is, ha nem zabálja fel mire ideér. A néhány percnyi nyugiban Louis meglök vállával gyengéden. Felhúzott szemöldökkel nézek rá kíváncsian.

— Jó vagyok eddig? — kérdezi őszintén.

— Mi? — Húzom most össze szemöldökeimet.

— Hát... ezt — Hadonászik kezeivel egy kicsit. — Fogalmam sincs róla, hogy tényleg kedvel-e vagy csak arra vár, hogy kibeszélhessen engem, neked a hátam mögött — Mosolyog, de látom mögötte a bizonytalanságot.

— Nem, szerintem tényleg kedvel téged — Biztosítom őt. — Már csak abból meg tudom ítélni, hogy mennyire egy húron vagytok a szurkolással.