Admirable - hu [L.S.]

Chpt. 8

Egy újabb hónapnak kell eltelnie ahhoz, hogy teljesen felszabadultnak érezhessem magam Louis mellett. Illetve neki is, hogy ne úgy érezze tojáshéjon kell járnia körülöttem.

Nem vagyok benne biztos, hogy értem-e mennyi időnek kell eltelnie bizonyos dolgokhoz egy kapcsolatban vagy, hogy kell-e egyáltalán. De Louis igazán jó abban, hogy minden természetesnek és kötetlennek érződjön.

Ahhoz még mindig nem vagyok hozzá szokva, hogy valakinek a figyelme szinte 0-24-ben rajtam van. És ha úgy érzem sokat beszéltem vagy túlságosan beleéltem magam egy-kettő történet mesélésébe, akkor általában bekussolok, amit Louis nyilvánvalóan egyből észre vesz. De nem mond semmit. Inkább hagyja, magamtól szokjam meg, hogy ő mindig meghallgat, de ha nincs kedvem beszélni akkor szívesen lesz társam a némaságban is.

A hirtelen jött szeretet is furcsa volt még az elején. Nem mintha soha senki se ölelt volna meg, vagy kitartást kívánt volna nekem egy hosszú nap előtt, de Louisval valahogyan más.

Ő szereti a hosszas öleléseket. A végtelennek tűnő szemkontaktusokat, amiken keresztül valami módon beléd szuggerálja azt az érzést, hogy lehettek a világ két oldalán, te mindig azt fogod érezni, hogy ő ott van melletted. Az édes csókokat, de persze néha-néha a túlfűtötteket is. Ez tulajdonképpen az egész út, amit eddig megtettünk, nem tovább. És hogy őszinte legyek, én teljesen meg vagyok vele elégedve. Csak, ha többre gondolok, már feszengek. Mármint a kellő vonzalom (részemről legalábbis) meg van, de a tudás és magabiztosság semmiképpen sincs.

Vannak fontosabb dolgok emellett most még. Például, hogy anya még mindig nem tud a kapcsolatunkról. Sejtése szerintem mondjuk már van. Ugyanis az elmúlt hónapban többször mentem el itthonról és hiába mondom azt, hogy Niallel találkozom, ő extra védelemre intő hegyi beszédekkel hagyja csak, hogy kilépjek az ajtón. Ennek ellenére minden egyes elköszönéskor ragyogó szemekkel és egy kapiskáló mosollyal int nekem.

Ezért kissé rosszul esik, amikor ilyeneket csinálok a háta mögött, mint például most.

Lou💙: meg fent vagy haz?

Kapok egy üzenetet. Felállok íróasztalomtól, történelem könyv mostmár egy harmadik kézként nőtt oldalamhoz, ugyanis ahelyett, hogy a letenném, inkább hónom alácsapom miközben a legutoljára elolvasott mondatott ismétlem magamban. Éjjeliszekrényemhez sétálok és megnézem töltőre tett telefonomat.

Haz: yup
Haz: Mi a helyzet Lou?

Lou💙: 11:37 van kerlek mond h nem tanulsz meg mindig

Haz: ...

Lou💙: H elejetol vegeig elmondtad nekem az egesz lecket ma a konyvtarban
Lou💙: ketszer
Lou💙: ne hajtsd tul magad mert nem eri meg

Haz: Lehet, hogy akkor egyszer tudtam, de mindig elbaszok valamit benne és frusztrál, hogy ennyit tanultam, de mégse tudom

Lou💙: tudom babe de ha erolteted nem lesz jobb
Lou💙: te is elfaradsz egyszer

Haz: Nem tudok aludni
Haz: Megpróbáltam, de szerintem még álmomban is ezt a szart fogom mondani

Akadémiai elismerés kergetése a legrosszabb az összes dolog közül, amit tudat alatt azért csinálok, hogy megfeleljek. Jelen pillanatban is az év végi vizsga kivételével a legnagyobb dolgozatra készülök, amit Louis elmondása szerint tudok, de én mégsem érzem magam eléggé bebiztosítva. Persze tudom Louisnak igaza van, és pihennem kellene, ráadásul még csak szombat van, szóval van egy egész napom a teszt előtt.

Lou💙: akarsz valamit csinalni h eltereljuk a figyelmedet?

Haz: Mit?

Lou💙: meresz kerdes lesz, de ki tudsz szokni? hacsak anyukad nem enged ki az ejszaka kozepen